Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-03-01 / 3. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 29 AHOGY AZ ESERNYŐ ALÓL LÁTTUK Kassai képeslap esőben Amikor ennek a riportnak a gondolata felmerült, határozottan megfogadtam, hogy Pázmány erkölcséhez tartom magam, és az igazságot senki kedvéért vagy barátságáért veszni nem hagyom. Mert aki más szemébe mondja, de állja is a más igazságát, az rossz szomszéd nem lehet. Hétfőn déltájban a tornyosnémeti határállomás olyan gyér forgalmú, hogy a vámosoknak bőven lenne idejük autónkat tüzetesen átvizsgálni. De a kutya sem törődik velünk, mint ahogy azzal sem, hogy a határtáblákra az eltávolított régi helyére az új címert felfesse. Mondják, sokba kerül, kell a pénz másra, ami igaz, de hát ez mégsem egy falusi adóhivatal, hanem két európai ország államhatára. Jellemző példa ez arra a se hús, se hal állapotra, amikor a régi értékrend már megszűnt, az új pedig még nem alakult ki. Meglátszik a határőrökön és vámosokon is, hogy a pártállami gorombaságot még sehogy sem tudják vendégcsalogató kedvességre váltani. így aztán keresztülnéznek az utason, mint az ablaküvegen. Belepillantanak ugyan az útlevélbe - mert azért ez nem a salzburgi osztrák-német nagyállomás, ahol egy laza tisztelgés is megteszi - aztán sarkig nyitva a sorompó, mehetünk, amerre látunk. Megyünk, mert a sűrű eső is eleredt közben, és legalább késői ebédre Kassára akarunk érni. Történelmi lecke, felnőtteknek A Hernád völgyében, a Szlovák Érchegység felé emelkedő, mintegy 200 méter magas, folyami kavicságyra épült Kassa, Pozsony után Szlovákia legnagyobb városa. Mai két és fél százezres lakossága azonban korántsem tekinthető a háború előtti hatvanezerhez képest természetes gyarapodásnak. A négyszeres növekedés a jól ismert szocialista megalománia eredménye, amely úgy vélte, hogy túlépítéssel, vagy különböző fejlődési szinten álló települések egyszerű közigazgatási összevonásával nagyvárosok állíthatók elő. Az ilyen meggondolatlan lépéssel - mint Kassa esetében is - szociális és kommunális gondok garmadáját zúdították a szélrózsa minden irányából öszszecsődített lakosságra. Nemcsak az immár monszunszérűén zuhogó esőnek és a fullasztó páratartalomnak köszönhetően jutott eszünkbe, hogy ennek a városnak is két gondja van: ha sok a víz, meg ha kevés. A Malomárok és más, hirtelen felduzzadó patakok szabályozása előtt gyakran sújtotta árvíz, a túlságosan is jól sikerült szabályozás óta pedig kiszáradt a város alatti kavicságy, amely összedőléssel fenyegeti az Óvárost. Ráadásul a sok víz emberi fogyasztásra nem volt igazán alkalmas, ami a régi századokban különös beccsel ruházta fel a városfalakon kívüli szőlőket. Mondják, a kassai erődítményeket ellenség ostrommal sosem vette meg, de a polgárok menten hajlottak a kapitulációra, ha az ostromlók kivágással fenyegették a szőlőiket. Nem a bor különleges minősége volt az érték, hanem a léte, még akkor is, ha a kassai bort azzal gyanúsították, hogy sárgára festi az ember ábrázatát. Habár ebben már a kerület képviselőjeként fellépő Jókai Mór sem hitt, mert hadd lám, hogy sárgulok meg felkiáltással ürítette kupáját választóira. Az akkor még bizonyára sűrű A honvéd térparancsnokság szecessziós palotája egy újabb keletű épületszörnnyel
