Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
SAJTÓTÜKÖR 36 Magyar felolvasóestek Bécsben „Néma gyermek minden kismagyar, s a nagyvilág nem érti szavát” - írta egykor rezignáltan Kosztolányi Dezső. Nyelvünk tényleg elszigeteli a magyar irodalmat más nemzetektől, de talán mutatkozik némi esély arra, hogy kitörjünk ebből az elszigeteltségből. A magyar irodalom kiemelkedő alkotásai elsősorban német nyelvterületen tarthatnak számot érdeklődésre. Ezt bizonyította az elmúlt években Komád György, Esterházy Péter, Eörsi István vagy Krasznahorkai László külhonban aratott sikere. Nem is beszélve arról az elismerésről, amelyben az idén Nádas Péter részesült, hiszen az Osztrák Állami Díj Ausztriában a kitüntetések legrangosabbika. Az izoláció oldódni látszik - amint a Magyar Napló is tudósit róla. Április 27. és május 15. között több mint húsz magyar író tartott felolvasást Bécsben, az Alte Schmiedébe. A Bécsi Művészeti Egyesület tulajdonát képező régi kovácsműhely és az ahhoz tartozó felolvasóhelyiségek ma elsődlegesen az irodalom, képzőművészet és a zene iránt érdeklődő közönségnek nyújtanak otthont. A rendezvénysorozat ironikus címe az elmaradt közös Budapest Bécs világkiállítás szertefoszlott szép reményét idézi („A világkiállítás helyett"), ugyanakkor egy 1989-es magyar-osztrák olvasótalálkozóra is utal, amely még a büszke Világkiállítás előtt" nevet viselhette. A felolvasóestek egy része irodalmi párhuzamok, megfeleltetések, képzelt vagy valós kapcsolódások jegyében zajlott. Az estek egyikén két fiatal magyar irodalmi folyóirat, a Nappali ház (Szijj Ferenc, Marno János) és a Pompeji (Darvasi László, Szilasi László) mutatkozott be egymás mellett, egymást kiegészítve az osztrák közönségnek, Takács József párhuzamos bevezetője segítségével. Csakúgy, mint három évvel ezelőtt, most is helyet kaptak a Magyarországon kívüli magyar irodalom képviselői. Az újdonság annyi volt, hogy a szlovákiai, erdélyi és vajdasági írók mindegyike egy-egy vendéget hozhatott magával országából. Grendel Lajost Pavel Vilikovsky, Szilágyi Istvánt Petre Stoica, Balázs Attilát Vojsilav Despotov „kísérte” az így három nyelvűre bővülő felolvasásokon. Közösen mutatkoztak be a fiatalabb nemzedék tagjai (Kemény István, Nagy Attila Kristóf, Szilágyi Eszter Anna, Térey János); ők egy szintén fiatal bécsi csoporttal, a Vidám Lakószoba íróival együtt szerepeltek az utolsó estek egyikén. Nádas Péter az Osztrák Állami Irodalmi Díj átvételét követő napon tartott felolvasást német nyelvterületen is nagy sikert aratott regényéből, az Emlékiratok könyvéből. Nádas könyvéről, a könyv lehetséges olvasatairól Georg Schmid salzburgi irodalomtörténész beszélt a zsúfolásig megtelt teremben. Külön esten szerepelt Kukorelly Endre, Németh Gábor és Garaczi László, akik színvonalas, erőteljes irodalmi programmal lepték meg az osztrák közönséget. Tizenegy év után másodszor lépett nyilvánosság elé Tandori Dezső. Tandori személyiségével, kiváló németnyelvtudásával, szakadatlan alakváltásaival (íróból fordítóvá, emberből madárrá, madárból lóvá) bűvölte el az érdeklődőket. Az értelmiség szerepváltása Magyarországon és Kelet-Európáhan címet viselte Dalos György előadássorozata, amely a harmadik hét programját alkotta. Dalos nemrég szerkesztett a Wesbennest című irodalmi folyóiratnak egy magyar számot, amely többek között itt is bemutatásra került. Meghívott vendégként Kertész Imre tartott felolvasást, aki német nyelvterületen egyre nagyobb érdeklődést kelt filozofikus mélységű, mégis bensőséges, gyakran humoros írásaival. A házigazda, Kurt Neumann, az Alte Schmiede vezetője a bécsi Finnugor Tanszék (Deréky Pál, Szaibély Mihály), valamint a Kortárs Osztrák Irodalom Háza (Literaturhaus) keretében működő Kelet-Európa Dokumentáció (Deréky Júlia) munkatársainak a segítségével állította össze ennek a minden eddiginél nagyobb szabású háromhetes magyar rendezvénynek a programját. A szervezők, az alkotók és nem utolsósorban a fordítók közös munkájának eredményeként összeálló impozáns programot nemcsak a közönség, hanem az osztrák sajtó és rádió is figyelemmel kísérte. Jogcsorbítás és politikai botrány Úgy tűnik, hogy déli szomszédunknál nem csak a fegyverek dörögnek, bár a testvérháború zajai elnyomják egyelőre még a médiaháború hangjait. Persze Zomboron nem a pártok csatáznak, mint itthon, de a tét itt is nagy: vajon meg tudják-e őrizni nemzeti identitásukat a határainkon kívül élő magyarok. A Magyar Szó is megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Zombori Rádióban a felére csökkentették a szerzői magyar nyelvű Mmar Sió adás műsoridejét, és támogatja a zombori kollégákat a műsorok visszaállítására irányuló törekvéseikben. A kisebbségi adás kárára történő műsoridő-csökkenés nem más, mint az egyenjogúság, az anyanyelvű tájékoztatásra való jog megsértése. Azzal, hogy a hét minden napján jelentkező műsort mindössze két újságíró késziti (akiknek egyben a bemondói-hírfeldolgozói feladatokat is el kell látniuk), aligha hihető, hogy a község magyar lakossága teljes értékű információt kap a községben és elsősorban a magyar helységekben történtekről. Zombor 4700, Bezdán 3700, Telecska majdnem 2000 magyar nemzetiségű polgárát, egyszóval a zombori község 15 444 magyar lakosát egy igazgatói döntéssel megfosztották attól, amit k?rek húsz éven át kapott a Zombori Rádió megalakulásával. A gazdasági gondok kikényszerítette észszerű átcsoportosítás szükségességét senki sem vitatja. Szembeötlő azonban, hogy az ésszerűsítés értelmében a szerzői magyar nyelvű műsort csökkentették, a napi egyórás műsoridőt a kívülállók előtt megőrizték : átveszik az Újvidéki Rádió félórás esti híradóját. A napi tízórás adásban egy óra megmarad hát a magyaroknak. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a zombori község mintegy 16 százaléka magyar, akkor könynyű kiszámítani, hogy az adófizető polgárok számát tekintve a tízórás műsorból legalább napi másfél óra járna. Ha pedig a helyi rádióállomások szerepét vesszük számba, akkor nyilvánvaló, hogy elsődleges feladat a helyi tájékoztatás, nem pedig a műsoridő átvett műsorokkal való kitöltése. Hiszen az ilyen receptet alkalmazni lehet a szebb műsorok esetében is, s akkor akár az egész intézmény létezése megkérdőjelezhető. De nem az intézmény léte a kérdés, hanem az, hogy eleget tesz-e rendeltetésének, azt
