Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
HAZAI KORKÉP ROMBOLÁSOK A SÁRKÖZBEN Sátortető alá hozott falvak A Sárköz ma is ismert konzumnéprajzi híressége a lakodalmas játék, amit nagy nemzetközi publikum előtt, a Duna menti Folklórfesztivál napjaiban szoktak előadni, de jó pénzért bármely más napon is mutatnak belőle jeleneteket a kíváncsi idegeneknek. Engem mindig zavart, hogy az archaikus ruhába öltözött menyasszonyok meg nyoszolyólányok új módi házak között ropják ugyancsak régies táncaikat és éneklik dalaikat. A sárközi falvak ugyanis ma már alig-alig mutatnak valamit hajdani arcukból. A vendégek itt is ugyanazt látják, mint bármely más faluban. Sátortetős családi házak sokasága, köztük az új gazdagság zaklatottságában majmolt nemzetközi összevisszaságok tetőtérbeépítései, emeletes korcsai, melyek erkélye jobbára a szomszéd ház mellékhelyiségeinek ablakaival „díszített” tűzfalára kínál kilátást (belátást). Mint ahogy e tájegység névadója, a Sárvíz (a kisebb folyó nevéről kapja az általa és a Duna által közrefogott terület a nevét) folyását elterelték e vidékről az elmúlt századvég vízszabályozói, ugyanúgy felnyitották új szokások, új divatok zsilipjeit a falusi társadalmakat leépülni, felbomlani kényszerítők tájidegen szabályozásai. Ma már a hajdani vízivilág emlékeit kiszáradt medrű vagy posványos Báták, Horgasok, Vincák, Dárok őrzik, mint ahogy a tárgyi és szellemi néprajz emlékeit is Ennek a háznak is csak a homlokzatát verték szét az elapadt, tiszta források oldotta, bevégzett sorsú cseppköveit a múzeumok és tudós könyvek. A szövés, hímzés, vagy a tánc- és dalkultúra élővizei - hasonlóan a táji képhez - már erősen szennyezettek. Az építészet mind között a legszánalmasabb. A nemeset, a méltóságosat, a szépet - itt a legszembeötlőbb talán - nemtelenre, ízléstelenre, tipizáltra váltották és váltják fel. Bár arra itt most nincs mód, hogy a tipizálásról többet beszéljünk, néhány szót érdemes mégis ejteni. Ugyanis egyegy tájegység régi házai is bizonyos típusegységet képviselnek, mégis egy utcányi ilyen „egyforma” ház szép utcaképet alkot, míg sátortetős házak sora nem áll össze gyönyörködtető egységgé. Sivár, lehangoló. Ma már a sárközi községekben a régi hangulatú utcakép egységesen sehol nincs jelen. Akár Öcsényt nézzük, akár Decset, vagy a kisebbeket: Sárpilist, Bátát, Alsónyéket, töredékeket láthatunk csak. Szórványt. A méltóságos nyugalmú, síkvidéki súlyosságé épületek közé alpesi tetők és nyugtalan álmú tervezők rémlátomásai nyomultak és nyomulnak. Ugyanis a régi épületek, bár méltók rá, semmilyen védettséget nem élveznek. Egyedül a decsi háziipari szövetkezet tájháza hallgatólagos kivétel. Ám megjegyzésre érdemes, hogy mire a szövetkezet mostani telepe kialakult, a tájidegen vezetők két utcaképet romboltak le, hogy helyet teremtsenek betonkockáiknak. A szocializmus, az „egység” szellemét hirdetők pontosan ezekben a fogalmakban nem tudtak, és főleg nem akartak gondolkodni. A kialakult közösség egységes szellemi arculatát kifejező utcakép is riasztotta őket. így aztán tervezőasztalaik szüleményeivel, rendeleteikkel jobban elvégezték azt a feladatot, mint amivel Ceau§escu a dózerokat megbízta.
