Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
4 A HÓNAP Új rendszer - új kérdőjelekkel 1990 tavaszán kipróbálhatták magukat a pártok, és több millió magyar felnőtt is életében először érezhette magán annak a terhét - és örömét -, hogy az ő szavától is függhet a hatalmi viszonyok alakulása. Hosszú - csaknem másfél évnyi - huzavona után jutottunk el a valóban szabad, sok párt közötti választás lehetőségéig. Úgyszólván mindenki azt tartotta a hoszszadalmas átalakulás legfőbb erényének, hogy békében zajlott mindez, nem követelte egyetlen ember életét sem. (S valljuk be, a magyar történelem ismeretében: ez tényleg nagy szó.) Ország-világ előtt megszabadultunk a régi- nem ideillő - politikaihatalmi berendezkedéstől és a felfokozott bizakodás közepette alig-alig akadtak olyanok, akik a várható nehézségek taglalásával kívánták volna elrontani az átalakulás örömét. Azóta eltelt már több mint fél év, és látható, hogy számtalan nem várt problémával kell megküzdenie a magyar demokráciának. Augusztus végén járt le az új kormány beiktatásakor kért türelmi idő- a száz nap -, s minden érdekelt fél elkészítette a maga mérlegét. Az ellenzék azt vetette a kormány szemére, hogy az alapvető gazdasági kérdések kapcsán nem sok eredményt tudott fölmutatni az új végrehajtó hatalom. A hatalmi pozíciók kisajátításában viszont feltűnően serénynek bizonyult a győztes párt és a koalíciós kormány. Természetesen a koalíciós mérleg másképpen mért. Szerintük a legnagyobb teljesítményt külpolitikai téren mutatta az új kormány. A korábbi egyoldalú kapcsolatok helyett sikerült egészen új - és ígéretes - vi•szonyokat kiépíteni a nyugati világ valamennyi számottevő központjával. A sajtó és a független szakértők többsége inkább hajlott arra a véleményre, hogy az áprilisi választások után kialakult politikai-hatalmi berendezkedés jó néhány ponton aggasztó jeleket produkál; lenne tehát bőven megváltoztatnivaló. E hangok azonban nemigen hallatszhattak a két - egymásnak feszülő - politikai erő zajában. Úgy látszott az ősz elején, hogy mind a parlamentben, mint a pártérintkezésekben, mind pedig a közélet egyéb, számottevő fórumain egyre kevésbé nyílik alkalom a rosszul sikerült politikai polarizáció értelmes meghaladására. A megmerevedő politikai frontokat végül is az ősz közepére két olyan esemény robbantotta föl, melyek gyors egymásutánban követték egymást.^ Az egyik az önkormányzati választás volt. Szeptember legvégén, majd két hét múlva - október 14-én - meglepő fordulatokkal teli két választást ért meg az ország. Mindenekelőtt azon a tényen lehetett eltöprengeni, hogy a kormányzó koalíció súlyos vereséget szenvedett a fővárosban. (Ott, ahol az MDF-jelöltek áprilisban még meggyőző fölénnyel győztek az SZDSZ-jelöltekkel szemben, most 22 kerületből 20-ban a liberálisok arattak sikert.) A nagyobb - városiasabb - településeken általában is az volt a jellemző, hogy a liberális ellenzék a koalíciós pártok rovására tört elő. A kisebb településeken pedig a független jelöltek győztek - óriási többségben, több mint 80%-ban - a pártok jelöltjeivel szemben. Ezek az adatok arról tanúskodtak, hogy a tavaszi országgyűlési választási erőviszonyok meglehetősen rövid idő alatt megváltoztak, és el kell gondolkodni a tavasz és az ősz együttes értelmezésének lehetőségein. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy a két választás után kialakult a politikai életben az az erőegyensúly, amelynek jellemzője, hogy az MDF vezette koalíció erősebb pozíciókat birtokol a parlamentben, az ellenzék viszont az önkormányzatokban tudhat maga mögött többséget. Ma még nagyon nehéz előre látni azt, hogy ez az erőegyensúly az ellentétek kiéleződését segíti-e elő, avagy a kényszerű együttműködés irányába vezet? A választások másik tanulsága mindenesetre az együttműködést kellene hogy elősegítse. A részvételre jogosult állampolgároknak ugyanis kevesebb hányada ment el szavazni, mint amit reméltek a pártok -se távolmaradásukkal bizony, sokan csalódottságukat fejezték ki. A politikai változások hosszabb folyamatára tekintve azt láthatjuk, hogy az alacsony őszi részvételi százalékok egyáltalán nem a véletlenek következményei, hanem mélyebben rejtőző összefüggések kifejezői. (A mellékelt táblázat adatai azt mutatják, hogy a magyar nép mindinkább kifáradt a parlamenti demokrácia megteremtésének egymást - túl sűrűn - követő mozgósítási hullámaiban.) Úgy tűnik, hogy a pluralizmus kibontakozásában aránytalanul nagy szerep jutott a pártoknak - egyéb, más típusú szerveződések háttérbe szorulása árán. Az új politikai életnek szinte kizárólagos szereplői a pártok; s nemcsak a parlamentben, hanem a közélet egyéb területén is. Egyrészt ez azzal a következménnyel járt, hogy valamennyi esemény, konfliktus azonnal megkapja a maga pártpolitikai értelmezését és színezetét - s eme egyoldalúságok mind többek ellenérzéseit váltják ki. (Már csak azért is, mert az összes jelentős párt együttes tagsága is alig több mint a választani jogosultak öt százaléka...) Másrészt e jelenség fordítottja még tanulságosabb. Az tudniillik, hogy a százezrek, milliók számára fontos, mindennapi gondok nehezen törnek utat maguknak a politika színpadára, s ily módon újonnan alakuló törésvonalak szabdalják szét az éppen kialakuló magyar demokrácia szerkezetét. A nyár közepétől kitapinthatóan növekszik a pártokkal szembeni csalódottság. Mivel e sorok írója nem ezt a pártellenességet szeretné tovább erősíteni, arra kíván rámutatni, hogy a több-
