Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1980-06-15 / 12. szám

„Harmadrendű kövesúton. Egy kimustrált ócska buszon. Jó időbe', fagyba', sárba', Didergünk a buszra várva. Döcögünk az iskolába" - írta „Napi bosszúság 1978-ból" című versében Czövek Ilona, a pélmonostori középiskolai központ magyar tagozatának valamikori diákja. És bár napjainkban tán már nem olyan rázósak az utak és az autóbuszok a baranyai háromszögben, és bár sehol a szomszédságban nem támogatják úgy a magyar anyanyelvi oktatást, mint Horvátországban, magyar nyelven tanulni ott sem egyszerű.

Panaszkodnak a magyartanárok: kopik-romlik a drága-szép magyar nyelv! A laskói iskolában Lábadiné Kedves Klára, a pélmonostori középiskolai központban Pasza Árpád példázza, hogyan szorulnak ki a szavak, keverednek a nyelvek:- Elmegyek a zadrugába... Kikaptam a meszecsinámat... Pakolj be a prokolicába...

Nem vigasztalja őket, hogy a határ innenső oldalán élő sokácok hasonlóképp „mixelik” a két nyelvet, csak éppen megfordítva: „Ja idem u szövetkezet...” Az idegen nyelvi környezet itt is, ott is megspékeli a szókincset újonnan keletkezett szavakkal, kikezdi a mondatszerkezetet, a hangsúlyozást, de még az ige- és főnévragozást is. A pedagógus pedig vért izzadhat, ha a magyarórákon ki akarja gyomlálni a nyelvi bojtorjánokat. Pasza Árpád mégsem panaszkodik.- Ez a munka nagyon nehéz, de nagyon szép is. Ha sikerűi akár csak egyetlenegy nyelvtani hibát kiküszöbölni a gyerekek beszédéből, az már jelentős siker a mi számunkra, holott egy pécsi középiskolában talán észre sem vennék.

Panaszkodnak viszont a Horvátországi Magyarok Szövetségének a vezetői, s jogosan. Tröszt Sándor és Ádám Jenő, a szövetség volt és jelenlegi titkárai előveszik az 1979 óta rendszeresen megjelenő Évkönyv hatodik kötetét, és föllapoznak egy statisztikát. Eszerint 1961-ben 42 347, 1971-ben 35 488, 1981-ben pedig már csupán 25 439 magyar éli Horvátországban. Pontosabban szólva: ennyien vallották magukat magyarnak.

Csökken a magyar tanítási nyelvű és az úgynevezett kétnyelvű iskolákba járó tanulók száma is. (Az előbbiekben minden tárgyat magyarul oktatnak, a környezeti nyelvként heti 2-4 órában tanított szerbhorvátot nem számítva. Az utóbbiban egyes tárgyakat magyarul, másokat szerbhorvátul adnak elő, de gyakran megesik, hogy ugyanazt a tantárgyat két nyelven magyarázza a pedagógus. Vannak még anyanyelvápoló iskolák is, ezekben heti négy-öt magyar nyelvű órát tartanak, s hasonló óraszámban sajátítják el a magyar nyelvet a zömében magyarlakta településeken működő szerbhorvát tannyelvű iskolák nem magyar tanulói.)

Okok és okozatok

A magyar és kétnyelvű iskolák lassú, ám megállíthatatlannak látszó sorvadását a pedagógusok így magyarázzák:- Megint „divat” az egykézés - jelezte Lebár Lajos kórógyi tanító. Ugyanerről beszélt a laskói iskola igazgatója, Vass Zoltán is:-Több mint ezren laknak a faluban, zömükben magyarpk, a háromgyermekes családok száma pedig csak kettő.- Folyik a ki- és az elvándorlás - állapította meg Kiss Piroska pélmonostori tanárnő. - És ha valaki Kopácsról, mondjuk, Zágrábba költözik, ott már nem járhat a gyermeke magyar iskolába.

Ezzel összefüggésben érdekes információt hallottam Faragó Ferenctől, a horvátországi magyar iskolák tanügyi tanácsosától:- A kereken huszonötezer főnyi magyarságnak csupán egy-A HATÁR TÚLOLDALÁN 31

harmada él olyan településen, ahol magyar- vagy kétnyelvű iskolát fenn lehet tartani. A második harmad olyan helyen lakik, ahol kevés a magyar, tehát csak anyanyelvápolás folyhat. A harmadik harmad teljes diaszpórában él: egy-két család valamelyik nagyvárosi kerületben vagy egyegy távoli faluban.

A talán legnyomósabb, egyben leggyakoribb okot Csáti Szabó Lajos laskói tiszteletestől hallottam:- Nagyon sok szülő azon van, hogy gyermeke minél előbb megtanulja és jól beszélje a szerbhorvátot, mert ez, úgy vélik, növeli az érvényesülési esélyeket.

Kiss Piroska tapasztalata szerint a gyerekek egy része is inkább választja a szerbhorvát, mint a magyar iskolát:- A magyar iskola pluszmunkát ad; a mi diákjaink heti négy órában környezeti nyelvként tanulják pluszként a szerbhorvátot, és ezen felül még legalább ugyanennyi dolguk otthon is van vele.

Pedig a pélmonostori középiskolai központ tanulóinak e plusz nyolc óra nélkül is van elegendő dolguk: tizenöt tantárgyuk van, a napi átlagos óraszámuk hét, magyar nyelvű tankönyvük alig akad, a kötelező olvasmányokért hetekig „sort kell állniok”. Pasza Árpádtól tudom:- Illyés Gyula Puszták népe című művéből van összesen két példányunk, s kellene belőle tizenöt, hogy mindenki időben és nyugodtan elolvashassa.

És megfontolásra készteti még a szülőt is, a gyereket is a „választékhiány”. Feleannyi szak közül választhat az, aki magyarul akar tanulni, mint az, aki a középiskolai központ szerbhorvát tagozatára iratkozik be. Az előbbin hat-, az utóbbin pedig éppen tucatnyiféle foglalkozásra készítenek fel szakembereket.

De amennyi érv szól a szerbhorvát nyelvű iskolák mellett, legalább annyi, ha nem több, támogatja az anyanyelvi képzést.- Ez a vidék kétnyelvű - mondja Kiss Piroska -, már csak ezért is jobban érvényesülhetnek a kétnyelvűek.- Bizonyos tárgyakat a magyar tagozaton is szerbhorvát nyelven