Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-15 / 14. szám
SZOMSZÉDOLÁS 43 Ebek MAGYAR harmincadján KÉPES ÚJSÁS „Mintha Thalia elhagyta volna otthonát, papjait magára hagyta.” Árván, komoran áll a 135 éves épület Szabadka pompás főterén, amelyre szökőkutat építettek; Zsolnay-kerámiával, gránitkövekkel kicicomázták a belvárost, csak éppen a kultúrát, meg a művészetet adták el ugyanazok” - kesereg a horvátországi magyarok képes hetilapjában a cikkíró, Pósa Rózsa. A színház környezete teljesen elhanyagolt, málladozó falak, rozoga ajtók, szemét. A kultúrára vágyó szabadkaiaknak a Népkör ad egy kis vigaszt azzal, hogy tavaszi évadot hirdetett - írja a Magyar Képes Újság szerzője. Bérletrendszer bevezetésén fáradoznak, vendégjátékra hívták az újvidékieket, a magyarországi színházakat, s az egyes bérletek színházi előadásai mellett batyubálok szerepelnek a programon. Jelenleg tehát mindössze egyetlen műkedvelő egyesület próbálja a szabadkaiak művelődését, szórakozási hiányait pótolni. Bizonytalansággal teli remények Domokos Gézával, a Kritérion Nemzetiségi Kiadó igazgatójával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével készített interjút Ferencz Csaba, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című hetilapban. A beszélgetés témája: a kelet-európai politikai változások és ezek országonkénti fordulópontjai, közelebbről a minden más országtól különböző romániai helyzet.- Kelet-Európábán a változás iránya - úgy érzem - világos - mondja Domokos Géza. - Gondolok itt azokra a társadalmakra, amelyek kikerültek a diktatúrából, a totalitarizmus más formájú, de lényegében ugyanolyan válságából, és keresik az új struktúrákat, azokat a kapukat, utakat, amelyeken át felzárkóznak majd idővel Európához, az európai demokráciához. Kelet-Európábán az első érzése az embereknek a kiábrándulás, az idioszintrázia, a kategorikus eltávolodás. Ezt bizonyították a választások. Romániában egészen más a helyzet: a forradalomban részt vettek a volt kommunista párt emberei, és az apparátus pillanatok alatt átállt. Annak ellenére, hogy a régi rendszer átmentette a hatalmát, a forradalom mégis magával hozta a pártok megalakulását, új lapok indulását. A szabadabb utazási lehetőségek pedig azt eredményezték, hogy felnyílt az emberek szeme, látva másként is lehet élni. A felemás helyzet kialakulásához hozzájárultak a Nemzeti Megmentési Front hibái - olvashatjuk az interjúban. Nemcsak a helyzetet ítélték meg roszszul, de károsan alakították ki a szövetségi rendszerüket is. A kisebbség számára nagy csalódást okozott, hogy a tudatosan szított nacionalizmust a front felhasználta még a választási politikájában is. Természetesen ilyen körülmények között nagyon nehéz volt a helyzete az RMDSZ-nek. Az első időben a szövetség közismert emberei, Tőkés László, Király Károly és Domokos Géza még szoros kapcsolatban álltak a Nemzeti Megmentési Fronttal (az első tanács tagjai voltak), ahol markáns román ellenzéki értelmiségiekkel lehettek együtt. Kölcsönösen támogatták egymást. Ám a legelső alkalom után, amikor Iliescu szeparatizmussal vádolta a magyar nemzeti kisebbséget, az RMDSZ azonnal tiltakozott. Ettől kezdve egyre erőteljesebb lett az eltávolodás. A cikk foglalkozik még a temesvári nyilatkozattal, amely a decemberi forradalom tisztaságának megőrzéséért harcolt. A temesvári nyilatkozat többek között követeli a bűnösök felelősségre vonását és tiltakozik a hatalomátmentés ellen. Követelik, hogy azok az emberek, akik a régi rendszerben bármilyen pártfunkciót betöltötték, ne kerülhessenek vezető állásba. A kollektív felelősséggel szemben az RMDSZ elnöke úgy vélekedik, hogy a demokrácia egyetlen mércéje: megnézni mindenkit külön-külön, mindenkinek lehetőséget adni arra, hogy érvek alapján védje magát. Nézzük meg mindenkinek a politikai, gazdasági vagy erkölcsi felelősségét. Maradj, ha tudsz! HÁROMSZÉK Ezzel a címmel írt vezércikket a Magyarországon is jól ismert sepsiszentgyörgyi költő, Farkas Árpád a Háromszék c. lapban. Személyes tapasztalatként számol be arról, hogy a marosvásárhelyi események milyen pánikhangulatot idéztek elő a magyarokban, a Székelyföldön is szaporítva a menekülők számát.- Elegendő nekik, hogy egy borízű hang elrikkantsa magát Marosvásárhelyen: „magyar vért akarunk inni” - írja Farkas ; Árpád -, s ők máris szedik a cókmókjukat és indulnak. Hova-hova olyan sebbel-lobbal drága testvéreim? Melyik sarkába mégis a világnak? Telis-tele a földgömb romániai menekültekkel. Unnak is már eléggé bennünket a világ gyapjasabbik felén, ringy-rongy gönceinkkel és lelki nyavalyáinkkal. Kitartásra, maradásra szólít fel Farkas Árpád még akkor is, ha a román nyelvű sajtóban felcsapnak a magyargyűlölet lángjai. Még olyanok is beállnak a sorba, mint Romolus Vulpescu, aki pedig közvetlenül is tapasztalhatta a magyar gesztusokat, hiszen Farkas Árpád éppen az ő feleségének a drámáját fordította magyar nyelvre az „etnikai közeledés” jegyében. Törvénytiszteletből leckézteti azt a magyarságot, amely épp a diszkriminációs törvénytelenségek ellen is lázadt december 22-én a román nép oldalán. Farkas Árpád emlékezteti olvasóit, hogy ő soha nem adott „itthonmarasztaló” tanácsokat senkinek, mert mindenki a saját meggyőződése, lelkiismerete szerint kell döntsön.- Csak annyit mondanék, szép csendesen - írja, hogy ne essünk túl nagy pánikba egy-két bot s szekerce suhogásának láttán, hallatán. Meg- s túlélt e nép a marosvásárhelyi pogromnál nagyobb és súlyosabb vészeket, s lefegyverez minden ellenünk szóló vak erőt is a megszenvedett történelmi bölcsesség. Farkas Árpád végül személyes vallomással zárja írását, miszerint sokszor lett volna már lehetősége és elég indoka is a távozásra, de ha eddig nem tette, most érzi csak igazán, hogy maradnia kell.
