Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
tem fel Pestre a rokonokhoz, világot látni.- Kereskedelmi pályára készült ?-Nem! Apácának. De nem akármilyennek, hanem missziós apácának. Lepratelepre menni, segíteni a betegeken vagy nevelni a néger gyerekeket. Olyan érzés mozgott bennem, ami az emberekkel, a közönséggel kapcsolatos.- És akkor elcsábították a színházba...- Egyáltalán nem csábítottak. Akkor még húszéves sem voltam - először láttam színházat. És láttam azt is, hogyan hat az emberekre, hogyan lehet elérni, hogy most nevetni fognak, sírni fognak. Akkor bejelentettem a rokonoknak: színésznő leszek. Borzasztóan föl voltak háborodva: hogy képzelem, azért, mert szép kis pofim van, ez már elég a pályához? És akkor titokban elmentem jelentkezni a filmgyárba statisztálni. A rátóti legények- így kezdődött. És akkor a lányok, akikkel együtt statisztáltam, mondták, hogy a Vígszínházban fiatal lányt keresnek egy szerepre. Már végignézték a főiskolásokat, senki sem felelt meg. Noszogattak, hogy menjek el jelentkezni. Mondtam: gyerekek, ez nem olyan, mintha Hollywoodban élnénk, és csak énrám várnak. Hogy képzelitek ezt? De erőszakkal elcipeltek.- Jób Dániel, a híres igazgató, meg a Hegedűs Tibor, a főrendező ült a nézőtéren, minket meg lökdöstek be a színpadra egyenként. Egyikünk szavalt, a másik énekelt és így tovább. „Gyerünk, gyerünk, mozgás!” - sürgettek.-Végül engem is belöktek. Semmit nem tudtam. Ott álltam, mint szamár a 48 hegytetőn. A sötét nézőtérről hallottam, hogy kiabál a Jób:- Na, mi lesz?- Igenis, tessék parancsolni.- Add már elő, amit tudsz! Nem érünk rá!- Mit adjak elő? - kérdeztem.- Mit tudsz? - kérdezte.- Gépelni, könyvelni, gyorsírni - hadartam. Erre elkezdett röhögni, felkiáltott:- Jó humorod van!- Nem humorból mondtam én ezt, kérem, tényleg nem tudok semmi mást - rebegtem -, kereskedelmiben érettségiztem.- Honnan jöttél?- Nógrádból. A kiejtésemen lehetett is érezni, palócosan beszeltem.- Hát akkor egy parasztnótát csak tudsz?! Akkor énekeltem először, kíséret nélkül, hogy: „A rátóti legények, libát loptak szegények...” Borzasztó. És ennek az embernek szeme volt, azt mondta: balra! A többit jobbra rúgták ki. Az ügyelő azt mondta: na kislányom, jól van, ez azt jelenti, hogy tetszettél az igazgatónak. A húsz lány közül vagy hárman álltunk balra. Attól kezdve ott voltam, a Vígszínházban. Ez volt az én színiiskolám. Ott kellett ülnöm minden áldott nap. Ezt megparancsolta a Jób. A próbákon a leghátsó sorban kuporogtunk hárman, a három kiválasztott kislány, és figyeltük a próbát, mindennap 10-től 2-ig. Hogyan csinálják a nagyok? Ellesni a legnagyobb színészek legbensőbb pillanatait, Rajnai Gáborét, Góth Sándorét, Somlai Arthúrét, Jávor Pálét. Óriási társulat volt ez a Vígben akkor. Darvas Lilitől tanultam a legtöbbet. Hisztérikusan rohangált, kiabálta, hogy „Nem tudom megcsinálni!”. Hegedűs csitította: ..Menj ki. Lili, próbáld meg újra!”. És mi csak ültünk Az asztalánál nem „gyorsír”, hanem könyvén dolgozik ott, és csodálkoztunk, hogy mi nem jó? Ha sírva fakadt, akkor szünetet tartottak, hogy kibőgje magát, aztán gyerünk, újra, elölről. Mikor ilyenkor újra bejött, egészen más hangnemben szólalt meg.- Ha négy évig kijártam volna a főiskolát, akkor sem tanultam '/olna ennyit, mint ott, azokon a próbákon. Közben szívja a cigarettákat. Láncdohányos: ahogy az egyiket eldobja, rágyújt a következőre:- Hányat szív el egy nap?- Negyvenet - mondja kis bűntudattal, de folytatja is. - Minden fátum. Ez is benne van a sorsomban.-Az is, hogy itt lakik, a város szívében? Nem volt olyan vágya, hogy kiköltözzön a hegyekbe?- Egy időben igen. Akkor még élt az édesanyám, és ő nem akart innen elmozdul-
