Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-15 / 8. szám

HAZAI KÖRKÉP 31

postára. Nem bírtam már nézni a nagy szegénységet, amiben éltünk. Én voltam ötünk közül a legidősebb, nekem kellett pénzt keresni. Ennek volt előnye is, mert legalább korán legény lettem, hosszúnadrágos fiatalember. Tizenhat évesen pedig megválasztottak a Mezőtúri Sportkör titkárának, ami igen nagy tisztség volt akkoriban. Később, amikor Pesten irodalmi körökben a születésnapomat ünnepeltük, Szász Béla, a kiváló ügyvéd el is mondta, hogy két nagy karriert ismer: egyik Mátyás királyé, másik a Kun Zsigáé, mert az egyik tizenhat évesen lett király, a másik pedig sportköri titkár. Egyébként ezeket a születésnapokat nem feltétlen március vége felé tartottuk, hanem akkor éppen, amikor találtunk egy kávéházban különtermet és egy jól hangolt zongorát.- Mikor került Pestre Zsiga bácsi, s milyen körülmények között ?- Még 1912-ben hozott a jó sorom a fővárosba, és a mezőtúri Mándy család révén rögtön a legjobb művészkörökbe kerültem be. Mándy Iván, az író nagyapja ugyanis postafőnök volt Mezőtúron, nála kezdtem dolgozni, Mándy Iván apjának társasága pedig a New York kávéház galériáján tartott hetente összejövetelt. Mi, fiatalok ott fenn a galériáról, a „Senki szigetéről” néztünk le a világra, s „magasröptű” eszmecseréket folytattunk, és persze egymásnak s magunknak mindent elhittünk.- Az első világháborúra hogyan emlékszik vissza?- Az volt számomra a kísérletezések időszaka. Játszottam a halállal, és közben arra voltam kíváncsi, le lehet-e győzni a halálfélelmet. Három és fél év alatt bebizonyosodott, hogy le lehet. Ennyi ideig szolgáltam az első frontvonalban, az orosz, a román és az olasz frontokon. Még hadifogoly is lettem, igaz csak negyed órára. Öt orosz katona elfogott, közrefogtak és vittek volna. Akkor még szakaszvezető voltam, de mivel egy barátom, aki gombgyáros volt, megajándékozott fényes gombokkal, én meg hármat fölvarrtam a hajtókámra, és azt hitték, hogy tüzértiszt vagyok.

Kamarás asztal Vas megyéből

Ezért aztán élve akartak átadni, tisztekért járó pénzjutalom reményében. Én meg sehogy sem tudtam beletörődni, hogy harc nélkül fogoly legyek. Nekem Zsigmond nagybátyám, akitől a nevem kaptam, azt tanította: „Református magyar ember Isten előtt sem hajtja meg a derekát.” így aztán egyik kísérőmnek behúztam egyet, és mielőtt még magához tért volna, beszaladtam a bozótba. A többiek meg a tőlem szerzett zsákmányon veszekedtek. Lőttek aztán már utánam, de már nem találtak el. De komolyra fordítva a szót, az első világháborús élmények és megrendülések vezettek el oda, hogy szocialista lettem.-Az első világháborúból épségben téri tehát haza. Mihez kezdett ezután ?- 1922-ben már a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének a tisztviselője, majd pár év múlva a titkára lettem. Hogy mi is volt a PTOE? A szegények „fészekklubja”. Ez a szervezet adott pódiumot az üldözött íróknak, költőknek, köztük József Attilának, Devecseri Gábornak, Móricz Zsigmondnak, Tersánszky Józsi Jenőnek, Benedek Marcellnak. Előadásaiknak, összejöveteleiknek olyan híre volt, hogy engem már a harmincas évek elején a főváros tíz kerületéből kitiltottak, nem szervezhettem nyilvános programokat. Ezért a vidéken, értelmiségi fiatalok körében kezdtem előadásokat tartani. Sajnos mindig tíz évvel fiatalabbnak látszottam a koromnál, sokan megrémültek, hogy kudarcba fullad majd az előadás, amikor megpillantanak. Ez kényszerített engem arra, hogy a szaltó mortálét a kezdet kezdetére időzítsem, tehát nem az előadás végén mondtam a legizgalmasabb dolgokat, hanem az elején, hogy felkeltsem a figyelmet, az érdeklődést.

Lassacskán országszerte megismertek. Bizonyítja talán a következő eset is: amikor először jártam Győrben, 1932-ben előadást tartani, a két nyomozón kívül mindössze két hallgató ült a teremben. Két évvel később, amikor harmadszorra mentem Győrbe, a tanács dísztermében ezerötszáz hallgató fogadott. S csak azért annyi, mert csak annyian fértek be. Ekkor persze már megjelent a Világgazdasági Válság című könyvem, amelyről Jászi Oszkárnak az volt a véleménye, hogy a nemzeti szakirodalomban is páratlan mű.-A második világháború során is volt életveszélyben?- Nem is egyszer. 1944. március 14-én megtudtam, hogy a szellemi ellenállásban végzett tevékenységemért a halálraítéltek listáján szerepelek. Három nappal később jöttek is értem, de arra már én elmenekültem. Nem barátokhoz, pedig sokan felajánlották, hogy elbújtatnak, de nem akartam őket veszélybe sodorni. Egy budai hétvégi házban húztam meg magam. Annyira persze azért nem, hogy a gettóba ne jártam volna be barátaimhoz, hogy élelmet, pénzt vigyek be nekik. 1944 decemberében el is fogtak a nyilasok, becipeltek egy Nagydiófa utcai ház házmesterlakásába. Én meg ordítottam, ahogy a torkomon kifért: „Gazemberek, lőjjetek agyon, jöjjetek már!” A nagy ordibálásra bejött egy rendőr, és igen megdicsérte a nyilasokat, hogy milyen jó fogást csináltak velem, mert ő ismer engem,