Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-01 / 11. szám
HAZAI KÖRKÉP 29 LÁTOGATÓKA LENAU-HÁZBAN Felépült - három „kalapból" Nikolaus Lenau a Torontál megyei Csatádon született 1802-ben, Pesten és Sátoraljaújhelyen nevelkedett és tanult. Gyermek- és ifjúkorát tehát Magyarországon töltötte. Ennek ellenére: sohasem volt Miklós, hanem mindig Nikolaus. Teljes és eredeti nevén: Nikolaus Niembsch Edler von Strehlenau. Német volt, német költő, a világ is így tartja számon. Mégis neki, a németnek köszönhető, hogy a világ és a világirodalom még Petőfi megjelenése előtt felfedezte, megismerte a magyar táj, elsősorban az Alföld szépségeit. Róla, Nikolaus Lenauról nevezték el a dél-dunántúli német nemzetiségűek szellemi, kulturális központját, amely 1989 májusában nyílt meg Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 8. szám alatt. Az idős hölgy beóvakodik a mindig nyitva kapun, áttipeg a márványpadlatú folyosón, de az irodába csak a fejét dugja be:- Szabadna körülnéznem? - kérdi, s hozzáteszi, nehogy oktalan kíváncsiskodónak véljék: - Mi 17 éven át itt laktunk... Hát persze, hogy szabad! Mindenkinek szabad, aki fölfedezi ezt a Pécs-mellékutcai épületet, amely finom eleganciájával kirí kopott, elhanyagolt környezetéből. De Szabó Andrásné nem „mindenki”, nem betévedt idegen. Otthonosan mozog itt, biztosan tájékozódik:-Nahát! A cselédszobából könyvtár lett!... Ez a kerek ablak a mi időnkben szögletes volt... Ezen meg át lehetett látni a Berzsenyibe, a kisfiam iskolájába... - Az igazi csodálkozás ideje azonban akkor jön, amikor fölér a manzárdra: - Nem igaz! Ez egy ronda padlás volt, tele egérrel...- Csodálatosan szép lett itt minden - összegezi végül a „hazalátogatás” tapasztalatait. - Valóságos kis ékszerdobozt varázsoltak ebből az ósdi egér- és patkányfészekből. A „varázslás” úgy történt, hogy a kétszáz éves egykori német kereskedőházat teljesen lebontották, majd talpától a tetejéig újjáépítették, megőrizve a ház régi, eredeti struktúráját. Az építkezés - a felszerelést, berendezést nem számítva - több, mint húszmillió forintba került. Óriási összeg - még ezekben az inflációs időkben is! Ennek tört részét sem tudta volna az 1986- ban megalakult Nikolaus Lenau Kulturális Egyesület háromszáz tagja, de még a Magyarországi Németek Szövetségének Baranya megyei szervezete sem kifizetni. Ezért volt szükség arra a bizonyos „három kalapra”, amelynek történetét Báling Józseftől, a Lenau-egyesület elnökségi tagjától, a szövetség baranyai szervezetének elnökétől, „civilben” a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettesétől hallottam:- A dolog úgy kezdődött, hogy Kerner Lőrinc, a Lenau-egyesület majdani elnöke, meggyőzte Piti Zoltán tanácselnököt: a baranyai németségnek szüksége lenne egy otthonra. A meggyőzés eredményes volt: a polgármester ott, helyben felajánlotta - telekként - a romos kereskedőházat, s mellé, hogy legyen mivel elindulni, 199 ezer forintot. Azért nem 200 ezret, mert annyihoz már testületi hozzájárulásra lett volna szükség, az pedig hosszadalmas procedúra. Kezdetben tehát a telek és kétszázezer forint került az első, a hazai kalapba, amelynek tartalma máig négymillió forintra gyarapodott. A második kalapba már az NSZK-ban gyűjtötték a pénzt. A 199 ezer forint megajánlásánál ugyanis jelen volt Fellbach városának főpolgármestere, aki megtudván, miért a nagy gaudium és parolázás, felajánlotta, hogy hazatérve megszervezi a támogatók körét. És valóban: Friedrich Wilhelm Kiel úr felhívására nemcsak a fellbachi és a Baden-Württemberg tartományi „bennszülött” németek adakoztak a pécsi Lenau-ház javára, hanem a Magyarországról kitelepítettek és a külföldön élő németek szervezetének tagjai is. Pedig ez utóbbiak többségének jó oka lett volna, hogy hátat fordítson az óhazának. Ők nem voltak sem volksbundisták, sem SS-ek, mégis német nemzetiségük vagy anyanyelvűk megvallása miatt vagonírozták be s toloncolták ki őket az országból. A második kalap is megtelt hát, s ez azért fontos, mert előfeltétele volt annak, hogy a harmadik kalap csordultig legyen. Az NSZK kormánya ugyanis kötelezettséget vállalt: amennyi az első és a második kalapban társadalmi megajánlásból összegyűlik, annyit, de maximum 750 ezer nyugatnémet márkát ad a Lenauház újjáépítéséhez. A történet vége: a ház megépült, és már a decemberi hivatalos avatás előtt zajlott benne az élet. Báling József naptárában szorosan egymás mellett sorakoznak a nevek és terminusok, mindegyik látogatót jelez, akit fogadni, s akivel foglalkozni kell. Most éppen egy professzor érkezik Heidelbergből, a magyarországi németség sorsa, helyzete érdekelné. Letelepednek hát ketten a földszinti nagy társalgóban. Közben Keszler Józsefné gazdasági vezető az irodában Czirják Józsefet igazítja útba:
