Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

hordták talapzatul, melyre házaikat tették. A község középpontjában barokk templomot emeltek, ide helyezték át az istentiszteletek színhelyét a mai napig. Kevesen emlékeznek rá, hogy volt, aki mégis szívén viselte a templom sorsát. Pogány Frigyes professzor, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékén készített világraszóló tervet a hatvanas években: vasbetonba foglalt üveggel egészítették volna ki a romot. S mint általában a nagyvonalú terveknek: ennek is a feledés lett a sorsa. „S ha nincs felépítője s ki rakjon új falat, hadd óvja meg belőle, bár azt, mi megmaradt!"

A hely szelleme csábította tíz esztendővel ezelőtt Zsámbékra Bicskei Gábort és Mátyás Irént. A megszállott színházalapító-népművelő házaspár elhivatottságot érzett arra, hogy az ősi kultúrához emelje fel a mai Zsámbékot. Segítő barátok jöttek, hogy a rom falai közé színházat varázsoljanak. Hányszor kezdődött dörgés és villámlás közepette az előadás! Hányszor kértük az eget: kergesse el borongó felhőit. S amikor felsejlett a láthatáron a templomot oltalmába fogadó szivárvány: kezdődhetett az előadás. A júniusi estéken egy évtized alatt Moliére vígjátékaitól Balázs József drámájáig különleges színházi élménynek lehettünk részesei.

S most Mátyás Irén így emlékezik Bicskei Gábor nevében is, hiszen ő már az égi szivárványról vezényli a Zsámbéki Szombatok eseményeit: rátaláltunk itt két olyan „szereplőre”, akinek konfliktusa, ellentéte és egymásra találása, nyílt vagy rejtett drámája sajátos katarzisban oldódik fel. Az egyik, a hely szelleme, a különös sugárzású nyolcszáz esztendős romtemplom. A másik, mi magunk va-Ezeket a régi gyünk. Akik éppen most, a

kereszteket kelták, az avarok, a római

álStotíríí3" légionáriusok, a honfoglaló

újra magyarok, a királynéi kísérj rettel idekerült francia lovagok, a Mátyás kori mezőváros lakói, a törökkel dúló végvári katonák, az újjáépítést kezdő, majd kétszázötven esztendő után kitelepített s itt maradt néhány német család. A Csallóközből kitelepített s idevetődött magyarok, a Jászságból idevándoroltak s a legutóbbi népvándorlás során idekerültek faluközössége.

A hely szelleme követel. A falu? Annak ellenére, hogy mindennapi gondjaival küszködik, el kellett, hogy fogadja a kihívást.

„ Járják körbe karddal, Csapdosván az időt, s kergesse égi kardal az öldöklő Időt!”

Az „öldöklő idő”, a történelem vihara nem kerülte el Zsámbékot. Egy 1720-ból származó oklevél szerint Zsámbékon hatvanegy magyar, harmincegy német és tíz szerb család élt. Páti Nagy Elemér, a hely kutatója érdekes adatra talált. Felfigyelt arra, hogy a Tolna megyei Kölesd községben egy utca a Zsámbék nevet viseli. Az ott lakók tudják, hogy őseik a hajdani mezővárosból űzettek ide, mert nem voltak hajlandók a katolikus hitre visszatérni. A németeket pedig Zichy Péter telepítette Zsámbékra az 1710-es években.

Az itt lakóknak az igazi tragédiát újabb kori történelmünk hozta. A II. világháborúban az orosz hadsereg egységei itt hajtották végre azt a hadműveletet, melynek eredménye: a főváros körülzárása lett. A túlélők sohasem feledik el a dátumot: a 3. ukrán front katonái 1944. december 24- én vonultak be a községbe, s a harcok csak 1945. március 21-én szűntek meg. Az orosz „győzelem” eredménye: kitelepítés. Háromezer-háromszáznegyvenöten indultak batyuikkal, félelemmel, reményvesztetten.

Közöttük volt gyereklányként Fister Mária néni is. Stuttgart melletti, flachti otthonában könnybe borul a szeme, ha emlékezik. „A szüleimmel és kistestvéreimmel összebújtunk, s úgy éreztük, időtlen időkig utaztunk. A háború után mindenhol nehéz volt. De nekünk idegenben kellett újrakezdenünk, megkapaszkodnunk.” Az élet rákényszerítette, hogy mindenütt feltalálja magát. Itt ment férjhez, felnevelte gyermekeit. S amikor csak teheti: jön haza Magyarországra, Zsámbékra. Segít, amikor, amivel csak tud. Számontartja: mi van itthon. Tudja, hogy Zsámbékon emlékművet emeltek a világháborúban elesetteknek. Tudja, kivel, mi történt az elmúlt időkben. S amikor Flachton kimegyünk a temetőbe, a zsámbékiak sírkövén ott látható a kőbe vésett írás: ők Zsámbékról származtak. Vajon hány ilyen sírkövet lelhetnénk meg a nagyvilágban?

Muzsikné, dr. Dinnyés Terézia, a jegyző. Ő a szomszéd faluból „származott” ide még a nagy kitelepítés idején. Ismer mindent és mindenkit, hiszen itt nőtt föl, s több mint húsz esztendeje tölti be hivatását - az egykori tanácsházán; ma az önkormányzati hivatalnál. 31