Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-01 / 13. szám
20 KILÁTÓ BLUM TAMÁS ITTHON VENDÉGSZEREPELT Nem akartam felfelé bukni A Kádár-korszak kultúrpolitikája és lehangoló közéleti viszonyai számos tehetséges művésznek adták kezébe a vándorbotot. Külföldön többnyire anyagilag és erkölcsileg is sikeres emberekké váltak, mint Blum Tamás karmester is. A közelmúlt színházi válságai a Magyar Állami Operaház felett sem múltak el nyomtalanul. A nagy karmesteregyéniségek távozása után gyakran érezhettük az előadásokat színtelennek, de még stílustalannak is. Ezért egy-egy olyan vendég fellépése, aki az együttest magasabb színvonalú teljesítményre ösztönzi, mindig eseményszámba megy. Ezúttal is, amikor Blum Tamás látogatott haza Svájcból, hogy Francesco Cavalli, a velencei barokk szerző Ormindo című operáját színpadra állítsa. Amikor az Operaház művésztársalgójában találkoztunk, olyan friss derűvel állta a kérdéseket, mintha nem is egy hosszú délelőtti próbáról érkezett volna. Látszott, hogy élvezi ezt a feladatot és jól érzi magát az itthoni környezetben.- Karnagy úr, ön ismeri művészként távozott el Magyarországról. Közrejátszottak ebben az ország és az Operaház közállapotai, vagy pályája nemzetközi megmérettetését óhajtotta ?-Azért mentem el 1972-ben, mert elegem volt, és ennek több oka van. Egy politikai oka, ami miatt a hazai viszonyokat már nehezen viseltem el. Két Nyugaton élő kedves kollégám, az azóta elhunyt Kertész István és Kulka János felhívott 1956-ban a forradalom napjaiban és megkérdezte, hogy mikor jössz? Nem mentem, mert azt hittem, hogy úgy alakulnak a dolgok, mint most. Ezenkívül, 1947-től 56-ig párttag voltam, aztán kiléptem, de mégsem tartottam gusztusosnak, hogy valaki egy „meleg” párttagsági könyvvel a zsebében kimenjen Nyugatra. Úgy gondoltam, hogy érdemes maradnom. Részben érdemes is volt, mert 56 után nem egészen az következett, ami előtte volt, hiszen a forradalom nem múlt el nyomtalanul. Továbbá szakmai életemnek egyik szép és eredményes részét ezekben az években éltem meg, mint az akkor kiváló debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója, utána pedig mint az Operaház karmestere. Sokat vezényeltem és sokat fordítottam, ami nekem második mesterségem. Aztán belefáradtam a hazai viszonyokba, és úgy gondoltam, hogyha az akkor tizennégy éves fiamat Svájcban is felnevelhetem, nem mondhatok le erről a lehetőségről. Igaz, hogy engem itthon nem bántottak, nem üldöztek, sok pénzt kerestem, elismertek, de nagyon nehezen viseltem el az itteni politikai helyzetet, ami a távozásra ösztönzött. A távozás másik oka pedig az volt, hogy mindent elértem, amit itthon el lehetett érni, sőt még az a veszély is fenyegetett, hogy kineveznek főnöknek az Operában, ami mindenféle kötelezettségekkel járt volna, és amihez nekem nem volt kedvem. Nem akartam felfelé bukni. Ezenkívül Svájcban töltöttem ifjúságom egy részét, és korábbi vendégszerepléseim révén is jó kapcsolatokkal rendelkeztem Nyugat-Európában. így aztán amikor péntek reggel megérkeztem, már aznap délelőtt próbáltam a zürichi operaházban. A gyerekkori kapcsolaton kivül végül azért döntöttem Svájc mellett, mert a fiam azt mondta, hogy neki tetszenek a zürichi tavon a hattyúk.- Most hol működik, Maestro ?- Azóta is Zürichben, tizennyolcadik éve. Emellett utazom is, karmesterkurzusokat tartok és vezényelek, de fő feladatomnak azt tekintem, hogy a zürichi színház egyedülálló nemzetközi operastúdióját vezetem. Ide minden évben több száz jelentkezőből kiválasztunk 16-18 fiatal, jól képzett énekest és karmestert egyéves továbbképző kurzusra, aminek elvégzése után a világ különböző operatársulataihoz kerülnek állásba. A kurzus alatt ők éneklik az operában a kisebb szerepeket. Ezenkívül megvannak a saját stúdió-előadásaink, koncertjeink is. Ez egy nagyon kellemes intézmény, ahol félig mint tanár, félig mint karmester működöm.- Először jár itthon 1972 óta?- Nem. Voltam már itthon magánügyben és tartottam egy négyrészes előadás-sorozatot az Operában a Tristan és Izolda bemutatója előtt.- Visszatérve milyen helyzetet, hangulatot és szakmai színvonalat talált az együttesben ? Hiszen közismert, hogy a tehetséges énekes és zenekari művészek rendre külföldre szerződtek, és igazi karmesteri tekintély sem áll évek óta a társulat élén.- Nekem eszerint különvéleményem van, és örömmel mondhatom, hogy csupa tehetséges, jól képzett fiatal énekessel dolgozom együtt. Egy színház nem csupán a sztárokból áll, mint ahogy egy konyha sem csupa kaviárból. Á színházat az az átlagos színvonal határozza meg, amely a zenekari, az énekkari tagok és a szólisták tudásából áll össze. Ez itt kivételesen magas világviszonylatban is. Emellett azon nyafognak, hogy az énekesek elmennek sok pénzért Nyugatra énekelni. Ez mindenütt így van, csakhogy emellett Magyarország ritkán engedheti meg magának a nyugati vendégművészek meghívását. Az
