Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
vényes (de „nem igazságos”) határok mellett kell síkra szállniuk. A dolgot tovább cifrázza, hogy ezzel a döntésükkel a szlovákok kihalásra ítélnek magyarországi (Szigetköz) és szlovákiai - ezer éve magyarok lakta - tájegységeket. Magyarán, a „szlovák élet” erőszakos térhóditásának engednek szabad(os) folyást. Ez folyik Erdélyben is, ahová románok millióit telepítették be a hatóságok. Vajdaságot is újból elérni látszik a szerb sovinizmus dühöngése. Folyik az „etnikai tisztogatás”, a telepítés a volt Jugoszlávia területén. „A Szrpszka Palacsára keresztelt Kórógy és a Jelenovóra keresztelt Szarvas horvátországi falvak tragédiája már ismert szerte a világban. S mintha most itt kopogtatna, illetve Herkócánál be is lépett az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatásának kísértete” (Sebestyén Imre). Az Észak- Bácskából érkező hírek: tények - nem szavak! Azért rögtönöztem ezt a kis körképet, hogy tényként rögzíthessem, ami tény: élettérrögeszméktől elvakult indulatok és - fegyveres! - erők a szomszédságunkban más (köztük a magyar) etnikumokra törnek. Ilyen régiónk „szövegkörnyezete”. A Magyarországon vihart kavaró szavak ilyen „szövegösszefüggésbe” kerülnek. Nos, augusztusban-szeptemberben Csurka István Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című pamfletje váltott ki heves vitát. Foglalkozott vele az MDF elnöksége, néhány kitételét hibásnak, sőt károsnak ítélte a miniszterelnök. A vita lényege ilyenformán az volt, hogy Csurka tételei és javaslatai úgymond „hivatalos politika rangjára emelkedhetnek-e ...'' A miniszterelnök megnyilatkozása után erre egyértelműen nincs esély. Csurka vagy bárki tévedéseit vitatni, mi több: veszélyesnek minősíthető „téziseit” kiiktatni a politikából - a közélet minden felelős szereplőjének joga és kötelessége. De e vita kapcsán is szükségesnek tűnik utalni a szavak és tények sorrendjére. Csurkát egy pamflet szóhasználata még nem teszi feltétlenül nácivá... Szerencsétlen fogalmazásait talán ki lehetne igazítani. Csak a legsúlyosabbat említeném: felróják a vitapartnerei, hogy „náci mintára” új magyar élettér után ácsingózik. Miközben Csurka arról beszél, hogy az elszakított, magyarok lakta területek - amelyek, mint fennebb is láthattuk, vitathatatlanul nacionalista indíttatású etnikai tisztogatások gyakorlóterévé váltak itt-ott - nos, ezek a területek újra „elszakadhatnak”, ezúttal esetleg más irányban... Ha vitapartnerei Csurkára ragasztanak olyan szándékot, amelyet a régióban mások már régen a tettek mezejére vittek - éppen ellenünk - nos, akkor az a különös helyzet állhat elő, hogy e vitapartnerekre hivatkozva a csetnikek bátran elítélhetik a szerencsétlenül fogalmazó pamfletírót ország-világ előtt... Mint ahogy a bukaresti lapok már megírták: „Magyarország ismét életre keltette az élettérelméletét ...” Egyszóval: vigyázni kellene a szavak helyzeti értékére, a szövegösszefüggésekre ... Elsősorban Csurkának, de vitapartnereinek is. A háborúzó szavak mögött elsikkadhat a valóság. 1992 nyarának végén, őszének elején, amikor javában dúl a szóháború, abban reménykedhetünk, hogy talán-talán mégiscsak letisztulnak fogalmaink. 1992. szeptember 7. DALI ENDRE Ötkarikás csúcstalálkozó 1992 Bár a francia Coubertin báró 1894-es felvetése - folytassák az ókori olimpiai versenyeket - óta minden, de minden nagyon sokat változott, az olimpia puszta felemlítése is libabőrössé teszi az igazi sportembereket, de ugyanígy éreznek szerte a világban a sporttal szimpatizáló, az eseményeket nyomon követő szurkolók tíz- és százmilliói is. Igaz is, hiába rendeznek sportágak tucatjaiban évről évre, nemritkán hatalmas érdeklődéstől, szédítő pénzdíjaktól „övezve” világ-, Európa- és egyéb kontinentális bajnokságokat, az olimpia az mégis egészen más. Mire is gondolok, amikor a változások garmadájára célzok? Maradjunk az egyik legklasszikusabb sportágnál, az úszásnál. Az első, újkori olimpián, Athénben (1896) például még egy tengeröbölben mérték össze tudásukat az akkori legjobbak. Később már faltól falig zajlottak az egyre gigászibb csaták, de például az 1960-as római ötkarikás csúcstalálkozón még a bírók, amúgy „szubjektíve” döntötték el: ki is érte el először a falat? Így eshetett meg, hogy a győztesnek kihirdetett ausztrál Devitt ideje rosszabb volt, mint a másodiknak ítélt amerikai Larssoné. (A mérési hiba a férfi 100 méteres gyorsúszásnál történt.) Az ilyen pontatlanságok persze már réges-rég kiszorultak az ötkarikás versenyek mindennapjaiból. Az úszók és még számos más sportág legjobbjai az elektronikus időmérés jóvoltából immár századmásodpercek alapján nyernek vagy éppen vesztenek, hogy a tornasportban döntő ezredpontokat ne is említsem. Ami pedig a legújabb kor betegségét, a doppingolást illeti, ma már a tilalmi listán szereplő gyógyszerek puszta felsorolása oldalakat tölt be, jószerivel a köhögés ellen használatos kanalas orvosságok egyike sem használható, mert elég egy jelképes mennyiségben jelenlévő komponens, s máris megvan a nagy ribillió. Persze a doppingkontrollokon fennakadó „nagy halak", a Ben Johnsonok és Katrin Krabbék nem köhögés elleni tablettákat szedtek és szednek; ők a modern kor legnagyobb „kazánfűtői” közé tartoznak. Szervezetüket a tiltott szerekkel úgy felpumpálták, hogy utána már csak pályára kellett lépniük, s máris kürtölhették szerte a világba a nagy hírügynökségek az új és még újabb világcsúcsokat, amelyeket azután követtek a nagy lebukások. Minő szerencse, hogy a XXV. Nyári Olimpiai Játékok sportvetélkedéseit, a Barcelonában két héten át zajlott nemes versenyeket nem árnyékolták be a zugpatikusok által kiváltott lebukások. Az egészen jelentéktelen, valóban kisszámú esetet leszámítva ezt az olimpiát a „tiszta" rendezvények között tartja majd számon az utókor. Azt az olimpiát, amelyen a magyar sport az eddigi abszolút rekordot jelentő Helsinki (1952) 16 aranyérmét most közelítették meg leginkább a magyar élsportolók. Igaz ugyan, hogy 1988-ban. Szöulban is 11 aranyérem jutott lányainknak és fiainknak, de most, Barcelonában a 11 aranyérem mellé több ezüst és bronz társult, mint Szöulban. így a magyar sport abszolút második legsikeresebb olimpiája volt a barcelonai. Kellő módon nem lehet érzékeltetni a sportbéli teljesítmény nagyságát, az azonban a lehető legkevesebb, hogy felsoroljuk barcelonai olimpiai bajnokainkat. íme: Egerszegi Krisztina (100 és 200 méteres hátúszás, 400 méteres vegyesúszás), Darnyi Tamás (200 és 400 méteres vegyesúszás), Repka Attila (kötöttfogású birkózás, 68 kg), Kovács Antal (cselgáncs, 95 kg), Szabó Bence (kardvívás, egyéni), Farkas Péter (kötöttfogású birkózás, 82 kg), Ónodi Henrietta (női torna, ugrás), Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita (női kajak négyes). Ezek után már jöhet Atlanta! Szívesen bővítjük a magyar olimpiai bajnokok névsorát... • * JOCHA KÁROLY
