Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-01 / 7. szám
SAJTÓTÜKÖR 37 A Reichmann testvérek birodalma A „Magyar Zsidók Lapja” a Reichmann testvérek egyedülálló karrierjéről közöl érdekes ismertetést. A Reichmann család Magyarországról Hitler gyilkos csapatai elől menekült Bécsbe, ahonnan Marokkóba távozott, majd az 50-es évek derekán Torontóban próbált szerencsét. Alig három évtized alatt felépitették a világ legnagyobb irodaház-birodalmát. Napjainkban Chicagóban építik egymillió dollárért a világ legmagasabb irodaházát. Londonban tavaly ősszel fejezték be a Canary rakparti toronyházat, ami a maga hatalmas tömegével, kétszáz lábbal, vagyis mintegy 66 méterrel lett magasabb, mint az angol főváros eddigi legmagasabb épülete. A három magyarországi születésű építési vállalkozó központilag irányítja birodalma vállalkozásait. Reichmannék szigorúan vallásos zsidók, akiknél a munkát minden pénteken és ünnep előtti napon már naplemente közeledtével abba kell hagy-ÚJ ÉLET ni. A nagy vállalkozó testvérek vallásosságához tartozik még nagylelkű jótékonyságuk. Sikerük titka talán éppen abban rejlik - véli az Új Élet cikkírója -, hogy Reichmannék különböznek a környező világtól. Egy olyan piacorientált társadalomban, ahol a pénz határozza meg a dolgok alakulását, az ő emberségük, erkölcsi normáik bizalmat keltenek. Egy New York-i bankár leszögezte: „Senki nem bízik senkiben a pénzt illetően, kivéve Reichmannékat.” A magyar zsidók hetilapja végezetül a Reichmann fivérek gyökereiről szól. Anyanyelvűket, gyermekkoruk nyelvét ma is jól beszélik, és szívükön viselik a magyar zsidó vallási élet sorsát. Ennek a közelmúltban is tanúi lehettünk, amikor a tizenkét évfolyamos felekezeti iskola megalakulásának okmányát Budapesten aláírták, ahol a művelődési miniszter, Glatz Ferenc mellett ott ült az egyik Reichmann fivér, aki támogatója az iskolának. gyítani. Megérezte, hogy nem hagyhat egyedül. Megérintettem szülőföldemet, s a romlásba döntött, a tönkrevert, a lesöpört padlású szülőfalum minden bajomból talpra állított engem. Magán nem tudott segíteni, de rajtam igen. Mindez 1952-ben történt. 1956 októberéről így vall az író:- A forradalom évében huszonhat éves voltam. Az igazság és a halál közelébe ekkor sodródtam talán a legközelebb. November 4-e után minden megsemmisült, amit a forradalom kimondott, megnevezett, célul állított maga elé. Vagyis 56 novembere után a porból, a semmiből kellett föltápászkodni. Bennem ettől a gyászos határidőtől kezdve mosódik egybe az idő. Manapság egyre többen emlegetik külön a hatvanas éveket, a hetvenes éveket, sőt a nyolcvanasokat is. Számomra az 56-tól 88-ig terjedő idő egybemosódik. A „miért?”-re így felel a költő:- Ez alatt az idő alatt én csak egy dolgot értettem meg sorsszerűén: azt, hogy ebben az országban és ebben a térségben mindent a politikai hatalom birtokol, egyedül az erkölcsi erőfeszítés nincs a birtokában. Ez a magukat megteremtő egyénekben van. Gondoljon például Szaharovra vagy Tőkés Lászlóra. Nem volt semmi, de semmi eszközük, csak a személyiségükbe fölhalmozott erkölcsi erő, és mégis győztek. A Magyar Nemzet hasábjain közölt hosszabb beszélgetés végén - amelyből itt csak néhány jellemző részletet tudtunk kiragadni - a következő kérdést teszi fel az újságíró: „Sose jutott eszébe, hogy jobb lett volna talán egy másik korban születnie?” íme Csoóri Sándor válasza:- Soha. Hisz’ mindent összevetve - különösen az utolsó idők eseményeit - kivételesen izgalmas korban éltem. A magyarság most kezd fölocsúdni újra a trianoni és párizsi nagy ökölcsapások után, s lelki, szellemi, történelmi egységét most kezdi ismét megteremteni. Sőt talán azt is be tudja bizonyítani a világnak, hogy mennyire nem azonos ő azzal a politikai látszattal, amivel idestova száz éve azonosították. Mindezt verssel, prózával s a politizálás higgadt ösztönével elősegíteni - nem akármi. Szerencsére tudom, hogy a neheze még csak ezután szakad ránk. Beszélgetés Csoóri Sándorral A hatvanéves íróval közöl beszélgetést a népszerű napilap, születésnapja alkalmából.- Egész eddigi életem, az első tizenhárom évet leszámítva, folyamatos küzdelem volt - emlékezik az író. - Gyerekkorom, mint a legtöbb természetbe születő parasztfiúé, édenkertinek nevezhető... Ebből a paradicsomi állapotomból szakított ki előbb a tanulás, két év múlva pedig a háború. Az idilli létből egyenesen „János jelenései” közé jutottam. A zuhanó fecskék helyére a zuhanó stukák és Messerschmidtek nyomultak. Háborús élményei után ■- Lőcsei Gabriella kérdéseire válaszolva - az ötvenes évekre emlékezik Csoóri:- Volt egy pillanatom, amikor majdnem beálltam fújni a trombitát én is, huszonegy évesen, roncsolt tüdővel. Éljen a párt, tapsoltam hangosan a többiekkel. De anyám hazavitt magával Zámolyra, gyól/ILÁá PR0LETÁM/II, B$CSÁSSAT9K /HEG !
