Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-05-15 / 10. szám

32 HAZAI KÖRKÉP

I

ségként, részt vett az ifjúság nagy része. A szakórákon nem tanári előadások hangzottak el, hanem munkabeszámolók, nem leckét mondtak föl, hanem vitatkoztak, s úgy, hogy türelemmel végighallgatták az ellenvéleményt is. A collégista persze, hogy büszke volt collégista voltára, de egyhangúan elhárította a föltételezést, hogy ő valamilyen »kitűnőek iskolájának« tagja”. Pedig - ha tiltakozott, ha nem - az volt.

A háború előtti egyetemi oktatás Magyarországon, bizony, elitképzés \oh. Az 1937/38-as tanévben kevesebb egyetemi-főiskolai hallgató (11 747) volt Magyarországon, mint amennyi oktatónk ma van (16 319), vagy egy másik adat: az 1937-ben beiratkozott középiskolások száma alig haladta meg a felsőoktatási intézményekbe napjainkban járó hallgatókét, pedig köztudott, hogy e tekintetben Európában a sereghajtók közt foglalunk helyet. Mindebből, úgy vélem, nyilvánvaló, hogy a mai, eltömegesedett egyetemi-főiskolai oktatástól nem lehet számon kérni a valamikori elitképzés eredményeit.

Tehetség, tehetősség

Igaz, az egykori Eötvös Collégium a maga idejében is más volt, másként képzett, más típusú szakembereket adott az országnak (és a világnak!), mint a korabeli többi pedagógusképző intézmény.- A párizsi École Normale Superieure szervezeti felépítését és pedagógiai elveit követő intézmény demokratikus felvételi és nevelési gyakorlatával, szabad szellemével valóságos oázis volt a porosz mintára működő magyar oktatási rendszerben - mondja Szíjártó István igazgató. És ebben az oázisban több mint ezren ettek a tudás almájából. Az 1895 és 1950 között felvett hallgatók névsora 51 gépelt oldalt tesz ki. És nincs olyan lap, amelyen ne látnám néhány halhatatlanunk nevét. Csak párat közülük: Balázs Béla, Bárczy Géza, Féja Géza, Gerevich Tibor, Gombocz Endre, Horváth János, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kodály