Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
<1 I nagyon nagy szüksége lenne Juszifov MARTI RÉKA töztünk a másik nagymamámhoz Vugárnak is - védőszentre. Figyeljük hel^ra^a" Kárpátaljára. Itt eleinte nevettek rajaz érveit: tam, mert azt mondtam, hogy az ajtót Az én nevem Juszifov Vugár, de itthon és a barátaim csak Bogárnak hívnak. Ez azért van, mert a kárpátaljai dédnagyapám nevezett így el, mivel a Vugárt nem tudta megszokni. Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban születtem. Édesapám szülei örmény és azerbajdzsán nemzetiségűek, édesanyám pedig ukrán-magyar keverék. De az édesanyám születésemtől kezdve magyarul beszélt velem. És ezért én három nyelven kezdtem el beszélni Bakuban. A nagyszülőkkel azerbajdzsánul, édesanyámmal magyarul, az óvodában pedig oroszul. Mivel ott nem éltek magyarok. elég rosszul beszéltem ezt a nyelvet. Amikor négyéves voltam, ideköl„nyiskiltam” - „kinyitottam” helyett, és nem azt mondtam, hogy emlékszem, hanem azt, hogy urlékszem. De itt tisztán megtanultam a nyelvet, mert sok a magyar nemzetiségű ember. És az ukránt is megtanultam. Élnek a mi városunkban románok, oroszok, ukránok és még több nemzetiség is. Van egy jó barátom, akit Paranykin Andrisnak hívnak. Andrisnak is érdekes a családja, mert felmenői között vannak németek, olaszok, ukránok, magyarok is. Az édesanyja magyar, mint az enyém, az apja meg mordvin. Már kilenc éve barátkozunk, és jóban-rosszban együtt vagyunk. Sokat álmodtam a szülőföldemmel, és nagyon kértem a szüléimét, hogy vigyenek el Bakuba. Mivel egy kicsit legyengültem, levegőváltozást ajánlottak az orvosok. És eljött számomra a várva várt pillanat. 1990-ben édesapám elvitt a nagyszüleimhez Azerbajdzsánba. A nyelvet kilenc év alatt elfelejtettem, de most újra megtanultam. Ott a természet gyönyörű, egészen más, mint itt. És alig van tél. Nagyon sok barátot találtam, jól éreztem magam. Van egy ünnep, a Nevruz-bajram, vagyis a Tavasz ünnepe. Ezen a napon nagy tüzeket raknak, esznek-isznak, és átugrálják a tüzet. Csak a tanulás volt nehéz, mert Kárpátalján magyar, Bakuban pedig orosz iskolába jártam. De azért a vizsgákat négyesre, ötösre tettem le. Mielőtt hazajöttem, kaptam édesanyámtól egy levelet, amiben az állt, hogy a nyári szünidőben Magyarországra megyünk. Én ennek nagyon megörültem, mert még sosem voltam ott. Eddig Magyarországot csak a tévéből meg a könyvekből ismertem. Végre megérkeztünk Érdre. Talán ez volt életem legboldogabb nyara. Jártunk a Dunára fürödni, halászni. Volt egy barátom, Attila és két barátnőm, Kriszti és Zsuzsa. Most is levelezek velük. Voltunk Budapesten. Nagyon gyönyörű város, csak sajnos keveset láttam belőle. Szeretek Kárpátalján élni. Büszke vagyok a mi kis városunkra is, mert csak nekünk van Kossuth-szobrunk. Minden évben megkoszorúzzuk, és elénekeljük a magyar himnuszt. Járok hittanra a templomba, van egy magyarországi Antal atyánk, akit nagyon szeretünk. Ő mondta, hogy mindenkinek van védőszentje. Megmondta, ki a védőszentje Jóskának, Lacinak, Antinak és másoknak. Csak az enyémen gondolkozott el, mert én vagyok az egyedüli Vugár Técsőn. De azt mondta, hogy ne búsuljak, mert biztosan van nekem is. És én már ki is találtam, hogy ki az. Hát a Szentjánosbogár! Van egy gyönyörű iskolánk is, a nevét Hollósy Simontól kapta, mert a festő valamikor itt élt és alkotott. Sajnos, szülőföldemen nagyban folyik a háború az azerbajdzsánok és örmények között. Úgyhogy Azerbajdzsánba menni egyelőre veszélyes. De Magyarországra nagyon vágyok. Remélem, megsegít a szentjánosbogaram, és még eljutok oda újra. Tisztelettel : JUSZIFOV VUGÁR Kedves Vugár (dédnagyapa Bogara!), kívánjuk neked, hogy minél többször eljuss Magyarországra. Mi sajnos csak annyit tehetünk, hogy egy éven át eljuttatjuk hozzád az egyetemes magyar világ színes fórumát, a Magyarok Világlapját.43
