Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
KILÁTÓ 59 EGY NORWALKI MAGYAR NYOMÁBAN Hej, Jókúti Károly...! Megható levelet juttatott el hozzám egykori pataki diáktársam, dr. Telegdi Imre füzérradványi református lelkipásztor. Anyai nagybátyjától, Nyárády Jenőtől kapta a New Yorktól északra fekvő Connecticut állambeli Norwalk városkából. Szép magyarsággal fogalmazott hosszú levél, de a szálkás betűkről nem nehéz megállapítani, hogy kemény munkáskéz írta. Jenő bácsi ugyanis Tokaj-Hegyalja vidékéről, Abaújszántóról vándorolt ki még legény korában az Egyesült Államokba, ahol évtizedeken át ácsmesterként dolgozott. * Levele elején családjáról ír, és az abaűjszántói, zempléni rokonok felől érdeklődik, majd szomorkásra fordul hangja, mert hirtelen egy másik „amerikás” magyar sorsának ismertetésére tér át. Elmondja, hogy nemrégiben Norwalktól vagy 100 mérföldre levő munkahelyére indult, de öreg kocsija egy kis faluban felmondta a szolgálatot. A javítás több óráig tartott a szervizben, így bevette magát a falusi könyvtárba. Természetesen csupa angol nyelvű könyvekkel voltak tele a szekrények, polcok. Egy félreeső asztalon azonban - a többitől elkülönítve - másféle könyveket pillantott meg.- Kíváncsiságból felveszek egyet belőlük - írja -, hát majd kiejtettem a kezemből meglepetésemben. Hiszen ez Jókai-regény, A lőcsei fehér asszony! Aztán sorra következnek újabb Jókai-, Mikszáth-regények, Petőfi, Arany verseskötetei és más magyar írók, költők művei. Honnan kerülhetett ide, ebbe a kis amerikai faluba ennyi sok magyar könyv? Forgatom, lapozgatom őket, s az egyikben erre a bejegyzésre bukkantam: „Jókúti Károly tulajdona”.-Szíven ütött a magyar név: Jókúti Károly. Kérdezem a könyvtáros kisasszonytól: Ki ez a Jókúti Károly? Hol találkozhatnék vele? A könyvtárosnő sehogy se érti: Jókúti Károly... Jókúti Károly... Akkor kapok észbe, hogy én magyarul ejtem ezt a szépen hangzó nevet. így hát megmutatom neki a tulajdonos saját keze írását, mire ő mosolyogva így kiált fel, angolul ismételve a Jókúti nevet: „A, az öreg Dzsokutáj...!” * A könyvtáros kisasszony elbeszéléséből megtudta Jenő bácsi, hogy Jókúti Károly réges-régen került a faluba. A fűrészüzemben dolgozott, igen ügyes famunkás és nagyon jó ember volt. A falubeliek szerint csaknem saját kezűleg épített magának házat. Virágokkal volt tele az udvara, külön gyönyörű rózsakerttel. Vasárnaponként minden templomba menő lányt és asszonyt megajándékozott egy-egy szál rózsával. Ez volt minden öröme, meg az olvasás, a könyv. Mert agglegény volt, magányosan élt. Maga főzött, mosott, takarított, s olyan finom ételeket tudott készíteni, amilyeneket senki más a faluban. Ezt az a néhány ember állította, akikkel érintkezett, s néha meghívta őket magához. * De magáról sohasem beszélt. Az efféle kérdéseket mindig elhárította. Senki sem tudta még azt sem, hogy honnan, melyik európai országból vándorolt be a faluba. Olyan jól megtanult angolul, mintha Amerikában született volna. A könyvtáros kisasszony már csak mint öreg embert ismerte. Úgy hallotta, hogy a házát el akarta adni, mert vissza kívánt költözni egykori hazájába, hogy ott temessék el, ahol született. Erre azonban nem kerülhetett sor. Hirtelen megbetegedett, s anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, meghalt. A bútorait elárverezték, a háza is a falué lett. A befolyt összegből szép temetést rendeztek neki. Az egész falu ott volt a végtisztességén. Sírkövet is állítottak neki, a könyvei pedig a falu könyvtárába kerültek. *- Nem hagyott nyugton Jókúti Károly titokzatos sorsa - folytatja levelében a történetet Nyárády Jenő -, ezért a rendelkezésemre álló rövid idő alatt elkezdtem kutatni valami nyomra vezető emlék után. Sajnos, senki sem tudott semmi közelebbi felvilágosítást sem adni. Bementem a házába is. Szép négyszobás lakás volt konyhával, fürdőszobával, mellékhelyiségekkel. De itt sem találtam semmi magyar vonatkozású emléket, adatot.- Amikor a kocsim javításával elkészültek a szervizben, tovább indultam a munkahelyem felé. Pár száz lépésre a falutól, a temetőben megkerestem magyar honfitársam sírját. Jólesően állapítottam meg, hogy szép sírkövet állítottak neki, amelyre ez volt rávésve angolul: „Itt nyugszik Jókúti Károly, akit mindenki szeretett”.- Könnyes lett a szemem, percekig fojtogatott a sírás, hogy nyoma sincs az emlékkövön az életkornak, a magyar származásnak. Eszembe jutott: de sok magyar nyugszik itt Amerikában és szerte a világon, ismeretlenül, feledésbe merülve! Folytatni kellett utamat, sürgetett az idő, de a temető széléről el-elcsukló hangon még visszakiáltottam a sír felé: „Nyugodj békében, drága magyar honfitársam!” HEGYI JÓZSEF
