Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-12-01 / 12. szám
CU I RE KENNETH * Bartók utolsó boldog karácsonya Az ablakomból nézem, ahogy nagy pelyhekben kezd szállingózni a hó. A Hudson felett már elszürkült az ég, a George Washington híd hatalmas íve kivilágítva, mint egy gyöngyfüzér tükröződik vissza a folyón. Engem mindig a Lánchídra emlékeztet, és a túloldali Pallisadok a budai hegyeket juttatják az eszembe. Pedig már rég megszokhattam volna ezt a látványt, évtizedek óta lakom itt, ebben a riverdale-i felhőkarcolóban, a dombtetőn.- Fehér karácsonyunk lesz - mondja túl udvarias vigyorral a néger portás a jó borravaló reményében. Ilyenkor az életem színes filmjéből felvillannak a régmúlt emlékek, és olyan keserves, kínzó honvágyat érzek, amire nincs és nem is lehet orvosság... Van úgy, hogy álmodom, és álmomban ott vagyok a Vas megyei kastélyban, a hatalmas fenyőt díszítjük a zöld szalonban. Csillognak a díszek, az ezüst- és aranydiók, Stühmer-féle csokoládéfigurák. A kisfiam első hintalovát kapja, azt kérte a Jézuskától. A következő karácsonyon a zöld szalonban nem a hintaló van, hanem az orosz katonák lovai néznek ki a földig érő franciaablakokon. Az intarziás parketten magasan áll a szalma, trágyával keveredve: ide kötötték be a lovaikat. A park égig érő jegenyéi között légelhárító ágyú; a kicsi kápolnánk mögött kilőtt, kiégett harckocsi, és néhány, hevenyében ácsolt fakereszt alatt a hirtelenében eltemetett magyar katonák. Ezek a rossz álmok, a lidércnyomás, amikor szívdobogva, könnyes szemmel ébredek, és próbálok magamhoz térni - de percekre van szükség, amíg realizálom, hogy itt vagyok Amerikában, a Riverdale-en, az otthonomban... Nincs semmi baj, már nincs háború, nincs internálótábor, mindez elmúlt rég... Szeretem Riverdale-t, talán azért, mert annyira emlékeztet Budára. Ugyanezt mondta Bartók Béla is, amikor ideköltözött 1941 tavaszán. Többször elsétáltam megnézni a házat, a Cambridge Avenue-n, ahol lakott Dittával, a feleségével együtt. Csendes hely. Az út hársfákkal szegélyezve, a kertes családi házak előtt orgonabokrok nyílnak. Itt még nem épültek hivalkodó, modern felhőkarcolók swimming poollal, neonfényes portálokkal, ahol az aranysújtásos, tábornokszerű, uniformisos néger portás igazítja útba az autókat. 3242 Cambridge Avenue... Bartóknak azonnal megtetszett a ház, ahogy a barátainak magyarázta, első látásra egyszerűen beleszeretett. Két emelet volt mindössze, a felső emeleten a tulajdonos lakott, egy öreg olasz, aki a Pizza Parlorjából gazdagodott meg. Bartók kitűnően beszélt olaszul, és hamarosan megegyeztek: az alsó lakást kibérelte havi 75 dollárért. Tágas, nagy szobák voltak és szép kert, ahol éppen rózsák virultak, és ami szintén fontos volt, nem messze a 231. Street, a subway megállóval. Bartók ebben az időben a Columbia Universityn tanított. Szerény állás volt, elég alacsony fizetéssel, autóra nem telt belőle. Minden reggel gyalog sétált el a subwayhoz. A szomszédos kertekből barátságosan ráköszöntöttek:- Good morning! Senki sem sejtette, hogy ez a sovány, szerény modorú ember kopottas aktatáskájával a hóna alatt nem valami ügynök vagy könyvelő, hanem századunk legnagyobb zenei géniusza... 1941-et mutatott a naptár. Pontosan negyven évvel később, 1981-ben az egész világ ünnepli, Európában és Amerikában egyaránt az ő műveit játsszák a filharmonikus zenekarok; a koncerttermek megtelnek, a jegyekért tülekednek, Jehudi Menuhintól kezdve Ormándyig a világ legnagyobb művészei mind Bartók műveit interpretálják, születésének századik évfordulóján.
