Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

zaftos marhahús fő, sáf­ránnyal és kakukkfűvel, za­matos leveszöldség, gom­bák és egy békebeli forró velőscsont társaságában. Fokhagymás pirítóskenyér­­rel tálaljuk.”), hogy aztán példás önfegyelemről tanú­­bizonyságot téve tudjon ne­met mondani. Amíg a leve­sek érkeznek, némi vita tá­mad; az ételsorban Krúdy nevével fémjelzett ételek valóban az ő szája íze sze­rint valók-e, vagy eseten­ként csak a hangulatuk „krúdys”? A legilletékesebb bevallja, hogy ő bizony mindenre áldását adja, mi­nek is venné el az utókor kedvét. Végül is az a fon­tos; hogy mit írt. Szántó „zárszava” csak első hallga­tásban tűnik illúziórombo­lónak: „Ha belegondolunk, Újházy Ede egy idő után rá sem tudott nézni a tyúkhús­levesre.” * A főétkek kiválasztásánál megint csak a társaság egyetlen hölgytagja a leg­­visszafogottabb: borjúbécsi krumplipürével, hozzá óbu­dai kofasaláta, sokféle zöld­ségből, rokforttal a tetején. Bezzeg mi férfiak, dőzsö­lünk. Egy Szindbád margit­szigeti étke („Krúdy úr ked­ves hősének kedves étele e fűszeres csibemájjal töltött sertésfiié, császárszalonná­ba göngyölve és sütve - tá­laláskor tejszínes paprikás gombamártással öntözve, rántott vereshagyma-kari­­kákkal és zöldmetélttel tá­lalva”) és egy Pest-Buda Sashegyi Ökörháta. Az egy­kori Szent Gellért-hegy lá­bánál, a Tabánban született az őse e nevezetes ökörhá­tának - pesti aranyifjak és orfeumi színésznők örömé­re. A jámbor és tiszteletre méltó ökrök rosztbífjeiből kikanyarított szeleteket mustárral és fenyőmaggal pácolták, miként mi is így tesszük. Császárszalonna­kockákkal, csiperkegombá­val és kaprival, fehérborral jóizű ragut készítünk, me­lyet a frissen kisütött hát­színszeletekre borítjuk. Va­jas burgonyapüré és ecetes lilahagyma a legméltóbb körete. Egy Krúdy bélszínto­­kány vörösboros-gombás mártásban és egy Levente mester töltött bélszínlabdája „rendel”. Szent István Vi­­sontai Tramini, ásványvíz és Gösser csapolt világos sör érkezik majdan mellé­jük. Addig azonban egy Krúdy Gyula és leánya, Zsuzsa a húszas években készült felvételen kollektív előzetes üdvözlet Bélának, a séfnek, aki Szán­tó András szerint szenzáci­ós tehetség, nagy valószínű­séggel nemcsak Közép-Ke­let-Európábán főzi a leg­jobban a pörköltet és a pa­calt. Ez még abban az eset­ben is szép teljesítmény vol­na, ha nem utálná az összes pörköltfélét, bele nem kós­tolna a világ minden kin­cséért. Egyszerűen megsza­golja a fövő étel illatát, s tudja, hogy épp egy kevés­ke só vagy bors hiányzik. Aktuális a kérdés, hogy Krúdy Gyula, akinek törzs­vendég voltát emléktábla jelzi a szomszédos terem fa­lán, tudott-e egyáltalán főz­ni. Leánya így beszél erről:- Gyakorlatilag nemigen főzött, de pontosan tudta, hogyan kell elkészíteni egy ételt. Olyannyira, hogy egy alkalommal a baráti társa­ság azon szórakozott, mi­ként készül a jó húsleves. Mindenki elmondta a maga receptjét, ő pedig hallgatta türelmesen, mert nagyon jól tudott hallgatni, jobban, mint beszélni. Inkább az ér­dekelte, hogy mások mit mondanak. Csak ha valaki kihagyott egy-egy lényeges dolgot, olyankor szólalt meg: valami hibádzik még. S addig nem nyugodott, míg ki nem nyögték, mit fe­lejtettek ki a jó húslevesből. Ami nálunk főétel volt. Egyébként „Egyszer volt eledelek emlékei” címmel papírra vetettem apuval kapcsolatos kulináris élmé­nyeimet, holnap postázom a kéziratot. Ezt csak azért említem, hogy ne ismétel­jük fölöslegesen önmagun­kat. (Két nap múlva meg is érkezik Krúdy Zsuzsától a levél, majd harmadnap a következő, amelyben kéri, hogy az előzőt tépjem szét, mert ez az igazi. Ma még nem járt itt a postás, de teg­nap expressz küldeményt hozott, abban voltak az „igazira” vonatkozó javítá­sok. A békebeli ízek titkai

Next

/
Oldalképek
Tartalom