Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-02-01 / 2. szám

Letoltam őket a sárga földig. Álltak lesütött szem­mel, és én közben szép las­san indultam tovább. Jöttek velem. Akkor azt mondtam: „Neked van anyád? Neked van nőtestvéred? Van sze­relmed? Mit szólnál hozzá, hogyha ennyi fiú megtá­madná őket?” Mind grállo­­vag lett egyszeriben. „Min­denki valakinek a testvére vagy a kislánya vagy a pár­ja, nem szégyellitek maga­tokat?” - folytattam. Utánam kiabáltak, hogy „Tessék máskor is erre jön­ni!”. De hát most már ezt nem merném megcsinálni. Sötétedés után nem mernék végigmenni az utcán. És a Belváros a legrosszabb. Itt vannak az idegenek, a gaz­dagok, itt sétálnak a nők aranyláncokkal, itt a szállo­dák környékén. Azelőtt An­gyalföld volt veszélyes, most a Belváros az. Hit és fátum- Azért érdemes magyar­nak lenni?- Ez nem érdemesség kérdése. Ez fátum. Nem ok nélkül születik bele az em­ber egy nemzetbe, egy hazá­ba, egy családba. Ez nem véletlen. Hit is kell e mögé a tartás mögé. Valamiben hinni kell. Én abban hiszek, hogy semmi nem véletlen. Tehát nem véletlen az, hogy velem ez vagy az történt, történik. Hogy itt élek vagy nem itt. Ezek sorskérdések. Ha az ember hisz, egészen másképp áll szemben az élettel, a problémáival és mindennel a világon. Ma az a legnagyobb baj, hogy az embereknek nincsen hitük. Mindegy, hogy kiben vagy miben hiszünk, Istenben vagy másban, a lényeg: va­lami hitünk legyen, ami tar­tást ad, és az ember egy éle­ten át kapaszkodhat bele, bármi történik vele. A mai fiatalokat úgy nevelték, hogy semmiben sem hisz­nek. Lógnak a szeren, ahogy Karinthy írta. Fogal­muk sincs semmiről. Ön­gyilkosok lesznek, szipó­­sok. Én értem, hogy ez mi­ért van. Nincs mögöttük tartás. Ezek a mai fiatalok abban a bizonyos materia­lista, istentagadó, meg min­dent tagadó időben nevel­kedtek. Csak a pártban volt szabad hinni, semmi más­ban.- Most a párt sincs, az eszme megbukott, itt ma­radtak a gyerekek, akiknek semmilyen hitük nincsen. Se szülőkben, se Istenben, se vallásban, semmiben. így hát bandákba tömörülnek, gyilkolnak, lopnak, csal­nak, szipóznak, diszkóznak, olyan hangosan, hogy a dobhártyájuk is szétreped, mert akkor elfelejtenek mindent. És összekapasz­kodnak, mert csak együtt, csakis együtt rázzák. Ez lel­kiállapot. És ez nem a ma­gyarságé, ez európai. Euró­páé. A főzés és a palóc konyha családi örökség FOTÓ: GÁBOR VIKTOR ÉS MTI-És mire gondol, ha azt mondom, a világban szét­szórt magyarok?- Akkor arra gondolok, hogy a világban szétszórt zsidók, írek, örmények. Eb­be nem nagyon tudok bele­szólni. Innen, Magyaror­szágról, magyar szívből néz­ve az ember persze azt sze­retné, hogy egy amerikai magyar család tartsa meg magyarságát. De hát azok­nak a gyermekei már ameri­kaiak. Hiába hajtogatják a szülők, hogy te magyar vagy. A gyerek már nem ér­zi. Közben töri a magyar nyelvet, vagy már nem is tö­ri. Onnan nézve jobb, ha el­felejtjük a magyarságot, bár ezt talán nem volna szabad mondanom. De ez a véres valóság! Tudniillik, máskü­lönben nem tudnak beil­leszkedni a hazájukba. Ak­kor pedig sem ide, sem oda nem tartoznak. Pedig vala­hova mindig kell tartoz­­ni SZŐKE SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom