Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
Külföldi hallgatók A lágymányosi menedzserképzőnek messze földön híre ment. Három hallgató is érkezett a határon túlról. A másodikos Pecsők István a Felvidékről, a szintén másodikos Lakics Janet Németországból és az elsős Fejes Oszkár Erdélyből. Megkérdeztük; mi vonzotta őket Budapestre, és mik a terveik. A művészeti menedzsernek nem kell öltönyben, nyakkendőben járnia. Pecsők István a Felvidékről A nagyvárosi élet azzal az előnnyel jár, hogy nem kell órákat utaznom, ha el akarok menni egy fontosabb művészeti eseményre. Budapest nem szolgált sok meglepetéssel, mert már a nyolcvanas évek során gyakran jártam itt. így is nehéz volt megszokni az árakat. Szerencsére a Lakitelek Alapítvány a segítségemre sietett, kifizette egy félév tandíját. A művészeti ágak közül a mozgásszínház és a képzőművészet érdekel. Lakics Janet veszi át a szót. Szőke, mosolyog, és kicsit töri a magyart. „Édesanyám 1968- ban költözött Berlinbe, én a következő évben születtem. A gimnázium elvégzése után közgazdasági egyetemre iratkoztam be, de úgy láttam, a közgazdászoknak nincs elég szociális érzékük, a munkájukban a kreatitivitásnak nincs elég szerepe. Megpróbáltam a közgazLakics Janet Berlinből érkezett „Komáromból jöttem mondja Pecsők István. - Kassán gépészeti szakközépiskolába jártam, aztán a Komáromi Színháznál dolgoztam, később a Csallóközben Aranyoson szerveztem ifjúsági klubot - ez egy teljesen magyarlakta község. Szerettem volna a Nyitrai Tanárképző Főiskolára jelentkezni, de az a szak, ami engem érdekelt, tőlem idegen tantervet kínált, tehát elálltam tőle. Pesti író barátom, Bíró József hívta fel a figyelmemet a Casusra. így kerültem ide. Fejes Oszkár Sepsiszentgyörgyről FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ dasági főiskolát is, de az sem volt jobb. Tavaly nyáron a Balatonnál nyaraltam, akkor láttam meg a Casus hirdetését, és nyomban rájöttem: ez az, amit eddig kerestem. Budapesten a legnehezebben a lakbéreket, az inflációt és a szmogot szoktam meg, nyelvi nehézségeim is adódtak, viszont itt az emberek sokkal nyíltabbak, barátságosabbak. Ez az iskola is otthonosabb. Úgy látom, hogy a magyar művészeti élet pezsgőbb, mint a német, a kultúra nagyobb nyilvánosságot kap az írott és az elektronikus médiumokban. Kiállításrendezéssel és reklámmal szeretnék foglalkozni. Még nem döntöttem el, hogy itt maradok-e vagy visszamegyek Németországba. Ahogy az ottani fejleményeket nézem, jobb itt; Németországban erősödik az idegengyűlölet.”- Te nem számítasz idegennek, hiszen ott nőttél fel - vetem közbe. „Azért nagyobb biztonságban lehetnék, ha nem Lakicsnak, hanem Mayernek vagy Müllernek hívnának” - feleli továbbra is mosolyogva. Casus-diploma Erdélyben Utoljára az erdélyi Fejes Oszkár beszél tapasztalatairól. „Sepsiszentgyörgyről jöttem a Székely Mikó Kollégiumba jártam, matematika-fizika tagozatos líceumba, pedig a művészetek is érdekeltek. Egyik tanáromnak, Kis Bélának köszönhetően rendszeresen működött Sepsiszentgyörgyön a jazzklub, a filmklub, kiállítások is gyakran voltak, s ezeket a rendezvényeket majdnem kizárólagosan csak magyar diákok látogatták. így kialakulhatott a magyar fiatalok között egy művészetek iránt érdeklődő, szellemileg igényes réteg. Egykori tanárom példája vonzott. Több mint egy éve láttam meg a Casus hirdetését, azóta gyűjtögettem a pénzt a tandíjra, mert ami itt csekélység, az otthon komoly összeg. A film és a zene érdekel. Nem tudom, hogy Erdélyben mit kezdhetek majd a Casusdiplomámmal, mert az álforradalom után a lehetőségek még jobban beszűkültek, nincsenek meg sem a politikai, sem a gazdasági feltételek az egészséges művészeti élet kialakulásához. A közönségnek nincs pénze, az állam viszont még az eddigi szegényes támogatást is megvonta az intézményektől.” Magamra maradva az előtérben azon gondolkozom, milyen különös, hogy Nyugatról nézve barátságosak, Keletről nézvést ridegek vagyunk mi, budapestiek. Vagy talán Janus istenhez hasonlóan két arcunk volna: egy Nyugat felé mosolygó és egy Kelet felé fintorgó? Ószintén remélem, nem ez az igazság. -AT-
