Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
22 HAZAI KÖRKÉP Emléktárgyak vallomásai A tárgyak, amelyekkel körülveszi magát egy ember, nagyon is jellemzik tulajdonosát. Petőfit is. Csakhogy mi maradt? S hol találhatók? „MIÉRT SÍRSZ, PETŐFI?" Az út, a nyomozás a Károlyipalotába vezet. 1957 óta itt működik a Petőfi Irodalmi Múzeum. Legutóbb hat esztendeje jártam a palotában. Jól emlékszem „Petőfi és kora 1823-1849” című állandó kiállításukra. A termekben - akkor éppen hat hajdani grófi szalonban - órákig tűnődtem a költőt idéző roppant gazdagság láttán. Most, 1990 elején felfrissítem az amúgy is alig kopott hatesztendős emlékeket. A Belváros szívében a tüdőm kopik az ólomgőztől. A Károlyi Mihály utcában autók százai zsúfolódnak. „Nem Petőfi, te ezt nem viselted volna el...” - motyogok magamban, amíg fel nem tűnik az U alakú, egyemeletes, klasszicista stílusban épült több mint kétszáz esztendős palota. 1990 kora tavaszának bágyadt napfényében a palota Ferenczy István utcai oldalán a falon fekete spray-felirat: „Miért sírsz, Petőfi?” A 20. század végének városi népköltészete ez a graffito... Belépek a palotába. Szombat délelőtt van. Mégis kong. Látogató egyetlen egy sem. Pedig ezen a napon ingyenes, nem kell belépőt váltani. Az épület most is lenyűgöző: az egyszerű, klasszicista, középtengelyes főhomlokzat, mögötte a dór oszlopokkal háromhajóssá tagolt, nyugodt arányú főlépcső. Szemben, éppen középen a hatalmas fekete dagerrotípián: Petőfi Sándor. Az egyetlen hiteles arcképfotó. Igencsak komor-komoly ez a fiatalember. Balján Arany János, jobbján pedig Madách Imre portréja. Lent, a földön kétméteres bronzszobor, Ferenczy Béni Petőfije, 1957-ből. Soványan, kigombolt inggel-dolmánnyal. S persze, az elmaradhatatlan karddal... PORTRÉK ÉS RAJZOK Vádak, vélekedések és a valóság. Petőfi Sándor tárgyai sok-sok felszínes Ítéletet cáfolnak. Mélyen szeretett és hűségesen: szerelmeit, szüleit, családját, barátait. Komoly, korán érett férfiú. Hálás természetű. Jószívű és művelt. Magafaragta ember. Látóhatárát tudatosan bővítő. Életfeladataira megfontoltan készülő. Munkaszerető és munkabíró. Egyelőre csupán ennyit. Nézzük sorjában... Mit mutatnak a portrék? Benczúr Gyula festményén konok és elszánt. Kemény tekintet. Nyílt szemek. Orlai Petrich Soma persze jóval elfogultabban látja. Hiszen jó barát, szívbéli - mindvégig. (Az utolsó napokban a költő rábízta emléktárgyait és kéziratait.) Ez az olajportré érthetően kissé érzelmes. Modellje bánatosan mereng utazóládáján... Ez az utazóláda - három igencsak erős vaspánttal erősítve - most már csak tárgy. Nagy fedele felnyitva, üresen tátong a múzeumban. Vajon hány ezer kilométert tehetett meg a honi utazások során, együtt a költővel? Aztán a leghitelesebb ábrázolás. Az 1847-ben készült dagerrotípia. Komoly, elgondolkodó férfi. Semmi öntet-Orlai Petrich Soma, a jó barát ilyennek Az egyetlen hiteles képmás a fényké- látta a költőt, aki még az elmaradha- Benczúr Gyula olajképén: tárgyilagos, pezés ősidején: a dagerrotípia tatlan utazóládán ülve is verset írt realista az ábrázolás
