Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-02-01 / 2. szám

Az ausztráliai Grawin község mintegy ötven kilométerre fekszik Lightning Ridge várostól. A településen mindössze egy postahelyiség és egy vegyesáruüzletecske található. Viszont opálbányákban igen gazdag ez a vidék. Sok bányásznak családi háza van Lightning Ridge-ben, ahova a hétvégére hazatér a bányászatból. Mások pedig a „claim”-ben - a bérelt földön - élnek lakókocsiban, vityillóban. Sokan évekig is, igen primitív és gyatra életkörülmények között. Czimmer Sándorék viszont ugyanitt egy kőpalotában laknak. Ők is opálbányászok. De kivételesen szorgalmasak is.

A New South Wales-i - Új Dél Wales-i - Lightning Ridge város környékén találhatók Ausztrália legjelentősebb opálbányái. Itt bizony több magyar honfitársunk hajhássza ma is a szerencse szekerét. Sokan itt ragadnak hosszú évekig is, és bámulatos, hogy milyen szívós kitartással ereszkednek le a föld mélyébe nap nap után. Határtalan optimizmussal remélik minden áldott nap, hogy majd most találják meg a mesébe illő, milliókat érő kincset, a bűvös fekete opált.

De hát az élet szigorú rendje szerint az már csak úgy van, hogy „az egyik gazdag lesz, a másik szegény marad”. És hogyan is szól tovább a régi dal? „Van, aki palotában lakik, van, aki a hidak alatt...” Ámbár Lightning Ridgeen, sőt több száz kilométeres körzetben azon a tájékon sem palotát, de sok hidat sem találunk. így, aki szegény marad, annak be

Lejárat az opáibányába: hordóból „kiszabott”, árammal működó lift

kell érnie egy horpadt karavánnal, ahogyan itt a lakókocsikat nevezik, vagy egy düledező, porlepte vityillóval a „claim”-en, azaz az igényelt területen, ahol bányászhat. Aki meg gazdag lesz? - kérdené az olvasó. Nos, azok legtöbbje észrevétlenül tűnik el a Ridgeről, így tudják meg a többiek, hogy ők már megáldattak Fortuna istenasszony által.

De néhányan a meggazdagodottak közül azért továbbra is ott maradnak Lightning Ridge-en vagy a környékén. Ha nem is igazi palotát, de szép, nagy, minden fényűző kényelemmel ellátott házat építenek és - talán, mert hogy megrögzött bányászokká lettek, igaz, már mérsékeltebb tempóban, vagy még inkább hobbiból, de mégis - folytatják a régi munkát a régi, reménykedő lelkesedéssel.

Egy dunántúli, Tolna megyei, pontosabban gerjeni származású magyar, Czimmer Sándor is ilyen

örök lelkesedő opálbányász. Csak éppen azzal a rendkívüli különbséggel, hogy ő és a felesége, Róza, tényleg valóságos palotában laknak. Mert az a kolosszális kőház, amelyet Sándor egymaga épített a környéken lelhető homok- és terméskőből, felér a királyok és uralkodók fényes palotáival, még ha csupán földszintes is, és nincs száz meg száz szobája, csak tíztizenkét helyiség „összesen”. És ez a furcsa, különös építmény annyira egyedülálló látványosság ott az opálmezők kellős közepén, hogy messze földről csodájára járnak a turisták, az arra vetődő kíváncsi utasok, a szomszédos bányászok, a régiek s újonnan jöttek egyaránt. Itt kell hozzátennünk, hogy Czimmerék kőháza néhány évvel ezelőtt védett turisztikai látványossággá vált. Ez annyit jelent: többé nem fenyeget az a veszély, hogy egy napon jöhet valaki a Moréé megyei tanácstól és lebulldózerez-