Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
POSTALÁDÁNKBÓL 4 AZ EMLÉKEZET NÉHA CSAL Öröm volt olvasni az Új Magyar Hírek decemberi számában Varga Béláról; a „Nagy Öreg” valóban korelnöke volt az Amerikában élő magyaroknak. Az interjúba azonban belecsúszott egy tévedés: „Kovács Bélát elhurcolta a Vörös Hadsereg - olvasom. - Sohasem állították bíróság elé, úgy halt meg idegenben.” Ez nem egészen így történt. Kovács Bélát, ezt a rendkívüli embert, a legbátrabbat a koalíció nem kommunista politikusai közül, Sztálin halála után hazaengedték. Ötvenhatig csendben élt falujában, akkor - megkérdezése nélkül - miniszter lett Nagy Imre forradalmi kormányában. A kinevezést, ha nem szívesen is, de elfogadta, és Budapestre jött. November 4-ének tragikus éjszakáján az amerikai követség földszintjén találkoztam vele. Hosszan beszélgettünk, aztán úgy tudom, hogy Kádárék őt is, mint anynyi mást, megkörnyékezték, hogy csatlakozzon hozzájuk. Az ajánlatot visszautasította, visszatért falujába, ahol békében hagyták. Ott is halt meg, szeretett falujában. DR. MÁRTON ENDRE CHEVY CHASE, MD, USA Lehetséges, hogy a félremondás, illetve félreírás oka: névcsere. Talán Kovács Béla és Kovács Imre sorsa keveredett össze az interjúban. Levélírónknak igaza van: Kovács Béla, akit koholt vádak alapján 1947-től 1956-ig börtönbe zártak, hazatért, s Nagy Imre kormányában miniszter lett. Kádárék valóban miniszteri székkel kínálták, de ő visszautasította. Utolsó néhány esztendejét a Pécs melletti Patacson élte le. Amíg egészsége engedte, sorra járta a környéki falvakat - Rózsafát, Katádfát, Becefát stb. és tekintélyének tulajdonítható, hogy ezekben a községekben nem oszlottak föl az addig jó! működő termelőszövetkezetek. Kovács Béla ugyanis nem titkolta, hogy ő ezekben látja a paraszti felemelkedés útját és eszközét. A Független Kisgazdapárt 1945- 47-es főtitkára 1959- ben hunyt el, Szibériában szerzett májbetegsége következtében, a pécsi belklinikán. És még egy kiegészítés: Varga Béla úgy vélte, hogy Nagy Ferencnek nem kellett volna 1947-ben lemondania, hiszen így megkönnyítette a diktatúrába való átmenetet. Az interjú megjelenését követően kaptuk az információt, hogy az akkor éppen Svájcban tartózkodó miniszterelnököt Rákosi szabályos zsarolással kényszerítette a lemondásra, hiszen Nagy Ferenc leánya idehaza tartózkodott, túsz volt tehát Rákosi kezében. - A szerk. KULTURÁLIS HÍRADÁS ERDÉLYBŐL A hollandiai Ali Eikenaar és Erika Mouw a múlt esztendőben három hónapot töltöttek Romániában. Ez alatt négynapos vallásoktatói kurzust adtak Tordaszentlászlón a környéki magyarlakta falvak református lelkészeinek, kántorainak, pedagógusainak és önkéntes hitoktatóinak. A tanfolyam során a Hollandiá-A kolozsvári unitárius templom, ahol Zenei áhítat címmel közös hangversenyt adott a Baráti Consort és a tordaszentlászlói női kar ban működő „Gyermek és világ” elnevezésű nemzetközi szervezet által kidolgozott módszereket ismertették a hitoktatókkal. Tavaly októberben Musica Sacra címmel egyházi vokális és hangszeres zenei esteket rendezett Kovászna megye művelődési felügyelősége a Mozart-év alkalmából. A hangversenysorozatra több romániai és külföldi együttest hívtak meg, amelyek a megye városaiban és falusi műemlék templomaiban léptek föl. Az 1990-ben Kolozsvárott megalakult Kriza János Néprajzi Társaság rendszeresen tartja vándorgyűléseit. November 16- án Kolozsvárott, február 21-én Sepsiszentgyörgyön jöttek össze a társaság tagjai, júniusban Homoródfürdőn Az elmúlás, október 23-24-én pedig Kézdivásárhelyen Háziipar, kismesterségek, céhes ipar lesz az előadások és a viták tematikája. Néprajzi Látóhatár címmel új néprajzi kiadvány jelenik meg 1992-től dr. Viga Gyula szerkesztésében. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pedig tavaly adta ki Adventtól újévig című magyar kórusműgyűjteményét. A 23 többszólamú kórusművet tartalmazó összeállítás 3000 példányban jelent meg. BOLDIZSÁR ZEYK IMRE TORDASZENTLÁSZLÓ, KOLOZS MEGYE GYIMESI FESZTIVÁL - A KANADAI MONTREALBAN Pénteken este csörgött a telefon, Dreisziger Kálmán volt a vonalban: „Kedden érkeznek, szerdán várost néznek, csütörtökön lesz az előadás, utána átmegyünk a Táncházba, pénteken este pedig már utaznak tovább. Talán az lenne a jó megoldás, ha kivinnéd őket magadhoz, vacsorát adnál nekik és közben elbeszélgethetnél Zolival.” Zoli, azaz Kallós Zoltán néprajzkutató időben meg is érkezett a gyimesközéplaki zenészekkel, Ádám Gizellával és Halmágyi Mihállyal. És minden nagyszerűen sikerült: finom volt a vacsora, jól telt az idő. Másnap, július 25- én, az előadásra készültünk. A Centre Canadien d’Architecture színháztermében a gyimesi csángók ősi dallamait mutatták be hegedűn és ütőgordonon, miközben Kallós Zoltán három nyelven ismertette, mit hallunk. A kis terem megtelt; jöttek érdeklődők Saint- Catherine-ből, Ottawából, sőt még az USA-beli Toledóból is. Az előadás után a magyar katolikus templomba igyekeztünk - a Táncházba. Ott is szólt a zene, és szép számmal akadtak köztünk fiatalok is. Nem számoltam be részletesen a három nap eseményeiről. Nem írtam arról, hogy milyen sok telefonhívás, szervezőmunka, aggodalom, izgalom előzte meg az előadást; hogyan terveztük Dreisziger Kálmánnal a meghívót, amelyet végül 1 egyik rajzomat felhasználva egyedül készített el és sokszorosított, hogy elküldi hesse minden ismerős-ismeretlen érdeklődőnek. A vendégeket Kriszta és Viki vitték délutánba nyúló három délelőttön vásárolni, várost nézni. Táncos koromban - még a „kerítés túloldaláról” - részese voltam hasonló szere, tetteljes vendéglátásnak. Tudom jól, mit jelent ilyenkor a zsebpénz, a szállás, az ellátás, az útbaigazítás. Nagyon sokat. Még akkor is, ha cserébe bemutatjuk táncainkat, dalainkat. * Mert nagy szó az, hogy Erdély és Magyarország még ma is bizonyos fokig őrzik hagyományaikat. Ha Bartók utolsó órát említett gyűjtései alkalmával, akkor mi talán még néhány percig élvezhetjük az ősi magyar dallamvilágot. Ezért is írtam leve- •• lemet, mert úgy érzem, hogy az a néhány, Magyarországtól távol élő magyar, aki ilyen áldozatot hoz az eredeti magyar folklór megismertetéséért, elismerést érdemel. ILDIKÓ PÁLFY ILE BIZARD, QUE, KANADA \ (Úgy véljük, ha jóval az esemény után is, de közölnünk kell a „Gyimesi Fesztiválról" szóló beszámolót. Mert ugyan fontos az esemény, amelyről olvasónk hírt ad, még lényegesebb azonban az a- nem időponthoz
