Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
I előttem van, amint ott ült előadás előtt egy nagy karosszékben, levegőzött a ligeti kiskapu előtt. Amikor odamerészkedtünk és „autogramot kérek”-et hebegtünk, nem szólt semmit, csak a kezével legyintett. Elhessegetett, mint megannyi szemtelen legyet. Ki tudja, talán neki volt igaza! Aztán jött a délceg Jávor Pali, ő sem mutatkozott sokkal kedvesebbnek. Csak megrázta gőgösen a fejét, és kész. Az ádáz autogramgyűjtőnek is megvoltak tehát a maga rossz napjai. Most látom a füzetemben, hogy azért valahol mégiscsak sikerült Jávorautogramot kapnom, csak nem emlékszem, hol. Létezett az autogramgyűjtésnek még egy fontos fogása. A művészt lakásán kellett felkeresni, esetleg ott megvárni. Ehhez tudni illett, ki hol lakott. Tudtam is. Ma is tudom. Karády Katalin a Kaás Ivor utcában, Tolnay Klári - egyik fő kedvencem - a Délibáb utcában élt. Gobbi Hilda a Hársfa utcában. Muráti Lili a Várban, a Logodi utcában. És így tovább. Szóval, fel kellett menni a lakásra, becsengetni és autogramot kérni. Tolnay Klárira egyszer a lépcsőházban csaptam rá, amint kislányával, Zsuzsikával éppen készült elmenni hazulról. Adott! Még ma is emlékszem Bornemissza Évának, a Nemzeti Színház bájos tagjának meglepett arcára, amikor törülközőbe csavart hajjal ajtót nyitott egy ismeretlen autogramkérőnek, mégis kedvesen írta alá a nevét. Mindent a szent cél érdekében Az okosabb sztárok túljártak az eszünkön. Karády Katalin például egy csomó aláírt fényképet tartott előszobaasztalán, amiből aztán a szobalány kiadott egyetegyet. Hát persze, ez nem számított az igazinak. Azért mégis túljártam Karády eszén: a Palatínus strandon kaptam tőle személyesen is aláírást. Bajor Gizit a második autogramért balatonföldvári villájában is meglátogattam. Szerencsémre nyitva állt a kapu, a művésznő vendégeivel egy kerti asztalnál ült. Igen meglepődött, amikor egy idegen kislány odalépett hozzá autogramért. De nem dobott ki. Sőt adott is. Hogy mit gondolt, más lapra tartozik, hiszen ami sok, az sok, még a legtündéribb művésznők egyikének is. A szent cél érdekében az igazi autogramgyűjtő a rokonságot is mozgósította. Sőt buzdításképpen amolyan vetélkedőfélét rendezett a családtagok között, mondván például, hogy „Te eddig csak kettőt szereztél. A papa már ötöt!” Tódultak is az aláírások. Apu, akinek szűcsüzlete volt a Luther utcában „Német és Lukács” néven, több híres vevővel büszkélkedhetett. Ő szerezte a noteszba Lukács Margitot, Bárczy Katót. Nagybácsim a házukban lakó Szombathelyi Blankát hozta a gyűjteménybe. Kiss Kati, aki a számtan rejtélyeit próbálta esténként a fejembe verni, személyes barátai közé sorolta Ferencsik Jánost, a hírneves karmestert és Tersánszky Józsi Jenőt, az írót. így az ő aláírásaik is - Katinak dedikálva - könyvecskémben díszelegnek. Petykó is segített Szüleim esténként néha eljártak a kávéházakba egy-egy dizőzt meghallgatni, ilyenkor persze aláírást kértek számomra. így megvan a könyvecskében Türk Berta, Fellegi Teri, Rácz Vali kézjegye és másoké is a dizőzkarból, meg Cselényi Józsefé, a híres magyarnóta-énekesé, aki olyan felejthetetlenül énekelte, hogy „Az asszony, ha veszekszik...” Egyszer még Jenő bácsimék pulikutyája, Petykó is segített. Petykó ugyanis szerepelt az Egerek és emberek című Steinbeck-darabban a Madách Színházban. Jenő bácsi vitte el Thália papjai közé esténként Petykót. Egyszer én is velük tartottam a színfalak mögé, ahol aztán rögtön rajtaütöttem a főszereplőkön, Greguss Zoltánon, Ladányi Ferencen és Szilágyi Beán. Sikerrel. Még sok aláírás szerepel füzetemben. De ki emlékszik már, hol, mikor szereztem egyikét-másikát? Itt van például Békeffy EGY PESTI AUTOGRAMGYÜITŐ EMLÉKEI 39 Lászlóé, a felejthetetlen konferanszié kézjegye. Rózsahegyi Kálmáné, Mály Gerőé, Básti Lajosé, Tímár Józsefé, Bársony Rózsié. Az írók közül a gyűjtemény aláírója Németh László, Hunyadi Sándor, Heltai Jenő, Török Rezső, Babay József, Vaszary Gábor, a balett világából pedig Harangozó Gyula, Bordy Bella és Ottrubay Melinda, a képzőművészeket Iványi-Grünwald Béla és Kisfaludy Stróbl Zsigmond képviseli. Felejthetetlen nevek, de akadnak olyanok is, akikről ma már azt sem tudom, kik voltak... Megkésett próbálkozás A gyermekkori autogramgyűjtés majdnem egy másodfoglalkozást jelentett számomra a suli mellett. Azért valahogy azt is elvégeztem. Múltak az évek, az évtizedek. Most itt élek Kanadában. Nézem a kis kockás autogramfüzetet, amely hűségesen velem tartott vándorutamon. Haza is látogattam már több ízben. No, és járatom Budapestről a Film Színház Muzsika című hetilapot, így tudom, és magam is tapasztaltam, hogy színes, eleven a mai színházi kuítúra. Az elmúlt nyáron például, legutóbbi látogatásom során, egy délelőttön a Belvárosban sétáltam. Felébredt a gyűjtőszenvedélyem. Be is osontam a Katona József Színházba. Új színészek képei sorakoztak a falakon, alattuk számomra ismeretlen nevek, de azért itt-ott egy-két régi, ismert arc is lenézett rám. Sajnos, a nyári szünet miatt kongott az előcsarnok. De talán, mégis, hátha felbukkan valahonnan egy-két művész? Tán Básti Juli, Udvaros Dorottya, akiket már alkalmam volt megcsodálni korábbi otthoni látogatásaim során. Vagy akárki más. Ugyancsak meg lennének lepve, ha egy magam korú hölgy odaszaladna hozzájuk és azt mondaná: „Kérek szépen egy autogramot!” De nem jött senki. A kihalt előcsarnokban kopogtak lépteim, amint kifelé tartottam, hogy elvegyüljek a napos Petőfi Sándor utca sétálói között ... LUKÁCS ALICE (Kanada)
