Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-01 / 11. szám
- A könyvtár az emeleten van, a folyosón balra. Azt persze nem tudhatja, hogy az egyetemi oktató megleli-e odafönn Ulrich Penzdorf „Die neueste Leiden des jungen Werthers” című művét, amely a többi pécsi bibliotékából hiányzik. A könyvtár felnőtt- és gyermekrészlegből áll, valamint egy olyan szektorból, amelyben öszszegyűjtik a történelmi Magyarországon élt vagy élő németekről az utolsó száz évben megjelent műveket. A Magyarországról Kitelepített Németek Tudományos Társaságának konventje - a pécsiek kérésére - összeállította a művek listáját (ez nem kevesebb, mint kétezer címet tartalmaz!), és Stuttgartból már meg is érkezett a könyveknek mintegy negyede. Aztán van még egy, nem nyilvános része a könyvtárnak, lenn az alagsorban. Itt tárolják és innen szállítják a német anyanyelvet oktató, illetve a kétnyelvű iskolákba azokat a kézikönyvtárba szánt köteteket, amelyeket a stuttgarti Institut für Auslandsbeziehungen ingyen küld. Az emeleti könyvtár közben zsúfolásig megtelik újabb látogatókkal. Pécs új testvérvárosának, Graznak tanácstagjait kalauzolta ide a Lenau Reisen utazási iroda, így aztán a heidelbergi profeszszor távozása után Báling József szalad föl az emeleti előadóba, és tájékoztatja a tanácsosokat, hogyan él Magyarországon az a kétszázezernyi német, aki a háború előtti félmillióból helyben maradhatott. Odalenn Keszler Józsefnére is újabb látogató nyitja az ajtót. A feketébe öltözött, kendős néni Pécsdevecserről érkezett, és érdeklődik: hogyan igényelhetne kártérítést a szovjet fogolytáborban eltöltött három hos$zú-hoszszú esztendőért.- Sokan jönnek ilyen kérdéssel - magyarázza Keszlerné. - És ennek az asszonynak még szerencséje volt. Itt maradhatott az országban, nem deportálták Szibériába vagy még messzebb. A következő látogató Cserepes István. Ismerős itt, a vállalkozók számára szervezett német nyelvtanfolyamra jár, mivel Orfűn, a Pécs közeli üdülőhelyen, ahol la-Baranya egyik legnagyobb németlakta falvának. Bolynak a műemlék temploma kik „a vendéglátás most van beindulóban”, és ehhez nem árt a nyelvtudás. Amiért most jött: szeretné beíratni hároméves fiát is - az óvodások-szülök közös kurzusára.- Istvánka keresztszülei ugyanis saarbrückeniek, és ha a gyerek beszélné a nyelvet, akkor odakinn náluk nyaralhatna. A pécsi nevelési központ - ez egy hatalmas iskolakombinát - egyik sportvezetője a Lenau Reisent keresi. Vétek Jánosné ügyvezetővel ül le tárgyalni, de a telefon közbecseng: az NSZK-ból jön a hívás. Egy bajorországi csoport szeretné igénybe venni az iroda különleges szolgáltatásait. A különleges szolgáltatások: a német nyelvterületről érkezőket nemcsak a Lenau-házba kalauzolják el - mint ma a harminc grazi tanácsost hanem kiviszik őket a környező német falvakba. Nagynyárádra, Bolyba, Óbányára, Ófaluba, Villányba és környékére is. Kékfestők, mézesbábosok, gyertyaöntők, pacskervarrók, fazekasok dolgoznak még e településeken, Villányban pedig borkóstoló várja a vendégeket. Az az érzésem ezek után, hogy a Lenau Reisent - amelynek a Lenau-egyesület 50 százalékban tulajdonosa - és a Lenau-házat jobban ismerik odakinn, mint idebenn. Hogy honnan a csak nemrégiben megnyílt ház híre? FELÉPÜLT - HÁROM „KALAPBÓL" 31 Talán a testvérvárosi kapcsolatoknak köszönhető. Talán annak, hogy a Lenau-egyesületben nem kevés az író-írogató, a bőséges külkapcsolatokkal rendelkező egyetemi ember. Talán a pécsi pünkösdi fesztiváloknak, amelyeken nemcsak a hazai németség ad folklórműsort, hanem Ausztriából, az NSZK-ból, Dél-Tirolból érkező csoportok is bemutatkoznak. És végül a Lenau Reisen által a házba invitált újságírócsoportoknak. Amikor ott jártam, éppen az osztrák tudományos újságírók népes csoportja hallgatta nagy figyelemmel Báling Józsefet és dr. Szende Bélát, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem német tanszékének professzorát. Ha mindegyikük csak tíz-tíz sort ír a maga lapjába, újabb tíz- és tízezrek hallják majd hírét a Lenau-háznak. És mégis, azt hiszem, a Lenauház és vele a magyarországi nemzetiségi politika legeredményesebb propagátorai maguk az egykori kitelepítettek és itthon maradt hozzátartozóik. Az utóbbiak már azzal is, hogy másképpen viselkednek, mint a többi kelet-európai országban élő németség.- A mi németjeink nem vágynak el innen - mondta Báling József az osztrák újságíróknak. - Átmennek ugyan gyakran a határokon, de csak rokonlátogatóba, s utána hazatérnek. Az izgalmas kérdés - és nemcsak a magyarországi németség, hanem a határainkon kívül élő magyarság szempontjából is - az, hogy vajon létezik-e „harmadik út”. Az első: nemzetiségként az idegen nyelvűek tengerében élni, és előbb vagy utóbb, a harmadik vagy az ötödik generációban aszszimilálódni. A második: visszatérni az anyanyelvországba, és így megőrizni a nyelvet, a nemzeti létet és tudatot. A harmadik - talán lehetséges - út: megmaradni szórványnak, nemzetiségnek és megtartani a nemzeti nyelvet és a nemzeti kultúrát. De ehhez, ahogyan dr. Szende Béla professzor mondta - intézmények szükségesek. Iskolák, egyetemek, színházak, könyvtárak. És olyan otthonok, mint a Lenau-ház. GARAMI LÁSZLÓ
