Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
KULTURÁLIS KÖRKÉP 41 Könyvújdonság Bostoni jegyzetek „...inkább attól tartok, hogy máris nagy halmazon gyűlt jegyzeteim sohasem jutnak rokonaim kezére, mint attól, hogyha azokat valaha megkapnák, bennük haszonra valót nemigen találnának...” Négyezer sűrűn teleírt oldal. Tizenkét év emigrációban. Amerikai polgár lett. „Ez kétségkívül egyik legemlékezetesebb eseménye életemnek” - írja Ács Gedeon. Története része az emigráció történelmének, a magyar-amerikai történelemnek. A törökországi menekültélet megpróbáltatásai, az amerikai életbe való beilleszkedés nehézségei, a Magyarországon töltött évek újra meg újra feltörő emlékei, a családi kényszerből vállalt lelkészi hivatás is teher, megszabadult tőle Amerikában, hogy azután otthon, Magyarországon visszatérjen hozzá. A jegyzetek, vagy ahogy szívesen nevezi, a quartók a mai olvasó számára tanulságos beszámolók az akkori amerikai életről s az emigráció mindennapjairól: búcsú a „jó öreg Mészárostól”, Kossuth hadügyminiszterétől, csalódás a New York-i magyar egyház „tarka gyülekezetében” s emigráns társaiban. („Találkozott, s nem egy, ki elég bolond volt azt hinni, hogy magyar nemesnek nem illik dolgozni ...”) Bizonyára ezek a tapasztalatok ébresztették fel benne azoknak a hazai találkozásoknak az emlékét, amelyeknek szereplői akár Mikszáth vagy Krúdy novelláinak hősei közé illenének. „Csak firkálgatok biz én...” Ács Gedeon nem író, de gyakorlott tollforgató, kortörténeti képei olvasmányosak. Bogáti Péter szakértő válogatása a quartók halmazából az írások javát gyűjtötte öszsze. Hogy megérte-e? Kérdésre kérdés lehet a válasz, amit maga Ács Gedeon ad meg: „Vajon van-e vagy volt-e valaha protestáns lelkész, kinek papi pályája olyan különös lett volna, mint az enyém?” (Gondolat Kiadó, Budapest) Magyar siker Itáliában Színészi bravúrok 1989 decemberében az olaszországi Agrigentóban a 23. Pirandello-fesztiválon különös bemutatóra került sor: miután egy olasz színész fölolvasta Pirandello röpke jelenetét, „A férfi, aki virágot hord a szájában” címűt, a résztvevők megtekintették a darab televíziós, majd színpadi változatát. Sós Mária rendezőnő tévéjátékában és színielőadásában Bubik István és Sipos András játszotta a darab két szerepét. A „visszafogott” és a „mulatósabb” változat, ahogy a rendezőnő érzékeltette a két megfogalmazás közti különbséget, egyaránt osztatlan sikert aratott. „A férfi, aki virágot hord a szájában” jelentős művészi elismeréssel, a fesztivál díjával tért haza Budapestre. Két férfi ül a színen, a kis olasz kávéház teraszán. Az egyik csöndben, mentát kortyolgatva, a másik dalolva, mulatva, így indul Pirandello játéka, így a televíziós változat és a színpadi előadás is, Budapest belvárosának aprócska Pinceszínházában. Két jelentős színészegyéniség formázza a szerepeket: a harsányabb, kitárulkozó, magával ragadó, virágos férfiét Bubik István (a Nemzeti Színház művésze) s a másikra figyelő, magából alig valamit sejtető hallgatóét Sipos András (a Vígszínház színésze). Ketten vannak, beszélgetni kezdenek. Először csak apróságokról, szinte unalmukat űzve, az időt múlatva. Pirandello jelenete igazi dráma, amelyben együtt van a képzelet játéka és a valóság, az ember hétköznapi énje és magába fordulása, a kitárulkozás vágya és egymás megismerésének kínja. Sós Mária a színpadi előadásban és a televíziós változatban egyaránt pontos, e világ iránti empátiáról tett tanúbizonyságot. Úgy irányítja színészeit, hogy azok alkotói énjük legjobb formáját hozzák. Tisztán ábrázolják a való világot és a szembekerülést a képzelet szülte élettel s a váratlan szembetalálkozást magukkal és a másikkal. Az élet minden sorsszerű nyomorúságával, szűkösségével, fölismerve benne a szabadság vágyát és lehetetlenségét. Mindazt, ami a való élet maga. Bubik István, a virágos férfi, váratlanul s maga előtt is hihetetlenül kitárulkozni vágyó szerepében ábrándozva és önmagára figyelve, feszültséggel terhelten és megalázva, de hitét és vágyát föl nem adva játssza Pirandello alakját. Mellette hihetetlen művészi alázattal, figyelve és társát állandó tovább-beszélésre késztetve, csöndesen és aggódva mutatja a másikat Sipos András. Az előadás különleges pillanata, Pirandellóhoz hűtlen hűsége, amikor egy rövid időre a két férfi fölcseréli szerepét. Jelezvén, akárha így is lehetne, fordítva is történhetne... RÓNA KATALIN A virágos férfi é$ a békés vendég: Bubik István és Sipos András fotó: mtwlovszky
