Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-01 / 11. szám
24 KILÁTÓ Sorsvállalás Egy angliai egyház magyar vezetője Sok meglepő dologhoz hozzászokhattunk már, ki mindenki magyar ezen a széles világon. De hogy az angliai evangélikusok első embere is az legyen? Pátkai Róbert életét a lelkészi szolgálat és a magyar szolgálat összefonódása jellemzi. Utóbbi egy ideje tán még a korábbinál is nagyobb súlyt kapott: a Magyarok Világszövetsége tavaly társelnökké választotta. Nem csinált titkot a tipródásból: vajon helyesen cselekedett-e, amikor elfogadta a felkérést A család- Fiatalkori életem elég zilált volt. Apám békéscsabai, anyám felvidéki, a család anyai ágon az I. világháború után került Budapestre. Apám egy magyar-olasz fakereskedelmi vállalatnál dolgozott, és minden előléptetését költözködések kísérték. Budapest, Kecskemét, Békéscsaba, Erdély... Marosvásárhely fölött, Szászrégenben laktunk, nem messze Szovátától, a favágók a görgényi havasokban termelték ki a fát. Apám főpénztárosként dolgozott. O volt az első tanult ember a családban. A nagyapám szép földbirtokkal rendelkezett, több mint 500 holddal, és ezt osztotta szét a gyerekek között. Apám tanulásra használta fel a részét, kereskedelmi érettségit tett. Az erdélyi évek életem legszebb részét jelentik. Az eszmélés, a próbák esztendei voltak. Apámat katonának vitték, és már fiatalon a családfő helyébe kellett lépni. Katalin testvérem - ő jelenleg Békéscsabán el - kel evvel fiatalabb nálam, elhunyt Ervin öcsém hét évvel. Tizennégy évesen így lettem a család támasza. 1944 szeptemberében, amikor bejöttek az oroszok, bújtattam anyámat és élelmiszert szereztem. Kézigránáttal jártam halászni, revolverrel vadászni. Nem hiszem, hogy ildomos ezt megemlíteni, hiszen bizonyos, hogy ma nem engednék meg az ilyesmit. De hát levente voltam, cserkész is, tudtam, hogy kell bánni a gránáttal. És kellett az ennivaló. 1945-ben a románok áttelepítettek bennünket Békéscsabára. 1949-ig éltem itt, s a csabai gimnáziumban érettségiztem. Amikor elkezdtem, még evangélikus gimnázium volt, amikor befejeztem, már állami... Egyszer a hitoktatóm meghívott, menjek el egy tanácskozásra. Békéscsaba és Gyula között volt a konferencia színhelye, a diakonisszák épületében. Innen én úgy jöttem haza, hogy pap leszek. Mintha a bibliai ige vált volna valóra: A szél fú, ahová akar, zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy. Ellenállhatatlanul megragadja az embert az isteni erő. Ez teszi az egyházat örökkévalóvá - máskülönben csak egy szervezeti forma lenne. Ami az egész folyamatot továbbviszi, az az evangélium. Korábban is mindig vallásos voltam, szerettem templomba járni. Ekkor azonban úgy éreztem, átfognám az egész templomot, átfognám Erdélyt, az egész világot. Döntöttem: az orvosi helyett a teológiára megyek. Hogy mit szólt a családom? Azt, hogy a Robi megbolondult. Egyedül anyám igenelte a választást, az én katolikus anyám. Talán ide is visszavezethető, hogy tőlem nem idegen a katolikus vallás sem, ma is tanítok katolikus akadémián, lutheránus teológiát. Nehéz idők jöttek. Tizenhét fiatalember kezdte az évfolyamot, ám a szigorlatig csak tíz jutott el. Rendes időben mindössze hárman végeztünk. 1954-ben szenteltek a Deák téren, s ezután Albertirsára kerültem segédlelkésznek. A Pest megyei evangélikus esperes, Válint János mellett szolgáltam. Később az apósom lett, ezért is említem a nevét. Az evangélikus egyházközösség nyolcezer lelket számlált, az ikerfaluban két lutheránus templom tartozott hozzá. 1956 októberében a forradalmi bizottság elnökévé választottak. Először Albertirsán, majd pontosan egy héttel később, november 3-án, egy szombati napon, Cegléden járási elnökké. Vasárnap pedig már jöttek az oroszok. Kisvártatva értesítettek: keresnek. A püspököm ezért engedélyt adott arra, hogy eljöjjek. Angliába jöttem, ahol anyai ágon nagynéném, apai ágon pedig egy unokatestvérem élt. Szolgálat, idegenben- Nagynéném 1927-ben került Angliába férjével, aki a londoni királyi követségen volt tisztviselő. A férj meghalt, és nagynéném itt maradt, majd férjhez ment egy angolhoz. Róbert nevű fia, a születésem előtti évben, 1929-ben fiatal gyermekként meghalt. Emlékére lettem Róbert. Ez akkoriban Magyarországon ritka név volt. Nem egyedül jöttem Angliába. Választottam Sopronban volt gyógyszerész, és amikor ’56 késő őszén a városban a fiatalok között pánik tört ki, ő is Ausztriába menekült. Megkerestem, s együtt indultunk. 1956 karácsonyán már istentiszteletet tartottam Dél-Londonban. Az Evangélikus Világszövetségnek lettem a képviselője, magyar menekültmunkára alkalmaztak. Ebben a nehéz időben különösen fontos volt a szolgálat, a népemmel való sorsvállalás. Ezt a sorsvállalást én alapvetően fontosnak tartom. Ezért vállaltam a kezdeti időkben a magyar ünne-
