Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-05-01 / 5. szám

36 SAJTÓTÜKÖR Mi újság JUKT Szlovákiában? mmtmm A Pozsonyban megjele­nő közéleti és kulturális hetilapban, a //étben ol­vashatjuk Mács József elemzését, mit hozott az elmúlt esztendő az ottani magyarság számára. A csendes forradalom első heteiben még naivul azt hitték, hogy a demok­rácia felé vezető út a való­ságban is meghozza az egyenrangúságot a ma­gyar kisebbség számára. Ezzel szemben tudatos magyarellenesség, a féle­lem és az elrettentés szítá­sa, a magyar intézmény­­rendszer visszaszorítása következett be. A szlovák sajtó az év politikusának Vladimir Meciart ünnepli, aki közismerten cseh- és magyarellenes, s a hírhedt koalíciós nyelvtörvény jó­váhagyója. A ’60-as évek elején ad­minisztratív úton össze­vont és közös igazgatás alá helyezett iskolák több­sége még mindig a másik iskola fogságában vergő­dik, s teljesen leépültek, mint például a rozsnyói és rimaszombati gimnázium magyar tagozata. A szlo­vákiai magyarok még any­­nyit sem tudtak elérni, hogy iskoláik békesség­ben kiléphessenek a rájuk erőszakolt „házasságból”. A komáromi Jókai Egye­tem ábrándja is már-már csúfsággá lett, s a középis­kolai hálózat bővítéséről is mindenki megfeledke­zett. Pedig köztudott, hogy a szlovákiai magyar lakosság százalékarányá­nak a legjobb indulattal sem felel meg a jelenlegi állapot. A piacgazdaságra való áttérés pedig a ma­gyar nyelvű újságok hely­zetét tette teljesen bizony­talanná. A hatszázezer szlovákiai magyar az or­szág nemzeti jövedelmé­hez ugyanúgy hozzájárul, s ezt figyelembe kellene venni, amikor művelődési és oktatási intézményeik vagy újságjaik támogatá­sáról esik szó. Fonák az a helyzet is, hogy a pártál­lamban kierőszakolt ma­gyar televíziós adás idejét éppen a demokráciában rövidítették le. Osztrák fölény a magyar gazdaságban? A közelmúltban két nagy osztrák állami mo­nopólium is bejelentette, hogy külföldön elsősor­ban az egykori Osztrák- Magyar Monarchia terü­letén akar terjeszkedni, s nem titkoltan közép-euró­pai olaj-, illetve cukorbi­rodalom létrehozásán fá­radozik. Minden bizony­nyal hozzá kell szoknunk az ilyen és hasonló hírek­hez. De vajon örülnünk is kell-e nekik? - teszi fel a kérdést Hanák Péter törté­nész a Gazdasági Kamara hetilapjában, a HVG-ben. A cikk szerint a múlt század második felében kevés hely volt a világon - talán az Egyesült Álla­mokat, Angliát és gyarma­tait kivéve -, ahol a régiók közötti gazdasági együtt­működés olyan magas fo­kot ért volna el, mint az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában. Ezeket a szálakat telje­sen szétszakította a Mo­narchia 1918-as felbomlá­sa és annak következmé­nyei. 1945-1947 után vég­képp fölbomlott e régió évszázadok során kiala­kult termelési, fogyasztási, elosztási struktúrája. Ha­nák szerint ha ez most va­lamilyen módon helyre akar állni, az gazdaságilag mindenképpen megalapo­zott, akár a rövid szállítási távolságokat, akár ezek­nek az országoknak egy­mást kiegészítő adottsága­it tekintjük. E régió kis országai nem egyhamar és nem egy időben jutnak be - ha egyáltalán bejutnak - az Európai Gazdasági Kö­zösségbe. (Nagyon való­színű, hogy Ausztria lesz az első, azután feltehetően Magyarország és Cseh­szlovákia következik, majd sokkal később Len­gyelország.) Akármilyen formában és akármikor jön is létre a Szovjetunió határáig terjedő európai gazdasági közösség, azon belül biztosan lesznek szubrégiók. Tehát nem­csak a csatlakozásig hátra­lévő, legalább egy-másfél évtizedre, hanem utána is van értelme olyan fajta szubregionális együttmű­ködésnek, amilyen a mai napig nagyon erősen él Skandináviában vagy a Benelux-államok között. A „Repüljünk a sas­sal!” című cikk rámutat, hogy ma fennáll az oszt­rák fölény veszélye. Az el­kerülhetetlen német tőke­behatolás, a Németország­tól való egyértelmű gazda­sági függés megelőzésé­nek legfájdalommente­­sebb formája, ha közbeik­­tatódik egy fogaskerék - s ez Ausztria. S ha némi túlsúlyra ten­ne szert a magyarországi beruházásokban, akkor sem kell különösebben ag­gódni. Ez ugyanis ugyan­az az ár, amit a fiatal ma­gyar iparosításnak kellett annak idején fizetnie azért, hogy egy elmaradt gazdaság becsatlakozott a Monarchia nagy piacába. Ezt bizony akkoriban (is) megsínylette például a magyar könnyűipar szá­mos ágazata. Hanák végezetül hang­súlyozza: ha már fizetni kell azért, hogy ötven év­vel lemaradtunk Európá­tól, a legolcsóbb ár való­színűleg az Ausztriával való együttműködés. Alkotmányra várva A Bánffyhunyadi Ro­mániai Magyar Demokra­ta Szövetség újraindította az 1890-ben alapított Ka­lotaszeg című folyóiratot. Ennek hasábjain azt fejte­geti Vasas Samu, hogy az első világháborút követő­en a győztes hatalmak 1919-ben aláírták a ki­sebbségi szerződést, s ez­zel ország-világ előtt beis­merték, hogy a rendezés nem oldotta meg elfogad­hatóan annak a 25 millió embernek a sorsát, aki a döntéssel kisebbségi sorba került. Leginkább talán a magyarságot érintette mindez, hiszen a mi né­pünkből szakadt ki a leg­nagyobb kisebbségi cso­port. Az említett szerző­dés kitért a legfontosabb alapjogokra, mint például az anyanyelvhez, nemzeti­séghez, valláshoz és élet­hez való jog. De minden ilyen kikötés annyit ér, amennyit sikerül megvaló­sítani belőle. A vezércikk írója emlé­keztet arra, hogy az 1918- as gyulafehérvári határo­zat minden romániai nem­zetiségnek teljes szabadsá­got, önkormányzatot, sa­ját anyanyelvi oktatást és közsegélyekhez való jo­got, saját anyanyelvhez való jogot irányzott elő a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, de az 1923. évi román alkot­mány megszületéséig el­telt öt év alatt ezekről az

Next

/
Oldalképek
Tartalom