Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
50 időnként, hogy kéne valamit csinálni. Annál is inkább, mert a Törley parkban még ott van az a hangulatos, Loire menti stílusban épült kis kastély is, ami a gyáralapító feleségéé, a rendkívüli szépség hírében állott Sacellári Iréné volt. Úgy tudom, hogy a kárpótlás összege maximum ötmillió forint lehet, ami elenyésző az eredeti vagyonhoz képest.- Mi a helyzet a márkanévvel?- A gyár privatizálás esetén is meg akarja tartani mind a nevet, mind a minőséget. Ugyanis a Törley pezsgő nagyon jó, a vakvizsgán Európában aranyérmet nyert. Jobb mint a francia, mondták a szakértők, csak akkor húzta kicsit orrát a zsűri, amikor kiderült, hogy tényleg nem francia. A magyar borok nem rosszak, s nem igaz, hogy pocsék borból lehet jó pezsgőt csinálni. A férjem kedvence például a Brut, abban se likőr, se semmi nincs, csak az alapbort érezni rajta.-Ami azt illeti, kastélynak azért most sincsenek híján. Valóságos őspark közepén, szoborkerttől övezve áll otthonuk.-Azért ez nem kastély, csak egy majd százesztendős öreg villa, pici toronynyal. A szoborpark pedig kényszerűségből született, mert a műtermet percek alatt kinőttük, így lettek munkáim a szabadba „száműzve”.- Kik a legszigorúbb kritikusai?-A férjem és az anyám. Velük rengeteget veszekszem, mert majdnem mindig igazuk van. Anyám festőművész volt, Rudnay-növendék, de pályáját kettétörte a háború, majd a kitelepítés. Férjem végzettségét tekintve ötvös és rendszerszervező mérnök, neki is remek szeme van. Persze az nagyon fontos, hogy az embernek legyen egy torzításmentes tükre, s ők a hibákat azonnal kiszúrják. Laci, aki egyébként a menedzserem, időnként tippeket ad, szeret „beleszólni” a szoborba. Emellett kitalálja a kiállí-A Törleykastély pálmaháza ma raktár A Törley család mauzóleuma tást, mi hová kerüljön, s azt is, hogyan öntsem meg a szobrot. Mert nálunk az öntés óriási dolog. Nem ugyanaz, mint egy nyomdakész anyag, amit csak ki kell szedni. Nem lehet odaadni egy melósnak, hogy az majd megcsinálja. Ez is része az alkotásnak, valóságos boszorkánykonyha. Ez főleg Laci profilja, én csak a végén csiszatolok egy keveset.- Nyilván az árat is meghatározza az öntvény összetétele.- Természetesen ez is fontos szempont. Igyekszünk olyan anyagot használni, hogy ne csak a szuperelit, hanem a középréteg is megvásárolhassa. Jobbára üvegporral dúsított poliészterrel dolgozunk, ebből készülnek a versenyautók karosszériái is.- Úgy tűnik, a kertnek a szobrokon kívül legalább két állandó lakosa van, egy hatalmas bernáthegyi és egy tíz év körüli kisfiú.- Előbbi a Bohóc névre