Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-15 / 8. szám
KILÁTÓ 27 csolatok hasznomra váltak, mert amikor Portugáliába kerültem, a második világháború utolsó évében, láttam, hogy az ország mezőgazdasága több száz évvel van elmaradva. Aminek oka egyrészt az, hogy Portugália igen nagy gyarmati birodalom középpontja, másrészt nagyon nehéz a helyi viszonyok között megszervezni az itteni mezőgazdaságot. Nem is volt rá szükségük, mert a gyarmatokról mindent behoztak. Amikor 1944-ben ide kerültem, fel akartam használni az időmet, nem beszéltem egy szót sem portugálul, de a mezőgazdaságból „olvasva” nem volt nehéz megállapítanom, hol vannak azok a hiányosságok, amelyek kiküszöbölése terén esetleg hasznosítani tudom a képzettségemet. Németországban végeztem el a főiskolát, és ott szereztem okleveles gazdai képesítést. Egy évet töltöttem a háború előtt az Egyesült Államokban tanulmányúton. Tehát megvoltak a tapasztalataim, amit próbáltam érvényesíteni.- Ön már itthon is a mezőgazdaságban működött?- Előbb a katonai pálya iránt vonzódtam, de édesapám korán elhunyt - nem voltam még huszonnégy éves akkor -, és a családom legidősebb férfitagja lévén, kimondatlan kötelességem volt folytatni a családi hagyományt. A másik nagyapám, Weiss Manfréd báró is közgazdász zseni volt, aki a csepeli gyárat alapította. A három utolsó magyarországi évemben Csepelen dolgoztam. A mezőgazdasági főiskolát 1933-ban fejeztem be Bonnban. Tanulmányaimat a Weimari Köztársaság idején kezdtem, a második évet már a különböző politikai csoportok vetélkedése jellemezte, és a harmadik évet a nemzeti szocialista hatalom alatt fejeztem be. Amikor felmerültek az árja vagy nem árja problémák, a származásom igazolásánál megkérdezték, hogy „Arisch oder nicht arisch?” - mire azt feleltem, hogy „ungarisch”. Ezzel megmondtam az igazat, és ha szükséges volt, a tartalékos tiszti mivoltomat is hangoztattam. Hazaérkezésem után mint tartalékos tiszt, többször voltam mozgósítva, utoljára Kolozsvárra, Erdélybe. Végig megmaradtam tartalékos tisztnek, amit főleg a volt ütegparancsnokomnak, Cseh Kálmán alezredesnek köszönhettem, aki később az akkori honvédelmi miniszter, Nagy Vilmos parancsőrtisztje lett. Ó egyike volt a legjobb concourt-lovasoknak, sok nemzetközi díjat nyert, és mivel én főleg a lovaglás kedvéért lettem lovastüzér, nagyon jól megértettük egymást. Többet lovagoltunk, mint katonáskodtunk. 1944. március 19-ikén, amikor a németek megszállták Magyarországot, reggel 6 órakor Kállay Miklós miniszterelnök felhívta a nagybátyámat, hogy a repülőtereket már elfoglalták a németek, és jó lesz, ha a család minden tagja valahogy elhagyja az otthonát. Két nagybátyám felsőházi tag volt: Kornfeld Móric és Chorin Ferenc. Chorin Ferenc a GYOSZ-nak, a Gyáriparosok Országos Szövetségének volt az elnöke, de érdekelt volt a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-ben és más nagy vállalkozásokban is. Ő Kornfeld Móriccal a zirci apátságba menekült, remélve, végül kialakul egy olyan helyzet, amely lehetővé teszi, hogy megmenthessék maguk és családtagjaik életét. De Chorin Feri azonnal telefonon kezdett politizálni, és egy nap sem telt el, máris csendőrautó ment értük, és Mauthausenba deportálták őket. Amikor a németek rátették a kezüket a családi érdekeltségekre, a kikényszerített „megállapodás” alapján a család huszonkét tagja távozhatott külföldre.- Ön járt otthon 1944 óta?- A mai Magyarországot csak hírből, a sajtóból és a szakirodalomból, valamint az itt megforduló magyar mezőgazdasági szakemberek révén ismerem.-Amikor Portugáliába került, azonnal a mezőgazdaságban helyezkedett el?- Megérkezésünk után, itt ismerkedtem meg Budai-Goldberger Andorral, aki kémikus volt és növényvédő szerek gyártásában működött. Amikor meghallotta, hogy ideérkeztünk, felkeresett a szállodában, és ő volt az első honfitársam, akivel szakkérdésekről is tudtam beszélgetni. Sok értékes tanácsot adott, hiszen ő akkor már tizenkét éve élt Portugáliában. Tájékoztatott az itteni mezőgazdasági helyzetről. Mindig azt mondta, ne felejtsd el, hogy ez egy kicsi ország, itt mindent csak nagyon kicsiben lehet csinálni. Tehát nem lehet összehasonlítani a magyar iparral és a magyar mezőgazdasággal. És ebben teljesen igaza volt. Portugáliában a gyarmatokon volt a hangsúly, az anyaország ehhez képest nem volt jelentős. Ez most teljesen megváltozik, főleg a Közös Piac révén. A Közös Piacban nem lehet diktatúra, nem lehetnek monopóliumok, kartellek, csak teljes közgazdasági szabadság, és mintegy kétszáz milliós piac áll rendelkezésünkre. Nagyapámnak és apámnak köszönhetően sokan ismerik még cégünk nevét az európai nagyvállalatok között, és ennek a kapcsolatnak köszönhetem, hogy dacára hetvenkilenc évemnek, továbbra is aktív lehetek. Jelenleg is magnemesítéssel, újabb növényfajták bevezetésével és termesztésével foglalkozom. Nagyon közeli kapcsolataim vannak német és francia nemesítőkkel, akik az új fajtákat már évtizedek óta terjesztik. Csak azt sajnálom, hogy egykori vállalatunkkal, amely ma is működik Budapesten, eddig nem sikerült szakmai kapcsolatot kialakítanom. PUSZTASZERI LÁSZLÓ \
