Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
- amúgy büszke, „lovas” - faluba hazatérő legény egyéb eszközök, állatok híján egy szamárral próbálja újrakezdeni, megalapozni az életet. A történetből áradó elszánt, az ostoba virtusokat lefegyverző, életmentő derű Tamási írásában egészen egyszerűen himnikus lénnyé emeli a csacsit. Ki vitatná, hogy Tamási csacsi-ódája - himnusza! - bizony, nem szamárság. Kedves olvasó, itt az ideje beváltanom, hogy Somogyi Győzőről szándékozom írni, akit az egyik legjelentősebb kortárs magyar képzőművésznek tartok, és akiről szamárságot is annyi mennyiségben leírtak már, amennyit úgy általában az igazán tehetséges emberekről szokás. Esetleg csacsiságaimat ezért magam egy huszárvágással enyhíteném: a csacsival kezdem ezt az írást. Somogyi Győző ugyanis a Balaton-felvidéki Salföldön él; a tájhoz, a faluhoz, annak hagyományaihoz idomulva „gazdálkodik” is: van egy gyönyörű - és bizonyíthatóan okos - csacsija. És én először úgy láttam Somogyi Győzőt, hogy a kisgyerekekkel (legalábbis számszerűen) túlterhelt csacsit vezette a réten, mellette további gyerekek, no meg a mosolygó, ám izgatott papa (később, amint a mellékelt képen látható: ő kapta meg a szamár kötőfékét). És a csacsit vezető piktor boldogan mosolygott. Rögtön megfordult a fejemben: lefényképezem, de nem akartam egy ellesett pillanatot a „nagyvilág” elé vinni. Inkább a hangulatot rögzítem - írásban és a „csacsizó” gyerekek képével. Salföld történelmi levegőjét történelem előtti kor maradványai is nevezetessé teszik: a hajdani tenger medrének homokdűnéi kővé szilárdultan idézik a végtelen idő képzetét. A dűnéket körbenövi a fű, Tamási himnikus csacsija az örökéletűség bölcs Somogyi Győző öntudatával legelészik - a piktor fest. Számomra ez a hangulat: Salföld. A „bebírók” álma Somogyi Győző tizenöt éve költözött Salföldre. Hangulatjelentésem után, azt hiszem, nem kell találgatnunk, hogy miért. Megvásárolt egy régi házat, az udvarra műtermet épített - és gazdálkodik. Csacsi, ló (arab szürke), kecske, birka és apró áltatok sereglete feszít a hajdani tenger medrében, Somogyi Győző Noé bárkájában, mely a képzőművészet örökkévalósága télé evez. Ha valaki azt képzelné, hogy valamiféle egyszemélyes világot épített maga köré a festő, súlyosan téved. Somogyi Győző egyszerűen beilleszkedett a még létező, ám eltűnés fenyegette Balaton-felvidéki létbe. Tette: tudatos vállalás volt. A Káli-medence csodálatos, de pusztuló világát közösségi élménnyé emelte. Sokan egy szokványos frázist szajkóznak: Somogyi Győző kivonult („elmenekült”) a világból. Minő tévedés. Az állítás fordítottja igaz: a festő bevonult egy világba - abba, amelynek valamikori teljessége talán egy hatalmas erőfeszítés árán még mindig megmenthető. És ebben a világban - a Kálimedence falvaiban - a mi világunk minden gondja torzulásmentesen (!) érzékelhető. A Káli-medence falvainak huszadik századi története - jellegzetes magyar történelem. A csendes pusztulás elkeserítő. Kővágóőrsön 1820-ban alapították az ország első evangélikus algimnáziumát, a két világháború között vagy nyolc hentes működött ebben a helységben, melynek hajdani „tükrös kávéháza” még ma is beszédtéma. Salföldön 1944-ben még hétszáz lakos élt. A téeszesítés űzte el a faluból az embereket, majd 1973-ban a joggal kárhoztatott „településfejlesztési koncepció”. A visszafejlesztés teljes és tragikus sikerrel járt. Salföldön ma hetvenöt ember él, ebből hatvanan nyugdíjasok. Somogyi Győző után még vásároltak néhányan (budapesti, városi értelmiségiek) házat Salföldön - mivel nem „őslakók”, csak újabban bírnak telekkel, a helybéliek „bebíróknak” nevezik őket. Nos, a bebírókból és a helybéliekből próbált a festő létrehozni egyesületet, amely a vidék gondjait számba véve, akár modell értékű megoldás-lehetőségeket dolgozhatna ki. A modell emlegetése itt vitathatatlanul helyénvaló, hiszen a vázolt sors: a vidéki Magyarországé. Nem kell különösebben bizonygatni tehát, hogy a világból kivonult festő az annyi gonddal-bajjal küszködő világ kellős közepén található. Amikor ott jártam, éppen a barátait, a Kálimedence Környezetvédő Társaság és a budapesti ökoszolgálat tagjait látta vendégül - baráti szóra, ebédre, sétára. A környe-
