Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-07-01 / 7. szám
TRICO!AC E i Lim vd kisalföldi tájegység, áll már jó néhány nyugat-dunántúli épület, s látható módon építkeznek tovább; furcsa, de így kell mondanom: készül az Alföld. Ami véglegesre valósult e látványos természeti környezetben, az a szívem szerint való, igen kedves szatmári-beregi tájak építészetének szépsége. E tenrplomocskák, e földhöz lapuló házak a legvégebb végeken is őrizték az ember tisztességét, a munka becsületét, a szegénység bonthatatlan erkölcseit. Sokak szerint e házak, e falvak istenházai Erdély építészetéhez kapcsolhatók. Oly finomak, oly nemesen egyszerűek, oly gyakorlatias szépségűek. Hát ezen nincs mit csodálkozni! A Szamos nemcsak fát meg sót szállított Erdély hegyeiből, de kultúrát is. A természettel együtt élő ember valódi hagyatékát, azt a képességét, hogy bárhol, bármilyen nehéz helyzetben is van esélye a méltó életre, ha azt a szépség törvényei szerint rendezi be. Persze, ne tessék tudományosságra gondolni! Csak és kizárólag a népi emlékezetre. Ha apámnak, ükapámnak így volt jó, nekem is csak így jó - gondolták ereink, s a formák kikristályosodtak, megrögzültek, áthagyományozódtak. Ami nem volt szép, az elveszett a századok árterében. Középütt a munka folyt tovább. Ha van még erőnk, térjünk a városkába vissza. Ebédeljünk meg, kérjünk egy kancsó vörösbort. Lássuk be: ez a hely megad mindent az embernek, amiről azt hihetjük, boldogabbá, elégedetté tehet minket. Már szinte fáj ennyi béke. Az utcán zene szól, többnyire magyarul. A beszéd szavai: német, angol, svéd, szláv - seregestül. A nyakakban fényképezőmasinák lengenek, simahangú videók dolgoznak, lesik a lélekmozdulást, a sokféle táncot, a bazár zümmögését, a vásáriasságot. Felfoghatatlan sokféleség! És mégis, érezhető a türelem, a béke, a biztonság. Szentendre vigyáz ránk. Észrevétlenül szolgál ki, nem tolakszik elénk minduntalan, akár el is lehet előle bújni. Ki lehet menni a Duna partjára, hátat lehet fordítani a városnak. Lehet kénytelenkedni FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ azon, hogy ez a víz nem annyira színes, mint a városka falai. Hogy túl egyenes. De át lehet látni a szinte érintetlen szépségű, dzsungelt utánzó Szentendrei-szigetre, hajóra lehet szállni, lehet a parti sétányon fagylaltozni. Lehet beszívni azt a különleges levegőt, mely a természettel együtt élni képes városok sajátja. Lehet szólni itt akárkihez, bármilyen nyelven. A turistát itt szeretik, ezért a turisták is szeretik itt egymást. Estére aztán a zsibongás fölerősödik. A tartózkodó ismerkedésnek vége, kitör a karneváli hangulat. Tudunk már egymásról mindent, a város tudja, mit remélünk tőle, s mit adhatunk neki. Duhajabb arcát mutatja a hely, a délies derű az estében felerősödik. -A zsúfolt csoda, amit eddig építészetnek véltünk csupán, most bennünk terem új csodákat. Még, még! Nem tudom, milyen lehet szentendrei lakosnak lenni, de hát senki nem is kívánja ezt tőlünk. Csak azt, hogy legyünk itt. APÁTI MIKLÓS
