Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-04-01 / 4. szám

SO HAZAI KÖRKÉP

Szobája tele van féltett kincsekkel. A láda rengeteg levelet őriz, a szekrény a dokumentumoké, a falakon a szívéhez közel álló és ezért soha el nem ajándékozott gombvitézek, egy széken pedig a kiállításról visszakerült kézimunkák. És a naplók! A Rongynaplóban - igen, szó szerint értendő - minden beragasztott textildarab mellett évszám és a hozzá tartozó történet; becses lapja például Vargha Tamás pólyájának egy darabja 1890-ből. 1968-ban elhunyt férje ekkor született. A Gyermeknapló 1918. január 2-től a harmincas évekig örökíti meg gyermekei életének eseményeit.

A falon egy olyan festmény függ, amely nyitott könyvet, szaloncukrot és egy pohár vizet ábrázol. Kérdésemre Marcsi néni csillogó szemmel röpül vissza emlékezetében 75 esztendőt.- Ezt a képet annak az emlékére festettem, hogy Vargha Tamás olvasta fel nekünk Tolsztoj Háború és békéjét - ezt jelenti rajta a könyv -, közben persze gyakran megszomjazott - ezért a pohár víz a jutalma pedig szaloncukor volt, ami az első világháborús időben bizony becses ajándéknak számított. Vargha Tamásba minden lány szerelmes volt. Őszinte sikernek könyvelhettem el tehát választását. De azért én sem panaszkodhattam - teszi hozzá hamiskásan tizenhárom éves koromtól tele volt a házunk udvarlókkal. Azt hiszem, nem voltam különleges szépség, de életvidám bizonyosan. És nagyon szerettem táncolni. Mindent elsöprő szerelem volt a miénk. Tizennyolc évesen, 1916-ban mentem férjhez hozzá, ő huszonhat volt, akkor választották meg a Kunszentmiklósi Református Gyülekezet lelkészének.- Az anyósom - Vargha Gyuláné - dr. Szász Károly erdélyi református püspök lánya volt, aki a legelsők között fordította le magyarra Shakespeare-t és Dantét, s aki Nagykőrösön lemondott magyar irodalom szakos tanári állásáról Arany János javára, s attól kezdve matematikát tanított. Egyébként Bolyai Jánosnak volt nagyon jó barátja. Tomi fiamat az ő szellemi örökösének tartom.

A férjem is tehetséges matematikus volt, párhuzamosan folytatott matematikai és teológiai tanulmányokat. Az anyósom kívánságára ment későbbi férjem, Tamás a teológiára. Később aztán már saját meggyőződéséből választotta a lelkészi hivatást. Skóciában volt ösztöndíjas, ahová visszahívták, de az első világháború ezt megakadályozta, így lett Kunszentmiklós református lelkipásztora. A gyülekezeti munkának élt, református énekeket fordított. Életét, munkásságát ötszáz oldalon örökítettem meg.

*

A gyerekek és unokák tanúsága szerint a művészi ambíciókkal teli, szabad lelkű Magay Mária igazi munkatársa lett férjének. A hatalmas parókiát hamarosan gyerekzsivaj töltötte be, mint Marcsi néni írta: „A családtervezést az Úristenre bíztuk és ezt soha nem is bántuk meg.”

A református lelkészek már akkor is szerény anyagi körülmények között éltek, így Vargháék is. Nagy ajándék volt tehát az édesanya sokféle tehetsége: az, hogy már nyolcéves korától szépen hímzett, jól varrt, keze alatt megújultak a viseltes ruhácskák. A heti harminc-negyven pár zokni stoppolása közben is maradt idő a mesék kitalálására s az éneklésre. S amikor már nagyon elfáradt, újból leült kézimunkázni. A ház megtelt saját készítésű játékokkal, alapanyagul többek között régi, tönkrement fiickalapok szolgáltak.

*

A harmincas években kezdett református leány- és asszonykört vezetni. Ebben az akkori püspöknek, Ravasz Lászlónak is szerepe volt, hiszen ő szorgalmazta országosan ezt a munkát. Gyakran megfordult a kunszentmiklósi parókián, jó barátság fűzte a családhoz. Bizonyság erre az is, hogy ő írt előszót Vargha Tamásné Szenczi Molnár Albertról szóló könyvéhez. A nagytiszteletű aszszony roppant odaadással pásztorolta „leányait”. A bibliaórák mellett vallásos konferenciákra is

vitte őket, melyek közül máig emlékezetes a marosvásárhelyi, ahol Karácsony Sándort hallgathatták. Közös kirándulások, teavacsorák, műsoros estek, kézimunka-délutánok kovácsolták igazi közösséggé őket. Nem múltak el nyomtalanul a karácsony előtti közös készülődések sem, amikor ruhákat varrtak a nagycsaládosoknak. A karácsonyi vásárokon pedig nemcsak süteményeket, hanem saját készítésű kézimunkákat is árultak, s a bevételből szövőszéket és fonalat vásároltak a további munkájukhoz. Tavaly azután a kunszentmiklósi kiállításon találkozhatott „azokkal a régi lányokkal”. El lehet képzelni Marcsi néni örömét!- A hét gyermekünkből hat kitüntetéssel érettségizett, csak egy volt, akit nem érdekelt a tanulás. Közülük kettőt ismernek leginkább az országban, Balázst és Domokost. Mindketten írók lettek. Meg a Jánost, a Duna-körös unokát, aki olykor makacsul vívta szélmalomharcát Bős-Nagymaros ellen.

Egyetlen furcsa emlék könynyezteti meg ma is Marcsi nénit:- Tomi fiam, a tehetséges matematikus, majdnem meghalt miattam. A második világháború alatt nagyon sok emberen segítettünk. A gettóba is bejártam, vinni-hozni az üzeneteket meg egy kis ennivalót. A vonatról leszállva feltűztem a sárga csillagot és teljes magabiztossággal, minden veszélyérzet nélkül indultam a gettóba. Egyáltalán nem mértem fel a helyzetet, úgy annyira nem, hogy a fiamnak mindig beszámoltam kalandjaim sikeréről. Ennek az lett a következménye, hogy ő meg Balfról mentette tízesével a zsidó fiúkat, amíg majdnem az életével fizetett érte. Egyébként ő volt az, aki gyermekkorában így imádkozott: „Édes, jó Istenem, add, hogy ne legyen nagy bajunk, csak kicsi!”

*- Minden, valamirevaló lelkész gondoskodik arról, hogy legyen hová visszavonulnia, ha nyugdíjba megy. Az én drága uram nem törődött ilyesmivel - idézi tovább a réges-régi emlékeket Marcsi né-