Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
A 1 KÓRÓGYI REGÉK ÉS REALITÁSOK JJ jobb minőségűre. Látom ezt onnan, hogy a negyvenes-ötvenes években készült emlékfák zöme már korhadt, a rájuk vésett felirat pedig teljesen olvashatatlan.- Azok alighanem eperfából vagy tölgyből valók - magyarázza Móka János, az iskola fűtője s egy személyben az emlékfák professzionális faragója. - A tartós fejfa akácból készül.'- És az akác drágább?- Nemcsak drágább, hanem nehezebb hozzájutni is. Móka János 1948 óta népesíti be emlékfákkal a kórógyi temetőt. Ő Gyöke Gergelytől tanultaleste el a mestecség fortélyait.- Fijrul fijra szállt ez a szakma. Az emlékfa magasságának 125-tül 130 centisnek köll lennie a föld szinitül. A szélössége, amire a szöveget írjuk, húsz centi, arra jön a 120-130 betű, hogy szépen férjön el. Erre jön rá lécbül a koszorú, ami beburkolja, hogy védje a hótul, esőtül... És most megtudom, hogy nemcsak a drága márvány síremlékeket faragtatják maguknak még éltükben, jó előre a kórógyiak, hanem az emlékfának való fát is idejében beszerzik, úgy ötvenöthatvan esztendős korukban. Persze, a többi - az emlékfa kifaragása, a szöveg felvésése - már „azutánra” marad. Ahogyan a mester mondja, nyolc-tíz óra munka elkészíteni egy fejfát, s ebben a betűvésés is benne foglaltatik. A felirat éppen úgy hagyományozódik, mint a forma: „E szomorú sírhalom alatt nyugszik X. Y., élt ennyi meg ennyi évet, meghalt ekkor meg ekkor. Békés szeretet őrködjék mindig felettünk!” A múlt a megmaradásért Nem tudom, meddig akad még emlékfára megrendelő, de gyanítom, nem túlságosan soká. A gazdag helytörténeti gyűjtemény nemcsak emlékeztet a múltra, hanem figyelmeztet a múlandóságra is. Üveg alatt olvasom a Magyar Néplap (Zágráb-Eszék) Kórógyi eredetiségek című riportját. Szó van benne „pasnyák”-ról, meg nem mondom, mit jelent a szó; Gyana szülike házáról, meg nem mutatja ifjabb ember, hol állott. Lebár tanító úr leemel egy szigonyt a falról, és sajnálkozik:- Ma már ez sem használható - s fitymálón mutatja hüvelyk- és mutatóujjával - ekkorika halakra!- De azért a nagy halak sem vesztek ki a folyókból - mondom, ragaszkodva a realitásokhoz -, csak éppen más szerszámokkal halásszák ki őket! A szigony pedig megmarad tanulmányozásra a régészeknek, a néprajzosoknak. És nemcsak a szigony. Surján Imre igazgató úrtól tudom, hogy pécsi egyetemisták járták Kórógyot, gyűjtve az ősi lakodalmas és halotti énekeket. És eljönnek az idén tavasszal ismét. És vendégeskedtek már itt - ha nem tudományos céllal is - a Szigetvár melletti Dobsza község iskolásai szintúgy.- Elvittem őket még Boszniába is - büszkélkedik az igazgató, s elmondja: az ő diákjai pedig már kétszer jártak a dobszaiak vendégeiként Baranyában. Aztán, kis szünetet tartva, hozzáteszi :- Ez a cserelátogatás a dobszaiaknal^imjyjj^pi nagy élmény volt. N?Kunl^azonban sokkal többet jelent: nemzeti megmaradásunkat segítheti. Úgy gondolom, ez is realitás. GARAMI LÁSZLÓ
