Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
POSTALÁDÁNKBÓL ...HOGY HIHETNEM EL...?! Olvastam a Magyar munkaszolgálat c. cikket. Azt írják többek között, hogy nem lehet a magyar hadvezetőséget azzal vádolni, hogy céljuk a munkaszolgálatosok (zsidók) kiirtása volt. Úgy látszik, egykét körülmény elkerülte a történészek figyelmét. Így az usicai és dorosici haláltáborok, amelyeket nem a németek, nem az ukránok, nem az oroszok, hanem a magyar hadvezetőség állított föl. Ezekbe a táborokba vitték a viszszavonulás után még megmaradt munkaszolgálatosokat, ahol aztán halomra haltak. Aztán Usomirból Usicára szállították őket, ahol tífusz dühöngött. A nagy istállóépületben betegek, haldoklók, egészségesek feküdtek egymás mellett. Orvosságról, ápolásról nem volt szó. Időnként összeszedtük a halottakat, tömegsírba temettük őket. Ott és akkor betegedtem meg én is. Szinte öntudatlan állapotban vittek szekéren Dorosiciba. Itt két istálló volt, de az egyiket, még idehozatalom előtt, a magyar - nem a németek, nem az ukránok - keretesek fölgyújtották. A betegek bennégtek. Akinek mégis sikerült kimenni, azt a keretesek lőtték le, azzal, hogy ne terjeszthessék a betegséget. A barakkban, ahol én voltam, iszonyú helyzet volt. Különösen éjjel, amikor ránk zárták az ajtókat. Hányán haltak meg a két haláltáborban - nem tudom. De talán a történészek meg tudják mondani, hiszen pontosan megírták az elpusztult zsidók számát. Én és még néhány társam annak köszönhetjük megmenekülésünket, hogy az emberséges Nagybaconi Nagy Vilmos elrendelte ezen táborok fölszámolását. Dorosiciből Korostenbe vittek bennünket, ahol már emberségesebbek voltak a körülmények. A történészek azt írják, hogy a bíróság előtt a munkaszolgálatosok arról panaszkodtak, hogy „keményen” bántak velük, hogy „kikötötték” őket, és - ezen csak nevetni lehet - „ordítoztak” velük. Arról senki nem panaszkodott, hogy agyonverték társaikat, mint például a világbajnok magyar kardvívót. És mi van azzal a hadseregparanccsal, amelyet 1942 nyarán olvastak föl nekünk, miszerint a zsidó munkaszolgálatosokat hadifogolynak kell tekinteni? Mi van azzal a parancscsal, amelyben tudtunkra adták, ugyancsak 1942 nyarán, hogy a munkaszolgálatosok keretesei nem kötelesek a munkaszolgálatosok életével elszámolni? Hogy a századoknál hány zsidót öltek meg ezek után, azt nem tudom, de én nem vagyok történész. Csak túlélője mindannak a szenvedésnek, ami az orosz fronton a munkaszolgálatosoknak kijárt. Hogy a munkaszolgálat mentette volna a zsidókat?! Hihetetlen állítás! Ezek után, hogy ilyen tények mellett mennek el, nem hiszek a történészeknek. Látható céljuk a munkaszolgálat eljelentéktelenítése. Várnagy Pál, Montreal, Kanada PÉLDA Tudomásunkra jutott, hogy a budapesti Magyar Világ Kft. 3000 kötet könyvet (szépirodalom, tanulmány) adott át értékesítésre a marosvásárhelyi Conspex Kft.-nek. Ma talán ez a kapcsolat már nem meglepő és nem is egyedi, de a tény, hogy a könyveket reális áruk egynegyedéért adták át, annál inkább. Vagy mégsem? (A szerk.) SZÜLŐFÖLDÜNK Michael Törzsök (Markhamont, Kanada) kérésére, de talán minden olvasónk örömére közöljük a Magyar Rádió Szülőföldünk című adásainak időpontját. Tehát az adás - magyar idő szerint - 20-21.30 óra között fogható hétfőtől szombatig, vasárnap pedig 13-21.30 órák között. „...DE MIÉRT?” Júniusi számukban A 2. magyar hadsereg a Donnál c. cikkükben olvastam s vettem tudomásul, hogy Magyarországon még mindig mint „zsidókéról írnak az izraelita vallású polgárokról. De miért? A kereszténység egy faj vagy vallás? Ázért zsidó a magyar izraelita vallású, mert nem imádja a bálványokat? Á külföldre menekült izraelitákra nem mondják, hogy zsidó. A sok kizavart tudóst magyarnak mondják, nem zsidónak. Petőfi mondta: Mi a haza? Az a hon, ahol születtünk. Az 1914-es háborúban elég sok „zsidó” pusztult el a Magyar Hazáért. Nem éreztük magunkat soha zsidónak, a jó magyarok csináltak belőlünk azt. A családom összes férfitagját megölték, én magam is deportált voltam, és ez mind miért? A vallásom miatt. Ezt a pár sort már régen készültem megírni. Nagyon fájt, hogy vallásom miatt kénytelen voltam elhagyni szülőhazámat, amit úgy szerettem. Marguerite Stein, Les-Lilas, Franciaország VIZSOLYI SIKOLY Elfogy a gyülekezet, elfogy a pénz. Elfogy a remény is?! A Hernád melletti Vizsoly - egykor mezőváros, ma község - a magyar reformátusság és a magyar kultúra nagy jelentőségű emlékhelye. Itt, pontosabban a szomszédos Göncön, fordította magyarra Károli Gáspár a Bibliát, amelyet a Rákóczi Zsigmond létesítette vizsolyi nyomdában adtak ki 1590-ben. Károli tanítványai, köztük a fiatal Szenczi Molnár Albert, naponta hozták-vitték Vizsoly és Gönc között a korrektúrákat. Ebből a Bibliából hirdetik a mai napig az evangéliumot az országban, de az egész világon a magyar ajkú református hívőknek. A részben román kori, részben koragótikus stilusú templomban ma is őrizzük az első, magyar nyelven nyomtatott Biblia egy példányát. Ebből a Bibliából nemzedékek hosszú sora tanulta az anyanyelvet és az emberi tisztességet. A 17. században a kisváros szinte elnéptelenedett. A Mária Terézia-kori betelepítés pedig a római katolikusságot részesítette előnyben. Azóta jelentős görög katolikus közösség is kialakult a községben. Ma a legkisebb gyülekezet a reformátusoké - 65 fővel. A zömében koros emberekből álló családok érzik felelősségüket, melyet a több száz éves hagyomány óvása-ápolása ró rájuk. Az ezzel járó terheket - idegenvezetés, egyházi munka - hozzáértéssel és mély hittel végzik. Élő egyházzal veszik körül a Bibliát. Ez a gyülekezet azonban egyre korosodik, egyre fogy. Ezért hívjuk azokat az elsősorban református, erdélyi vagy délvidéki menekülteket, akiket elűztek szülőföldjükről, és új otthont, hazát keresnek - telepedjenek meg itt. Segítsenek a kicsi, de lelkes gyülekezetnek. Bármelyik felekezetnek lenne ilyen jelentőségű emlékhelye, abból már régen zarándokhely vagy ismert kegyhely vált volna. Mi sem hagyhatjuk, hogy egyik legjelentősebb emlékhelyünk a feledés, az enyészet martalékává legyen. Az egyházi ingatlanok jogállásáról alkotott törvény talán lehetővé teszi, hogy visszakerüljön a vizsolyi református egyházhoz a régi iskola és kántortanítói lakás, ami új lehetőségeket teremthetne elsősorban az idegenforgalom kulturált kezelésére, valamint az összedőléssel fenyegető gyülekezeti terem pótlására. A gyülekezetnek legnagyobb gondja a kis létszám, és ennek egyenes következménye, hogy az anyagi eltartóképesség csekély. Úgy érezzük, hogy a magyar reformátusság és az egész magyar kultúra szempontjából felbecsülhetetlen emlékhely fenntartása nem lehet csak a mi gondunk. A vizsolyi segélykérő sikoly talán az utolsó pillanatban hangzik el. Kérjük, hallják
