Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
HAZAI KÖRKÉP 47 Ne nézz vissza! - ez a címe annak az 1985-ös festménynek, amely Anna Margit festőművész ágya fölött látható. Ne nézz vissza, avagy, ahogyan a hátoldalon olvasható: Soha többé Dachauba... - mintegy összefoglalja ez a kép Anna Margit művészetének mondandóját; festői, erkölcsi, érzelmi szempontból legjelentősebb munkái közé sorolható. Miért szól e figyelem a Soha többé Dachauba... című munkának? Egyrészt mert példaértékűen jelzi, hogy Anna Margit művészetének a középpontjában a humánum áll, a tiltakozás mindenfajta - fizikai, szellemi - erőszak ellen, másrészt mert azt is kitűnően érzékelteti, hogy mennyire sajátosak a művésznő eszközei. Szürrealista elemek, a naiv művészetre emlékeztető mozzanatok bukkannak fel, jelen van a Giorgio de Chirico metafizikus festészetében is oly gyakran szereplő bábu - a végeredmény, a mű összhatása azonban sajátosan Anna Margit-i lesz. Éppen ezért idézhetjük állító módban is a címet: Nézz vissza bátran! Igenis, nézz vissza, kedves olvasó, s ha Anna Margit műveinek sorát, életének, pályájának fordulatait figyelemmel kíséred, a magyar művészet, s ezen túl a magyar történelem utolsó fél évszázadával szembesülsz. * Dzsidapuszta, a bácskai Borota mellett fekvő majorság, Budapest, Párizs, Szentendre s újra Budapest - íme az 1913. december 23-án született festő pályájának főbb földrajzi állomásai. És még egy városnevet kell említenünk: a türingiai kisvárosét, Ohrdrufét; az itteni lágerkórházban látták utoljára élve 1944 végén Ámos Imre festőművészt, Anna Margit férjét, művészetben, reményekben, nélkülözésekben hű társát. A munkaszolgálatra t. Ne nézz vissza! (Soha többé Dachauba), 1985 2. Kesztyűbábok, 1984 3. Anna Margit gyűjteménye 4. Bohócok, 1987 hurcolt Ámos Imre arcképe ott függ ma is Anna Margit szobájának falán, körülötte virágok, kettejük művei - mintha egyszerre 1990-ben és 1935-ben is élnének, egyszerre léteznének itt Budapesten, s a fél évszázaddal ezelőtti szentendrei utcácskák, barokk házak, templomok között. Régi barátok jönnek elénk, Korniss Dezső, Bálint Endre, s a felejthetetlen Vajda Lajos, a modern magyar művészet tragikusan fiatalon elhunyt alakja, aki Karnissal együtt úgy kívánta európai nívóra emelni a festészetet, hogy a magyar és a Szentendre környéki szerb népművészet motívumait kutatta, elemezte. Szentendre közös élményt jelentett számukra, hiszen ahogyan Ámos írta naplójában, tele van „készen komponált témákkal. Öreg. szűk utcácskák, régi kapualjak, egy gyönyörű, elhagyott, romladozó templom valami furcsa légkörrel telítik ezt a helyet. Estefelé valószínűleg kékes-lilásak a hegyek, és a hold vakítóan foszforeszkál az ócska templomfalakon. Itteni munkáim mind valami misztikus telítődöttséget kapnak. ” * A hivatalos művészteleptől függetlenül végzett szentendrei munka eredménye ma a többi között a közben idegenforgalmi nevezetességgé vált városka múzeumaiban, a Vajda- s az Ámos-Anna Margit-gyűjteményben tekinthető meg. Ez a közösség tette lehetővé, hogy később, a világháború után Budapesten megalakulhasson az Európai Iskola, amely fő célkitűzésként szintén a magyar és az európai festészet közötti élő kapcsolatok, a korszerű művészi kifejezésmód kialakítására törekedett. Addig azonban sok minden történik még... Anna Margit, az egykori Vaszary-tanítvány a harmincas évek pesti nélkülözéseiről, az albérletekről, a nagy gyaloglásokról is hosszan beszélhetne...- Tizennégy évig ebédeltünk az OMIKE - a zsidósegélyező - menzáján, az Üllői úton - emlékezik -, Hunyadi téri albérletünkből gyakran gyalog mentünk át az Üllői útra. Érdekes hangulata volt a menzának, mindenki kollégának és kolleginának szólította a többieket. Tíz fillér volt egy ebéd - csak havi három pengő! -, s kifelé az aktatáskánkba betettünk néhány szelet kenyeret. Hazafelé azután, a Rökk Szilárd utcában, a hentesnél vettünk tíz deka szalonnát, azt otthon Ámos báránykákra vágta. Luxus volt, ha vettünk egy negyed kiló szilvát.- így tehát nem érezték nehéznek a nélkülözést, amikor kevés pénzzel Párizsba utaztak 1937- ben...- A világkiállítás miatt féláron utazhattunk Párizsba - ez tette lehetővé egyáltalán, hogy elinduljunk. Valaki megadott nekünk egy címet, ahol Madame Simon, egy Erdélyből oda szakadt aszszony zsidó cserkészotthont vezetett. Ő hozott össze bennünket azután Chagall-lal, de hát ennek a találkozásnak a történetét anynyiszor elmondtam már... Chagall egyébként egy fehérorosz konyhára ajánlott be bennünket, a Rue de Passyra, ahová szintén gyalog jártunk, óriási, hangulatos sétákat tettünk.- Chagall komolyabb dolgot is ajánlott: maradjanak kint Párizsban, hiszen tehetségesnek látta magukat. Miért nem tették ezt?- Attól féltünk - éppen mert Németországban Hitler uralkodott -, hogy később nem tudunk hazajönni. Márpedig itthon akkor két évig ingyen lakhattunk, azt mondtuk, gyerünk csak haza a békés Budapestre! Hazafelé egyébként a Rotschild-alapitványtól kaptunk vasúti jegyet, amit Salzburgban, majd Bécsben külön kellett kérni az újabb szakaszra. * Haza a békés Budapestre. A jó barát Vajda Lajos néhány év múlva csonttuberkulózisban
