Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 47 KIS, SÖTÉTBARNA KÖTET Hegyen-völgyön Körösi Csorna nyomában A kiváló magyar tudós nevével legelőször kisdiák koromban találkoztam. Igaz, a tankönyvek csupán egy nagyon rövid fejezetben emlékeztek meg Körösi Csorna Sándorról. Ám az életrajzi leírások, különösen ifjúi éveiről a nagyenyedi kollégiumban és a spártai életmódról, ahogyan vasakarattal készítette elő testét-lelkét a nagy ázsiai útra, véglegesen megrögződtek az emlékezetemben. Olykor az újságcikkek hírt hoztak a Himalája zordon, ködös aljából, Körösi Csorna magányos sírjáról, amelyet azért szinte minden évben meglátogat egy-egy világjáró magyar vándor, avagy hazánk kiküldetésében némely hivatalos állami személy. Pontosan most már nem tudnám megmondani, hogy mikor ötlött fel bennem legelőször, hogy egy napon én is ott állok majd a legendás hírű Körösi Csorna Sándor síremléke előtt a távoli darjeelingi temetőben, de annyi bizonyos, hogy nagyon sokszor kerestem meg a térképen Darjeelinget, e pici pontot Nyugat-Bengálban, és a közel eső nagyobb városokat, hosszasan latolgatva, hogy vajon melyik irányból is juthatnék el oda legkönnyebben. Végül aztán, amikor a hosszú évek álma valósággá válhatott, és útnak indulhattam Körösi Csorna sírjához - immáron nem egyedül, hanem a férjemmel Colinnal és tizenöt éves fiammal, Tiszával mégsem a legegyszerűbb útirányt választottuk. Talán, mert hogy bennem is, mint ahogyan egy kicsit minden magyarban, ott rejtőzik a lelkesült kíváncsisággal párosult kalandvágy, amely aztán akár egy lidércfény, elcsalja az embert a világ végére is. Nem mindennapos úti kaland Darjeeling ugyan nincs is egészen a világ végén, még ha a kerülő úton megtett hosszadalmas utazgatás után akkor úgy is tűnt. Ausztráliából a repülőgép még csak simán elrepített bennünket először Bangkokba, majd pedig Nepál fővárosába, Katmanduba. Onnan viszont már busszal utaztunk tovább. A kb. 700 km-es, észbontóan zötyögtető autóbuszút teljes 24 órán keresztül tartott, Kakarbhitta nepáli határállomásig. Majd egy roppant túlzsúfolt helyi járatú buszon, a döglesztő indiai melegben a kaotikus Siliguriba vezetett utunk, utána pedig egy másik rozzant buszon fel a 2000 méter magasságban fekvő hegyi városba, a veszedelmesen keskeny utakon. Mindez együtt olyan zsibbasztó érzés volt, mintha egyenesen a végtelenségbe mentünk volna, megállás nélkül. Amikor végre, valamivel sötétedés előtt megérkeztünk Darjeelingbe, a fáradtságtól, éhségtől és álmatlanságtól teljesen kimerültünk. Mégis valami nagyon kellemes, megkönnyebbült boldogság vett rajtunk erőt, hogy íme, talán a Mennyei Mindenható vezérletével, ezen a hosszú, körülményes úton épségben és minden bonyodalom nélkül értünk célhoz. Hiszen a monszunidőszak kellős közepén utaztunk, s tudvalevő, hogy ilyenkor szerte Ázsiában a folyók megáradnak. A már amúgy is siralmas állapotban lévő útvonalak megrongálódnak, vasútszakaszokat mos el a víz a tartós esőzések következtében, és ilyenkor bizony sokat kockáztathat az eltökélt utas. De nekünk, azonkívül, hogy Nepálban öt napot várakoztunk, hogy feljussunk egy Indiába induló buszra, hál’ Istennek semmiféle kellemetlenség nem adta elő magát. A temetőbe másnap, kora délelőtt indultunk el. Vasárnap volt, Darjeeling város térképe. A protestáns - a helybeliek által régi temetőnek is nevezett - temető a kereszttel megjelölt helyen található, a 1 .ebong Cart Roadon
