Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-05-01 / 9. szám

4 POSTALÁDÁNKBÓL \ VOAV'^ » — A Magyar Hírek postarovata az olva­sók fóruma. A szer­kesztőség ugyanak­kor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett le­veleket rövidített for­mában közölje. Olvasom, hogy otthon szakállt is viselhetnek ezentúl a rendőrök. Az új szolgálati szabályzatnak természetesen nem ezek a legfontosabb pontjai. A szabályzat a többi között rendelkezik arról, hogy az intézkedő rendőr a polgá­ri életben szokásos meg­szólítást - „uram, asszo­nyom” - használja, s köte­les bemutatkozni, neve és rendfokozata közlésével. Én 16 éve szolgálok New York város rendőrsé­gén. 1974-ben végeztem el a 6 hónapos rendőrakadé­miai tanfolyamot, de tisz­tán emlékszem az eskü után következő első tanfo­lyami napra, mikor kiosz­tották oktatótisztjeink a járőri szabálykönyvet (Patrol Guide). A New York-i rendőrség szolgála­ti szabályzata engem már 1974-ben kötelezett arra, hogy mint intézkedő jár­őr, köteles vagyok az em­bereket úgy megszólítani, mint Sir, Mister, Miss (úr, uram, asszonyom), és ugyancsak köteles voltam bemutatkozni, nevemmel és rendfokozatommal. Sajnálatos, hogy Ma­gyarországon ez a szabály nem volt a rendőrök szá­mára kötelező. 1985-ben egy szenzáci­ós hármas gyilkossági ügy nyomozására voltam be­osztva, mivel a harmadik áldozat magyar származá­sú volt. Lantos Piroska, híres magyar manöken volt az egyike a három ál­dozatnak. A nyomozás so­rán az elhunyt lány szüleit akartam a leggyorsabb úton értesíteni a szomorú hírről, és mivel nem volt a lakásukon Magyarorszá­gon telefon, így a székes­­fehérvári városi rendőrsé­get hívtam New York-i irodámból. Meglepeté­semre legelőször is a ma­gyar tudakozó nem akarta megadni a Székesfehérvá­ri Rendőr-főkapitányság telefonszámát, úgy be­szélt, mintha a kért szám valami „hadititok” lenne. Rövid bemutatkozásom és magyarázatom után csak megadta a számot. Egy „ügyeletes emberrel” be­széltem, aki sem rangját, sem nevét nem volt haj­landó megmondani. Én hiába mutatkoztam be hi­vatali rangon, mint nyo­mozótiszt a New Yoríc-i rendőrségtől, az illető - mikor kértem nevét és rangját - azt válaszolta: „Kolléga úr, értse meg, nem adhatom meg.” Mi­kor megírtam a nyomozói jelentést, ezt tartalmazta: „Az elhunyt szülei a szé­kesfehérvári rendőrség ál­tal értesítve lesznek. A rendőrségi alkalmazott nevét, rangját kérdésemre megtagadta.” Remélem, hogy 1990- ben a rendőrségen dolgo­zó kollégák fokozottabb felelősséggel és tisztelettel szolgálják a polgárságot. AUGUSTINE PÁPAY JR. GOSHEN, N. V. USA Hozzászólásom Kor­mány János (NSZK) hon­fitársam panaszához szól, amely szerint az esztergo­mi rendőrkapitányságon udvariatlanul molesztál­ták őt a civil ruhát viselő rendőrségi tisztviselők. El­ső pillanatban én mint no­tórius hazajáró bosszan­kodtam a magyar eljárás miatt, de egyben a Kor­mány házaspár érzékeny­ségén is. Mi, külföldön élő magyarok nem hátrál­hatunk meg ilyen kis kel­lemetlenségek miatt. Mi a szabad világ szokásait, törvényeit, emberi kapcso­latait megszoktuk. Ezeket a viselkedési formákat va­lahogy haza kell plántál­nunk. Tudni kell, hogy egy, a diktatúra szerint ne­velt ország tisztviselőivel állunk szemben. Ezek az ország megreformálásánál még nem változtak kellő mértékben. A demokrácia nem születik meg egyik napról a másikra. Ma­gyarországon az igazi de­mokrácia még embrioná­lis állapotban van. Remélem, hogy az álta­lam nagyra becsült Kor­mány házaspár a megin­dult reform folyamatába bekapcsolódik azzal, hogy továbbra is hazalátogat, de már felvértezve tisztes­séges és jóindulatú bátor­sággal és öntudattal. Az országnak ugyanis nem­csak nyugati tőkére van szüksége, de még annál jobban arra a friss levegő­re, amelyet szerény látoga­tásunkkal az Európa Ház­ból importálni tudunk. EGEI SÁNDOR OFFENBACH, NSZK Van a Postaláda rovat­nak egy jellemzője: akár­mit írnak bele aggódó honfitársaink, vagy jóin­dulatúan javasolnak érde­kes és ötletes változtatáso­kat az országra vonatko­zóan, nem történik semmi. Csupán arra jó ez a rovat, hogy érezze mindenki, szabadon elmondhatja a véleményét. Vagyis egé­szen egyszerűen szólva: a kutya ugat, a karaván ha­lad! Nagyon felháborított a „Perek az egyházak ellen” című cikk. Mi, külföldön élő magyarok ezeket a tör­vénytelenségeket már ré­gen ismerjük, és nem a Magyar Hirek a történel­mi forrásmunka számunk­ra ebben a szomorú do­logban. Ellenben tessék nekem megmondani, hogy Pócspetritől kezdve a papok, apácák, politiku­sok, üzletemberek és ár­tatlan civilek tömegéből hányat rehabilitált a ma­gyar kormány napjainkig? A koronás gazemberek­nek még utcáik vannak az ország minden részében, és csak nagyon lassan - és alig - mozdul a kerék, hogy az új sínpárra vigye ennek a sokat és jogtala­nul szenvedett hazának a sorsát. Ez csupán azért van, mert az ország me­gyéinek, városainak, fal­vainak és minden más fontos helynek az élén még ott vannak a régi rendszer hűséges hívei, akik nem is fogják átadni a helyüket addig, amíg a magyar nép ki nem söprű­­zi onnan őket. Tudom, kemény szavak ezek, de ma Magyarorszá­gon nagytakarításra van szükség, teljes 180 fokos átállásra és nem szépség­tapaszok ragasztgatására. RÉVFFY LÁSZLÓ LEICESTER, NAGY-BRIT ANNI A Legutolsó budapesti lá­togatásomnak (1989 nya­rán) örömteli és szomorú tapasztalatai egyaránt vol­tak. Örömteli volt a bala­tonfüredi látogatásom, ahol a kedves Ambrus családnál béreltünk szo­bát, akik gondoskodó sze­retettel vettek körül. Ugyanezt mondhatom el azokról a szívélyes ma­gyar szomszédokról is, akikkel Budapesten és Kalocsán ismerkedtem meg. Természetesen nagy dolog volt, hogy most ta­lálkozhattam először Munkácson élő sógor­nőmmel és fiával, akikkel negyven éve levelezek, de csak most sikerült szemé­lyesen megismernem őket. Felkutattam a régi kis ba­rátnőimet, emlékeinket felújítva több szép helyet bejártunk a Balaton és a Velencei-tó körül. És itt kezdődnek a panaszaim. Gárdonyban egy megle­hetősen jó hírű vacsorázó­helyen, ahol gondolom az árak miatt kizárólag kül­földi vendégek vacsoráz­tak, a pincérek nívótlan viselkedése és az ételek minősége miatt szégyen­kezve és felháborodottan távoztunk. Általában min­denütt azt tapasztaltam, hogy a külföldi vendége­ket megpróbálják becsap­ni. Elsősorban a fizetés­nél, aztán a minőséggel. Az a turista, aki először eszik vagy iszik a magyar étteremben, nem tudhatja, milyen is kell legyen egy rendes magyar étel vagy bor. Sokszor észleltem ezt a híres Duna Corsóban, ahol naponta vacsoráz­tam. Sok kis apróságból

Next

/
Oldalképek
Tartalom