Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
A HÓNAP Barátságos menetelés Mikor ezeket a sorokat írom, egy régi október jut eszembe. 1956- ot írtunk, és abban az istenáldotta - és isten háta mögötti - székely falucskában, ahol apám afféle mindenes (és egyetlen) értelmiségiként tanítóskodott, a magyarországi események nyomán megbolydult az élet. A faluban két rádió volt. Egyik a miénk, a másik a molnáré (nyugodjék békében: a keresztapám volt). A molnár „szász emberként” érkezett hajdanában a faluba, megnősült, gyökeret eresztett. Rendes ember volt, 1956 októberében mégsem hallgathatták nála a rádiót a falubeliek, mert az „elromlott”. Maga a szász molnár rontotta el. Az emberek megértették. Joggal félt az öreg; húgai - szép szőke szász lányok - közül csak egy tért viszsza (egész életére megnyomorítottan) a szibériai bányákból... így aztán a mi rádiónk köré sereglett a falu. A sok ember nem fért volna el a házban, így aztán anyám kitette a rádiót az ablakba, az udvarra székeket, iskolapadokat hordtunk. Ilyen körülmények között „hallgattam végig hatévesen a magyar forradalmat”. Takaros, kimért fogalmakban is beszélhetnék az egyetemes magyarságról, mint szerves egészről, a Kárpátmedencében egy tömbben élő entitásról, amely igazságtalanul megvont határok által szétszaggatottan hetven éven át nem élhette a maga természetes, KÖZÖSSÉGI életét... De hűvös kategóriák helyett azért emlegetem fel a személyes történetet, mert ez a legegyszerűbb mód annak felmutatására, hogy a közösséghez tartozást élményszerűen élhette meg az a hatesztendős kisgyerek is, aki Romániában eszmélt: magyarnak. Egy közösség lelkét és tudatát nem lehet országhatárokkal feldarabolni. Ami Budapesten történik, az a Székelyföldön is történik ... S bár elszakítani, elszigetelni akart - „környezetünk” mégis az együvé tartozásunk tudatát verte belénk. Szó szerint. 1956 magyar áldozatairól ma már szabad beszélni. De kevesen tudják, hogy Erdélyben - egyes adatok szerint - több magyart börtönöztek be a forradalom után, mint Magyarországon. „Szocializmus- és államellenes szervezkedés” miatt gimnáziumi osztályokat hurcolt el a szekuritáté... És ma, a rendszerváltozás után sem tanácsos erről szót ejteni Erdélyben. Az „egyetemes magyar ’56-ról” - annak az egész közösségre kiterjedő következményeiről - vajon mikor tudjuk meg az igazságot? Egy közösség akkor élhet teljes életet, ha megteremti a saját belső nyilvánosságát. Minden józanul gondolkodó elme számára nyilvánvaló volt, hogy létkérdés az egyetemes magyar nyilvánosság megteremtése. Erre már régóta adottak a technikai eszközök - nem Tinódi Lantos Sebestyéneknek kellene országrészről országrészre, egyik magyar vidékről a másikra krónikás énekekben szállítaniuk az információkat. Szellemi tájékozódás Kedves olvasó, azt hiszem, nem havi fontosságrendű, hanem történelmi esemény: a magyar kormány döntése szerint ebben a hónapban elkezdődnek a Kárpát-medencét műholdról beszóró, úgynevezett „harmadik magyar tévé” adásai. Először napi három óra lesz az adásidő, 1993- tól pedig nyolc órára növekedik. Végre megtettük az első (valóban huszadik századi) lépést az egyetemes magyar nyilvánosság megteremtésére. Végre naponta megtapasztalható élménnyé válhat a térség magyarjai számára a kulturális, emberi (nem állampolgári!) hovatartozás. Az örömbe csupán annyi üröm vegyül, hogy jól tudjuk - ezt már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni. S ha már az ürömnél tartunk, hadd emlékeztessük olvasóinkat: a magyarországi médiaháborúról ebben a rovatban beszámoltunk ugyan, de hangsúlyoztuk, hogy az igazi médiakérdés igazi lényege: az egyetemes magyar nyilvánosság megteremtése. Ehhez képest minden egyéb afféle helyi médiacsetepaténak minősül. Nos, a „harmadik csatorna” ügye is a magyarországi médiaháború (újabb) 12
