Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-03-01 / 3. szám

MŰVÉSZPORTRÉ Megszabadulni a címkéktől és a mítoszoktól Találkozás Makovecz Imre építésszel A magyar Ki kicsoda írja: Makovecz Imre építész, Budapest, 1935. november 20. Tanulmányok: 1954-59: Budapesti Műszaki Egyetem. 1959-62: a Budapesti Várostervező Intézet, 1962-71: a Szövetkezeti Tervező Vállalat, 1971: a Várostervező Intézet, 1977: a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság tervező építésze. A Budapesti Műszaki Egyetem, az Iparművészeti Főiskolává Magyar Építőművészek Fiatal Építészek Körének tanára. 1987: a Nemzetközi Építészeti Akadémia tagja. 1988: az Országépítő Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Ybl-díj (1969), Ifjúsági Díj (1987), SZOT-díj (1989). (Elérkezve a riport színhe­lyére, Óbudára, megle­pődtem. Az ország, sőt nyugodtan mondhatjuk ma már, a világ egyik leg­ismertebb, legrangosabb építésze és az általa veze­tett építészcsapat hogyan tud ilyen, a hatvanas évek végén épült, ipari környe­zettel fűszerezett paneliro­dában dolgozni? Nem áll­tam meg, hogy meg ne kérdezzem: képes-e egyál­talán építész létére ilyen ronda házban létezni.)- Szinte megfizethetetlen a belvárosban ma egy négy­zetméter bérlemény, így ide jöttünk ki, de nem bírjuk, elmegyünk innen. A város­tól is messze van, a környe­zete is lehangoló; egy villát vagy valami hasonlót kelle­ne bérelnünk. Remélem, ez nemsokára sikerül. (Amíg a magyar vendég­látásban elengedhetetlen kávét isszuk, közös ta­pasztalatainkat beszéljük meg az Őrségről, az ősi településformáról, az ott élő mesteremberekről. Egy kihalófélben lévő faj­táról, mely korábban tényleg katona volt, ezer­mester, egy letűnt nemze­dék fia-lánya. Meg arról, milyen pusztítás történt ott a sok-sok évtized, év­század óta tutujgatott földdel az ötvenes évek­ben, amikor mélyszántást végeztek. Ezzel tönkre is tették azt a törékeny, vé­kony termőréteget, amely valamit is képes volt adni az ott élőknek. Helyette a föld mélyéből ekével elő­csalogatták a kavicshor­dalékot, minden földmun­kát lehetetlenné téve. Kö­zösen féltettük a kisebb, osztrákok által felvásá­rolt településeket, háza­kat, amelyekhez lassan semmi közünk nem lehet. S akkor még örülhetünk ennek: talán megmarad­nak települések, épületek. Am a legszörnyűbb az az erózió, amelyet az embe­rekben fedezhetünk fel.)- Nekem könnyebb, én csak laikusként tapasztalom azt a pusztulást és pusztítást, ami ott végbement és megy. De milyen lehet szakember­ként, építészként átélni mindezt?- Egyelőre még bírom, el­viselem. Az alapvető prob­léma az, hogy negyven évig készült elő az, amihez most értünk el. De fordítva mon­dom: a magyarokat - a mostani negyven-ötvenéve­sekre gondolok - rászoktat­ták a kiskapukra, az anyagi­asságra, a fusizásra, de se racionálisan megfogható, se általános emberi eszméket nem kaptak. Nem az volt a lényege szellemi kisemmi­­zésüknek, hogy értelmetlen­ségeket tanitottak nekik, hanem az, amit nem tanítot­tak. Nincs miből építkezni, azaz belül üresek maradtak.- Hogyan fest ugyanez a kérdés az építész esetében? Mennyit kellett régen és mennyit kell ma „igazodni" a hatalomhoz, hogy egy épí­tész munkához jusson, szak­májában előbbre kerüljön ? Mennyit kell elveiből feladni ahhoz, hogy érvényesülni tudjon ?- A kérdés, hogy a hata­lom alatt mit értünk? Ko­rábban az állam volt maga a hatalom - politikai és ál­talános szempontokból is. Ha valaki egy tervezőirodá­ban megfelelt az akkori fel­tételrendszernek : az lehe­tett a karrier útja, hogy álla­mi tervezőirodában dolgoz­hatott. Most ez teljes mér­tékben megváltozott. A nagy állami tervezőirodák (egy-két kivétellel) haldokló

Next

/
Oldalképek
Tartalom