Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
Megértem, hogy ezek közül a házak közül több elöregedett, tehát le kellett bontani őket. Megértem, hogy a funkciójukat vesztett épületrészeket átalakítják lakószobává, fürdőszobává. Megértem, hogy átszervezik a belső tereket ilyen-olyan igényeknek megfelelően. Ám azt kevésbé értem már, hogy amikor állva maradnak a régi falak, miért verik le a stukkódíszeket, miért takarják el a legkisebb emléket is úgynevezett nemesvakolattal? Aztán ebbe a cementmalterba csillogó üvegcserepeket nyomkodnak, színes festékekkel háromszögeket, különféle absztraktnak mondott formákat módolnak. Azt kellene hinnem, hogy ez szebb a réginél? Sokkal inkább azt a tanulságot kell levonnom, hogy a magát korszerűnek, fejlettebbnek, modernnek valló - primitívebb a lenézett réginél. Tudom, hogy a lerombolt, jellegzetes utcaképeket már Kidőlt keresztfának... Hajdani parasztudvar nem lehet helyreállítani. Ám azt is tudom, lehet olyan lakóházterveket készíteni, amelyek egy tájegység - például Sárköz - építészeti hagyományait továbbviszik. a sajátosságokat megőrzik. Jómagam - több társammal együtt - javasoltuk már hajdani tanácselnököknek, készíttessenek építőművészekkel a falujuk építészeti hagyományait alapul vevő családiház-terveket. Tízet, húszat, amiből válogathatnak az építők - de csak azokból válogathatnak abban a faluban. Természetesen elhárító volt a válasz. Már hogyan is lehetne, magyar hazában öntevékenyen. saját hatáskörben magyar hagyományokat ápolni? Talán majd most? Amikor szabadabb kezűek és főleg szabadabb lelkűek lehetnek az önkormányzatok. Lehetne, mert még nem veszett oda minden. Kép és szöveg: CZAKO SÁNDOR29
