Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
HAZAI KÖRKÉP „Hát nem gyújtják meg ma este a lámpásokat Pesten?” (Krúdy Gyula) A természet rendje szerint vannak nappalok és éjszakák. Az ember vágyai szerint megnyújtaná az életet, de mivel erre édeskevés az esélye, kedves csalással: megnyújtja a nappalokat. Az esti fény - ráadás. És ez a megnyújtott élet: vágyaink szerinti megvilágításba helyez mindent. Amikor este kigyúl a Ezért az iróember kedveli az esti fényeket. Ugyancsak Krúdy szerint, az éjszakázás már-már „szolgálati szabályzata az írói és hírlapírói mesterségnek”. S mivel mind a borzas sörényű, mind az ősz hírlapírók hősiesen tartották magukat a szolgálati szabályzathoz - az esti Budapest különös fényben, stílusbravúrok villyek nélkül nem volt elgondolható egy-egv margitszigeti bál - mind messzebbre tünedeztek fel a vén fák harmatos gallyai között. (Egy-egy kis színes csillag az éjben: mint a törpe szerelem jelvénye, amely a második négyestől csak odáig tart, amíg nem közeleg borzongva a kedvetlen hajnal.) »0, ha a második négyes Ilii BtójP jíiij1 STÍjV m %wj 1. * ywj| I g ,,, 'i.|L Esti Lánchíd Budavári Palota fény, ennek a pillanatnak már önmagában is valami mélységesen rejtett és mégis - vagy éppen ezért - nyilvánvaló köze van a művészethez. Az esti, az éjjeli Budapest legjobb ismerője, szerelmese, Krúdy Gyula a mottóként idézett mondatát az elborult elméjű, idős Kemény Zsigmond, a zseniális regényíró szájába adta. A megfáradt és megborzadt öreg regényíró az ablak előtt áll, és várja a megvilágosodást. Krúdy sorait olvasva átérezzük: tragédia lenne, ha egyszer nem gyújtanák meg a lámpákat Pesten ... lódzásában éli öröknek remélt életét az irodalomban. „Száz esztendőnél is ócskább ez a história. Abban az időben Pest még nagyon kis város volt, s ha a hold nem világított, mint azt Horváth Zsigmond aszeszszor egyik vidéki barátjának írja »a theátromból kijövet lámpást kell vinni a lakájnak, hogy be ne hasítsuk orrunkat, a nagy sötétségnek miatta«.” Na, de nem kell siratnunk a behasadt orrokat. A pestiek bátran, épségben és fennen hordhatták az esti fényben. „A hold már felszívta a szigeti ösvények vizét... A lampionok, ameörökké tartana, egy egész életen át« - gondolta Arany János úr, amint gyolcsernyőjével, széles karimájú kalapjával elballagott a környékről, ahol a négyeshez a megfelelő ünnepélyességgel éppen e percekben harangoztak...” A második francia négyes a hajnalt, a nappali fényt jelezte, és arra már az öreg Arany sem volt kíváncsi. Ó is a megnyújtott élet fényeiben szeretett sétálni. Ha hinni lehet Krúdy Gyulának. És neki hinni lehet. A magyar irodalom nagyjainak estéiről senki sem írt olyan fájdalmas őszinteséggel-derűvel, mint ő: „Az Andrássy úton, a
