Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-01 / 1. szám
42 ÉDES ANYANYELVŰNK HIRDETÉS Huzavona Egy vidám jelenetben hallottam nemrég, hogy milyen nehéz is lehet a magyar nyelvet egy idegennek megtanulni. Tudomásul veszi például, hogy a cigány elhúz egy szép nótát. De meghökkenve hallja, hogy amivel a nótát húzzák, az - vonó. Nem húzó. Meg, hogy a vonat egészen más, mint a huzat. Pedig a húz meg a von nagyjából azonos jelentésű ige... Néhány napja egy tudományos kutató barátommal beszélgettünk. Örömmel számolt be arról, hogy szépen halad egy igen fontos vállalkozásuk, majd hozzátette: engem három évvel ezelőtt húztak be ebbe a munkálatba. Meglepődve nézhettem rá, mert gyorsan helyreigazította, amit mondott: Pardon, nem behúztak, hanem bevontak. (Talán mondanom sem kell - a behúz valakit valamibe, azt jelenti, hogy rábír valakit olyan dologban való részvételre, amely az illetőnek kárt, veszteséget okoz. Más szóval azt mondhatjuk a behúztak helyett: rászedtek, beugrattak.) Egyébként az én megfigyelésem szerint az azonos értelmű húz és von igék közül az utóbbit a mi időnkben ritkábban használjuk. Nem mondjuk, hogy a ló vonja a kocsit, nem vonjuk meg senkinek a haját vagy a fülét; nem vontunk vizet a kútból, nem vontuk szemünkre a kalapot, nem vontuk fel a csizmát: mindegyik esetben a húz igét használtuk és használjuk. Gyerekkori emlékeimet idézve az az érzésem, hogy az én tudatomban sokáig nem is volt meg a von ige, bár származékait ismertem és használtam, például a szalmahúzó szerszámot, a vonyogó-1, vagy a sütőkemence tartozékát, a szénvonyó-t. De ezeket önálló alapszavaknak éreztem, nem gondoltam velük kapcsolatban egy von igére. Mást mutat azonban e szópár története. A régi nyelvben sokkal szélesebb körű volt a von ige használata, mint manapság. Nyelvtörténeti Szótárunk adatai szerint például évvszázadokkal ezelőtt nemcsak húzták, hanem vonták is a harangot a harangozok, s az ökör is vonta a szekeret. Egymás hajának vonása sem volt ritka eset: „Gyakorta vontak isteket ( = üstököt) az két asszony ember”. A békétlen emberek ujjat vontak egymással, s ha vigadtak, vonta nekik a cigány. „Vonjad cigány azt a nótát, ne kíméljed az húrját, megadom az árát” - olvashatjuk Thaly Kálmán egyik vitézi énekében. De egy későbbi példát is idézhetek befejezésül a hegedű vonására. Krúdy Gyula írja a Kossuth Ferencről írott emlékezésében a következőt: „mi vidéki magyarok ... egyáltalán nem gondoltunk ... arra, hogy a pesti lapszerkesztőségekben... majd európai botránnyá fújják föl ezt a körülményt, hogy a Jaj de huncut-ot Rácz Károly elvonta a Kossuth-banketten.” „Valakik befogadták Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében ISTENTŐL GAZDAGON ÁLDOTT, BÉKESSÉGES ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN A MAGYAR NÉPÜNKET 87 ÉVE SZOLGÁLÓ LORAINI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ DR. SZŰCS ZOLTÁN A CALVIN EGYHÁZKERÜLET PÜSPÖKE CAMBARARE VINCENT, ROBERT GOFORTH és RUSIN ERZSÉBET gondnokok LŐRINCZE LAJOS
