Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-15 / 12. szám
20 HAZAI KÖRKÉP Paul s egyik alkalommal viccesen megkérdezték tőlem: ha anynyira szeretek itt lenni, nem akarok-e hosszabb időt eltölteni? Rögtön kaptam az alkalmon, és a Zeneművészeti Főiskolára jöttem dolgozni.- Őrült ez az angol, hogy ide akar jönni? - kérdezték, amikor a papírjainkat intéztem. A jó kedélyű házaspár végül is 1982 augusztusában érkezett Magyarországra, s azóta évről évre hosszabbítják tartózkodási engedélyüket. Marianne nevetve idézi a múltat. Azt is, hogy amikor az első gyermeküket várta, s közeledett a szülés ideje, bement a követségre a hivatalos ügyeit intézni. Ott meghallották, hogy nem megy haza szülni, s megkérdezték tőle: járt-e már kórházban Magyarországon, tudja-e mire vállalkozik? De Marianne teljesen elégedett volt a MÁV Kórházzal, olyannyira, hogy második gyermekét is ott szüite. És élvezik az itteni időjárást! Mondják: itt láttak először igazi kék eget. Jól beszélnek már magyarul, rengeteg barátot szereztek. Sokfelé megfordultak az országban: Győrben, Fertődön, Pannonhalmán, Veszprémben, és sorolják hosszan.- Biztos, hogy nincs Európában még egy olyan város, mint Budapest! - állítják. - Építészetileg vonzó, jó benne élni, színházak, múzeumok, könyvtárak, kirándulási lehetőségek szinte korlátlanul állnak az emberek rendelkezésére.- Amit viszont nem szeretünk itt - néznek egymásra -, az a bürokrácia, az ügyintézés, a lehetetlen telefonhelyzet, az udvariatlan eladók sokasága. Lassan felfedezzük, hogy a hentesnél kapható a legjobb kenyér, a péküzletben pedig a legfrissebb a tej.- Ä gyerekek miatt lassan el kell döntenünk, hogy meddig maradunk még - magyarázza Marianne. - Ha rajtunk múlna, mi nem mennénk vissza, mert otthon érezzük itt magunkat. Rengeteget segítettek a barátaink, nagyon szeretjük őket. Angliában ez elképzelhetetlen, ott mindenki egyedül marad a bajával. Amikor állok a Duna-parton, szemben a Ami nem tetszik:- Elhanyagoltak a mellékutcák- A városok és a kirándulóhelyek sokfelé piszkosak, szemetesek- A nyilvános vécék kritikán aluliak-Vigyázni kell a taxisokkal, mert többszörös árat számítanak fel a külföldieknek, s persze valutában- A feketepénzváltókat alig lehet lerázni- Nehéz telefonálni- Udvariatlanok az eladók- Rettenetes a bürokrácia-A múzeumok nagy részében nincs idegen nyelvű kiírás Gellért-heggyel, meg a budai Várral, mindig egyik kedves itteni énekesem, Zorán dala jut eszembe: „Az én városom...” PESTI GYEREK LETTEM- Mi volt a legszembetűnőbb különbség, amit Torontóból Budapestre érkezve legelőször észrevett? - kérdezem Eric Johnson műfordítót.- Az, amikor a metrón láttam, hogy a gyerekek felállnak, és átadják a helyüket az öregeknek. - Ez Kanadában, sajnos, elképzelhetetlen.- Azóta egy év telt el, alaposabban megismerhette Budapestet. Most hogy érzi magát?- Olyan jól, hogy itt akarok maradni - válaszolja nevetve. - A világban sokfelé éltem, de nekem ez a város a legmegfelelőbb. Az a kérdés, hogy mi a fontos az embernek? Ha csak a pénz, akkor maradjon Nyugaton, de ha a lelki élet vagy az intellektuális igény, akkor jöjjön Budapestre. Budapesti tele van színházakkal, a sokkal nagyobb Torontóban pedig csak három van. Ha nem is megyek mindennap színházba, jó az a tudat, hogy ha akarnám, megtehetném.- A könyveim között érzem a legjobban magam - folytatja Eric. - Torontóban nagyon otthonülő voltam és zárkózott, de itt szívesen kimegyek az utcára. Eleljárok a gazdag kínálatú, színvonalas könyvesboltokba, a könyvtárakba. Budapest élénk, érdekes város, szeretem a pestiek humorát is. Szívesen szóba elegyedek az emberekkel, amire sokszor van alkalmam, ha ügyes-bajos dolgaimat intézem. Eddig azt hittem magamról, hogy igazi remete vagyok, és most csodálkozva látom, milyen hatással lett rám Budapest.- Amerikában minden az emberek kényelmét szolgálja. Ezt sem hiányolja a mindennapi életben?- De igen. Főleg a bürokráciával hadakozom. Rengeteg időt vesz el az ember életéből. Aztán a város tisztaságával sem vagyok megelégedve. Meg azzal sem, hogy az emberek - amellett, hogy bizonyos esetekben sokkal udvariasabbak, mint például Kanadában - az üzletekben és a metrón, a nyílt színen képesek igen durván összeveszni egymással. Kanadában ilyen nem történhet meg. Nem szeretem a zajos, piszkos, rossz levegőjű Rákóczi utat, bosszantanak a seftelő arabok s a különböző erőszakos feketepénzváltók, és szomorúnak találom a „lengyelpiacot”. Szegények, nagyon sajnálom őket. De azt már megtanultam, hogy Magyarországon, ha valaki külföldi, nem kritizálhat, csak dicsérhet, így hát nincs is több negatív észrevételem.- Akkor beszéljünk arról, hogy Budapestnek melyik részét szereti a legjobban?- A kedvenc helyem a Margitsziget, ott is a kápolna és a Janus Pannonius-szobor környéke, de szeretem a Gellért-hegyet is. És bármilyen meglepő, a régi zsidónegyedet, a Wesselényi utca, a Dob utca és a Dohány utca környékét is kedvelem. Piszkos, ronda, mindenütt mállik a vakolat, de érdekes az atmoszférája. Nekem ez az igazi Budapest. Amióta Magyarországon vagyok, nagyon gyorsan múlik az idő, mert mindig történik valami. Budapesten úgy érzem magam, mintha élnék. Ázt hiszem, „pesti gyerek” lettem. ZIKA KLÁRA
