Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-12-01 / 12. szám

MÚLTUNK TÖRTÉNELMÜNK A REMÉNYSÉG SZIMBÓLUMA Szárszó A Balaton déli partjának köze­pe táján levő üdülőhely foga­lommá vált: bevonult az iroda­lomba, szellemi életünk törté­netébe. 1937-ben a szárszói sí­neken lelte halálát a Hazám költője, József Attila. Emlékezetem szerint az amerikai száműzetésbe kény­szerült Kovács Imre író, politi­kus mondotta Szárszóról, az 1943-as konferenciáról, hogy a független, szabad Magyaror­szág utolsó nagy szívdobbaná­sa volt - 1956-ig, a magyar for­radalomig és szabadságharcig - tehetjük hozzá. Ez a szívdob­banás - Szárszóé - ott készülő­dött az idők méhében. A konferenciák az 1921-ben, ugyancsak a Balaton déli olda­lán, Siófokon megalakult re­formátus diákok Soli Deo Glo­ria Szövetségének védőszár­nyai alatt folytak, a lelki neve­lést, megújulást szolgálták el­sősorban, egyre sűrűbben kite­kintve a társadalom betegségei­re, a magyar sorskérdésekre is. 1934-ben a főiskolás-konfe­rencia memorandumot jutta­tott el a református egyház leg­felsőbb vezetéséhez. A szárszói konferenciák egész szellemisé­gét jellemzik bevezető sorai: „Mi, magyar református diá­kok, tárgyilagosan beletekint­ve a magyar jelen szörnyű ké­pébe, látva egyrészt az egyke pusztította magyar föld halálra ítéltségét, másrészt a 3 milliót meghaladó földnélküli pa­rasztság, a nemzetünk népessé­géhez viszonyítva katasztrofá­lis számú, a testi-lelki pusztu­lás romboló hatalmának ki­szolgáltatott földműves prole­tariátus reménytelen vergődé­sét - úgy érezzük, eljött az utolsó óra, hogy nemzetünk megmentésére teljes lélekkel 99 Ügy éltek és úgy viselkedtek, mint a szellem és a jóság katonái. 55 munkába álljunk, s e munka megindítására minden hivatott felelős tényezőt, elsősorban egyházunkat megkérjük.” 1935-36-ban az előadók közt volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Imre, Fája Géza, Cs. Szabó László. S a konferen­ciák nyitottságára jellemző, hogy olyan baloldali fiatalok is meghívást kaptak, mint Do­­náth Ferenc, Fehér Lajos, Újhe­lyi Szilárd. 1940-ben a meghívott elő­adók közt volt Móricz Zsig­­mond, Veres Péter, Karácsony Sándor. A következő évben Ve­res Péter így írt a konferenciá­ról: „Úgy éltek és úgy visel­kedtek, mint a szellem és a jó­ság katonái. Még azt sem tar­tották számon, hogy kinek mi­csoda ott az apja: pap-e vagy polgármester, esetleg csak pa­raszt. íme, gondoltam, ilyen­nek kellene már az egész ma­gyar fiatalságnak lenni, s végül ilyen emberekből kellene az egész magyar népnek állani.” így vezetett el az út 1942 nyarának nevezetes konferen­ciájához, amely „Ifjúság az új magyar szellemért” címmel ült össze. Ezen Móricz Zsigmond már nem vehetett részt betegsége miatt: ott volt viszont s elő­adott Németh László, Féja Gé­za, Juhász Géza, Veres Péter, Nagy István, Darvas József, Gulyás Pál, Tersánszky J. Jenő, Püski Sándor, Sinka István, Bállá Péter, Muharay Elemér. S ez a névsor önmagáért beszél. Németh László szerint „A résztvevők érezték, hogy ebben a néhány napi táborozásban valami új csapott fel, a szerve­zetünknek is váratlanul.” S amit az erdélyi író, Nagy Ist­ván fogalmazott meg az 1942. nyári konferencia előzményé­ről, a februári paraszt-, mun­kás-, értelmiségi találkozóról, az egész Szárszóra jellemző: „igen mély élmény volt szá­munkra, hogy az SDG vezetői nemcsak lehetővé tették a ta­lálkozót, hanem a reformáció hőseire emlékeztető bátorság­gal és bölcsességgel helyet ad­tak az egyház és a nép viszo­nya fölött való őszinte és építő bírálatnak.” Az 1942-es nyári konferenci­ára emlékezett fél évszázados fordulóján idén a Magyaror­szági Református Egyház „Re­formátus értelmiség új utakon” című előadás-sorozatával a visszakapott s szépen megújí­tott konferenciatelepen. S az előadások tárgya, az előadók névsora is mutatta, hogy Szár­szó méltó maradt a nagy ha­gyományokhoz, s a résztvevők száma sem volt kevesebb, csak egyvalami hiányzott fájdalma­san, ami pedig Szárszó derék­hadát jelentette mindig: a fia­talság. Szó esett még a református teológiáról a XX. században, a Magyar Református Egyház útjairól Szárszótól máig, a folytonosság és állandóság kérdéséről a társadalomban, a magyar református értelmiség közéleti, politikai szerepéről a közelmúltban és a jelenben, a határon túli magyarságról, Móricz Zsigmond s Németh László szellemi örökségéről, de volt szó a hit és a lélektan kapcsolatáról s a gazdasági élet égető kérdéseiről. S az elő­adók közt Hegedűs Lóránt püs­pöktől Bőd Péter Ákosig, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnökéig olyan neveket találunk, mint Czine Mihály, Csoóri Sándor, Kása László s a többiek. A fiatalság fájdalmas távol­léte (az elmúlt 40 év keserű kö­vetkezménye) ellenére sem volt csupán a szeniorok nosztalgi­kus emlékezése a konferencia: a közélet, az egyház, a magyar­ság - benne elsősorban a hívő magyarság - kérdései igen erő­teljesen fogalmazódtak meg, s erőt, reménységet gyűjtve tá­vozhatott a mintegy kétszáz résztvevő, várakozással tekint­ve az 1943. évi konferencia jö­vő évi jubileuma elé, amelyen már - reményeink szerint - a fiatalság is nagyobb számban vesz részt, hiszen a magyar sors és jövő nélkülük elképzel­hetetlen. SZILÁGYI FERENC11

Next

/
Oldalképek
Tartalom