Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-03-01 / 3. szám
SPORT 55 Az ember mindég magyar marad Kocogó a Central Parkban „A Manci”, Bródy Lili legsikeresebb könyve, a harmincas évek egyik bestsellere az olvasók örömére ismét megtalálható a hazai gazdag választékban. A könyv újbóli megjelenésének azonban érthetően a fivér, dr. Bródy Ervin, a Columbia Egyetem immár nyugdíjas professzora örül a legjobban. A régi, ismert sportemberrel egyébként az elmúlt év őszén Budapesten beszélgettünk, majd most, két hónapja New Yorkban láttuk viszont egymást. A jól megtermett, de nyolcvanadik éve ellenére friss, fiatalos Bródy Ervin professzor ma is lefutja napi adagját a Central Park sétányain, ha éppen nem akad teniszpartnere, mert a labdát változatlan szenvedéllyel üti, sőt még a kisebbet is bűvöli a zöld pingpongasztal mellett. Készül az idei nagy visszavágóra, hiszen annak idején, a harmincas évek végén egyszer legyőzte Sidó Ferencet, a későbbi sokszoros világbajnokot, akit természetesen fűt a revans vágya.- Barna Viktorék kortársa voltam - emlékezett a kiváló sportember. - Nagyon kedveltem az asztaliteniszt, éveken át versenyeztem, de a világbajnokságokat sorozatosan nyerő nagy csapatba nem tudtam bekerülni. A szövetség titkári teendőit ellátva azért ott lehettem minden nagy versenyen. Alkalmi újságíróként dolgoztam, s nyelvtudásomat hasznosítva angol meg német leckéket adtam a mai Bajcsy-Zsilinszky úti lakásunkon. Az előszoba valóságos klub volt, hiszen még pingpongasztalt is felállítottunk, ahol szinte állandóan pattogott a labda. Nyaranta pedig teniszeztem. Az irodalom, az idegen nyelv és a sport tette teljessé életemet. A sport a túlélésben is segítette, hiszen nemcsak a Don-kanyart járta meg munkaszolgálatosként, hanem még a bori haláltáborban is dolgozott. Itt került közelebbi kapcsolatba Tabi Lászlóval, az elmúlt években elhunyt ismert, sikeres szerzővel, humoristával.- A kíméletlen háborúnak sok társam, sok kiváló sportember esett áldozatul - folytatta a professzor -, ezért is javasoltam másfél éve a Magyar Hírek hasábjain, hogy valamilyen emléket kellene állítani a háború idején elpusztult sportolóknak. Örömmel értesültem arról, hogy a gyűjtő-, kutatómunka már megkezdődött. Másik nagy tervem pedig az, hogy szeretnék könyvet írni a magyar asztaliteniszsportról. Barna Viktorék megérdemelnék, hiszen a harmincas években az addig eléggé elszigetelt országunk méltó követei lettek a nagyvilágban. Egytől egyig kistisztviselők, munkásemberek gyerekeiként kezdtek sportolni, s emelkedtek a sporton keresztül magasabb társadalmi rétegekbe. Korrajz volna ez a két háború közötti Magyarországról. Mi tagadás, magunk is nagy-nagy érdeklődéssel várjuk az alkotást, amelynek addig is helyet kellene csinálni a házi könyvtárban. A New York-i 55. utca egyik takaros lakásában ugyanis a professzor becslése szerint mintegy huszonötezer könyv sorakozik a polcokon. Orosz-francia, angol klasszikusok mellett számtalan politikai mű, no meg távol-keleti alkotás. Hiába, Bródy professzor irodalmat oktatott a híres Columbián...- Sajnálattal tapasztaltam, hogy az egyetemes kultúra, az igazi értékek iránti érdeklődés egyre csökkent a hallgatók körében - folytatta némi iróniával. - A mai fiatalság döntő többségét csak egyetlen dolog érdekli, hogyan lehet lehetőleg minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni, mi kell az üzleti életben a sikerekhez. S bevallom, ez nem az én világom. A pénzhez nincs sok érzékem, a családi kasszát is a nejem kezeli. Igen, a kedves Doris, az amerikai feleség, aki azért, ha kevés magyar szó kiejtésére vállalkozik is, de sokat ért nyelvünkön. New York-i városnéző sétánk közben utunk természetesen a Columbia Egyetemre is elvezetett. Dorisra való tekintettel inkább angolul magyarázott, a lépcsős oszlopcsarnok előtt is, ahol a végzős hallgatókat avatják. Olykor azonban, szerény angolságomra gondolva, magyar szót is fűzött a magyarázathoz. így beszélgettünk, amikor egy kék szemű, aranyos kislány toppant elénk:- Én meg Winkler Eszti vagyok a Szondi utcából... - mondta, majd egy szuszra mesélte el, hogy a Columbia másodéves hallgatója; hogy szülei a forradalom után érkeztek ki, ő már itt született, de megtanult magyarul, mert a családban csak így beszélnek; hogy már járt Budapesten és nagyon jól érezte magát. S végül hozzátette:- Ha otthon elmesélem anyukámnak, hogy magyarokkal találkoztam s milyen jól elbeszélgettünk, nagyon boldog lesz... Az Esztikétől való érzékeny búcsú után a professzor is megszólalt:- Hát, Dezsőkém, ilyen még nem történt meg velem itt, a Columbián. Ha más mondja, talán el sem hiszem, de bizony igaz volt... Ez a találkozás az Új Magyar Hírekbe kívánkozik, írja meg feltétlenül... A kérést teljesítettem... VAD DEZSŐ Dinnyevásár a harmincas években a szegedi piacon (balról). Dr. Bródy Ervin, a ma már nyugdíjas professzor, Vilcsek Andor, Szabados Miklós, Soós Ferenc, Boros István, Földi II. Ernő egykori világhírű, világbajnok magyar asztaliteniszezők
