Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
venni, hogy a magyarságot naponta nyomorítják saját szülőföldjén. Biztos vagyok afelől, hogy a mai Magyarország magyarságának egy jelentős hányada azt a traumát, hogy végleg elvesztettük a határainkon kívül élő testvéreinket, amely a magyarságnak egyik legegészségesebben gondolkodó része, és A horvátországi véres eseményekkel foglalkozik a Magyar Képes Újság, a Horvátországi Magyarok Szövetségének Eszéken megjelenő folyóirata. Vezércikkében a többi között így vélekedik: Európa közömbösen reagál a horvátországi eseményekre, és ezzel csak serkenti azokat az erőket, amelyek fegyverrel akarják kivívni hódító hadjáratuk győzelmét. Az Európai Közösségnek, úgy látszik, nem elég bizonyíték az a hatalmas rombolás Horvátország területén az űn. Jugoszláv Hadsereg és csatlósai részéről ahhoz, hogy néven nevezze az agresszort. Úgy látszik, hogy az itt-tartózkodó megfigyelők sem eléggé éleslátásúak, mert nem veszik észre, hogy a harcok valóban köztársaságunk területén folynak és nem másutt, ami már a naiv szemlélőnek is elég lenne egy tárgyilagos megállapitásra, miszerint a horvát csapatok honvédő háborút folytatnak, és ezért felelősségük nem lenemcsak az erdélyi magyarságról beszélek, ha mi elvesztettük, akkor ez a társadalom megroppan. Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy elveszítjük a határainkon kívül élő magyarság millióit, hanem arról is, hogy ennek következtében a hazai magyarság is erkölcsileg összeroppan. hét azonos azokéval, akik nap mint nap ezer és ezer lövedéket küldenek a békés polgárok otthonaira. Sok esetben még a hágai béketárgyalásokon is semmitmondó határozatok hangzanak el az itteni eseményekről. Minden nemzetnek joga van az önállósulásra. Horvátország népe népszavazással fejezte ki óhaját a függetlenség megteremtése érdekében. Erre megvolt minden oka. Nem határolta azonban el magát attól, hogy a jövőben kapcsolatban marad a többi köztársasággal. Csak ez az együttműködés a közös érdekeken alapulhat, és nem úgy, mint eddig. Tudjuk ugyanis, hogy a múltban a javak megosztása sokszor a kényszertől függött. A nézeteltérések egyik oka éppen ez volt. Elérkezett tehát az idő, hogy a valamikori jugoszláv közösség átalakuljon. Ebben minden köztársaság a saját érdekéből indul ki, és csak azon a területen keresi az együttműködés lehetőségét, amely számára elfogadható. Másik történelem A magyar-magyar viszályokról fakad ki keserűen a Pozsonyban megjelenő „a Hét” című közéleti és kulturális hetilapban Gál Sándor. Egyebek között így ír: Nemrégiben a politika és a mai politikusi magatartás kapcsán arról az ellenségképről szóltam, amely a balkáni térségből felnyúlik e kies Kárpát-medencéig. Az imént említett ellenségkép felett tűnődve eljutottam - sajnos el kellett jutnom! - a hazai magyar-magyar viszályok bozótosaiba is. A társadalmi és politikai megosztottság e magatartásformának - tapasztalhatjuk na-Új alapokra helyezett, személyközpontú, a teljes emberrel foglalkozó egészséggondozás gyakorlatának megvalósítását sürgeti a Jel című folyóirat, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kiadványa. Egyebek között így fogalmaz: Biztosítani kell a gyógyintézeti és fekvőbetegkórházakban az ökumenikus szellemben a különböző egyházak számára a szabad lelkipásztori tevékenységet, valamint vallási szertartások végzését. A kórházakban klinikai lelkigondozói és tanácsadói szolgálat, illetve osztály felállítását szorgalmaztuk, ahol a munkatársak speci^ ~HÉT ponta - gazdag tápterületet biztosít. Ami a politikai „küzdőteret” illeti, már-már rezignáltan, már-már mindent elviselni bíró malíciózussággal, szinte csak rálegyint az ember: volt ez már rosszabb is. Vagy: lesz ez mégy így se. Hogy közben minden besározódik, lepusztul, hogy közben a létező nemzeti(ségi) kohézió szétszakad, hogy az egybenmaradás lehetősége és jövőtávlata megsemmisül, hogy amit megőrizhetnénk utódaink számára, azt is meggyalázzuk, az ebben a fasisztoid magatartásformában már lényegtelen és átléphető. ális képzettségükkel a fekvőbetegosztályok szakmai munkájában vesznek részt és az adott kórházi személyállományhoz tartoznak. Miről is van itt szó? A klinikai lelkigondozó és tanácsadó osztálynak vagy szolgálatnak célja, hogy segítse a beteget vallási vagy világnézeti hovatartozásától függetlenül az olyan egzisztenciális lelki problémákban, melyek gyakorlatilag a betegségükkel és halállal kapcsolatban merülnek fel. Mivel az egészségügy, beleértve a kórházakat is, pluralisztikus, a lelkigondozásnak fel kell készülni a betegek részéről felmerülő különböző bizalmi kérdésekre, hogy így is segítse őket és együtt tudjon működni velük. Ezért a klinikai lelkigondozó és tanácsadó szolgálat a legtágabb értelemben ökumenikus szemléletű, de jó összhangban kell lennie az úgynevezett ateista humanizmus szimbólumrendszerével is. A lelkigondozó, bármely felekezethez is tartozik, tekintsen el hittérítési és felekezeti ráhatástól. A klinikai lelkigondozó és tanácsadó osztály, illetve szolgálat vezetője legyen a kórház igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának tagja, és tartson kétoldalú kapcsolatot a kórház kollegiális vezetésével és a helyi egyházakkal; az osztály, illetve a szolgálat munkatársai vegyenek részt speciális képzettségükkel a fekvőbetegosztályok szakmai munkájában és segítsék elő a betegek lelki vezetését, valamint a családi kapcsolatok fenntartását. Ezért a munkacsoport szorgalmazza, hogy az alapellátásban és a fekvőbetegkórházakban a helyi egyházakkal a betegellátás érdekében szorosabb kapcsolat alakuljon ki. Szükségesnek látom továbbá, hogy az egész nemzetet érintő kérdésekbe, mint pl. az egészségügyi programok és törvényjavaslatok kidolgozásába, vonják be az egyházak és felekezetek képviselőit is. Alapelvnek kell tekinteni, hogy az egyházakat és felekezeteket érintő kérdésekben ne születhessék kormányzati döntés az érdekelt felek véleménye és javaslatainak előzetes meghallgatása nélkül. Európa közömbösen reagál MAGYAR
