Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
IS MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK erejű, csattanós és csodálatos írás került ki: a Tizenkét pont és Petőfi verse, a Nemzeti dal. Az előbbi - ha túl is mutatott előképein - jobbára azokat a gondolatokat sűrítette tizenkét rövid mondatba, forradalmi jelszóba, amelyek az ellenzéki párt programjában és Kossuth felirati beszédében megtalálhatók. De nincs előzmények nélkül a vers sem. Ebben a forradalmi szózatban hallatlan tömörséggel megtalálni néhány olyan gondolatot, amely egy évek óta országosan ismert és énekelt költeményben is feltalálható. A Fóti dal, Vörösmarty verse ez az előkép. Gondoljunk csak vissza rá: Most kell neki felvirulni (Vagy soha!) Ezzel a két szent szöveggel indultak el Pest tiszta lelkű fiatal forradalmárai, hogy megvalósítsák a tizenkét pontból azt a hármat, amit nem másutt, hanem Pesten lehetett és kellett. Nemcsak a halhatatlanok meneteltek az egyre szaporodó sorok közt egyetemről egyetemre, a nyomdától a városházához, a múzeumtól fel Buda várába, nemcsak Petőfi, Vasvári, Jókai, Vajda, Irinyi és Irányi alakját kell megidéznünk, hanem azokat is, akikről a hálátlan utókor a nevükön kívül egyebet szinte meg sem őrzött: Váli, Sebő, Hamary, Gaál. Vagy a dadogós Sükey Károly, aki tüdővészesen dideregve elsőnek tűzte ki március 15-e hajnalán egy pesti utcasarokra a tizenkét pontot, s mikor hebegve magyarázni kezdte a járókelőknek, egy titkosrendőr bolondnak nézte, s be akarta szállíttatni a Rókus Kórház elmeosztályára. Vagy Szikra Ferenc, aki március 14-én este megpillantotta Petőfinél a Nemzeti dal kéziratát. A vers akkor még így kezdődött: Rajta magyar, hí a haza. Szikra azt merészelte javasolni, hogy Petőfi először állítsa talpra a magyart, hisz’ csak azután jöhet a rajta. És Petőfi, aki pedig nem szerette, ha kioktatják, kivált versírásra, aznap este jó hangulatban volt, és hála Szikrának, egy ország tanulta meg így a feledhetetlen verset: Talpra magyar... Szükség volt Párizs és Bécs után erre a vértelen pesti forradalomra, hogy az uralkodó hajlandó legyen szentesíteni a márciusi törvényeket, amelyeket, mert kész programja volt, pillanatok alatt meg tudott fogalmazni a pozsonyi országgyűlés. Illő, hogy legalább a legfontosabbakat felidézzük: népképviseleti országgyűlés és neki felelős független magyar kormány, Magyarország és Erdély egyesítése, közteherviselés, a jobbágyság felszabadítása, a sajtó szabadsága, nemzetőrség, a városok és községek népképviseleti alapon való átalakítása. Mindez együtt korszakos változást jelentett az ország, a társadalom életében. A paraszti lakosság fele - nemzetiségre való tekintet nélkül - szabad és független gazda lett robotra hajtható jobbágyból, az új magyar választási rendszer pedig kiemelkedőn a legdemokratikusabbnak számított egész Európában. A mi márciusi fiataljaink joggal érezték a történteket a maguk diadalának. Ők voltak minden idők talán utolsó makulátlanul tisztességes forradalmár nemzedéke. A győzelem pillanatában nem telepedtek le a húsosfazekak mellé, nem osztogattak el maguk közt és nem követeltek hatalmi pozíciókat. Megmaradtak, mint március 15-én is, a forradalom közkatonáinak. * Amikor a kormány 1848. április 14-én az immár szentesített törvényekkel átköltözött Pestre, a 160 ezer pesti polgár nevében Vasvári Pál köszöntötte az érkezőket. Nemcsak a beszéd volt okos és gyönyörű, hanem a gesztus is, ahogy ezek a fiatalok átadták a kormánynak a maguk forradalmi hatalmát. „Azt hisszük - mondja Vasvári -, e városban a hatalom szót ezentúl csak az említse, ki a nép nevében beszél, és csak akkor említse, midőn magáról a népről beszél. Mi előkészítők az utat, hogy ti, polgártársaink, tisztelt miniszter urak, e romok felett építhessétek föl a szabadság dicső csarnokait... E nép most kezeitekbe teszi e forradalmi hatalmát s felelősségtekre bízza e nemzet sorsát. Ti egy újjászületett, egy hatalmas nemzet előtt fogtok számolni eljárásaitokról. S azért a haza szent ügyét figyelmetekbe ajánljuk.” És amikor a bécsi udvari körök ki akarták használni a nemzetközi politika szempontjukból kedvező változásait, vissza akarták perelni a nemzettől mindazt, amit az a legtörvényesebben kivívott, amit az uralkodó szentesített, a márciusi fiatalok megint csak ott voltak közkatonaként a megtámadott jogok védelmezői közt. Nem lett belőlük sem tábornok, sem miniszter, legföljebb hősi halott, mint Petőfiből Segesvárott és Vasváriból Havasnagyfalunál. De nélkülük nem lehetett volna az önvédelem jogos harcát egy esztendőn keresztül becsülettel és sikerrel vívni. Ezek a fiatalok ott voltak az első honvédzászlóaljakban, közülük kerültek ki a szakasz- és századparancsnokok, tüzértisztek, ők ápolták a sebesülteket, ők gyártottak ha kellett fegyvert, írták és vitték a jelentéseket: nem létezett olyan feladat, amire ne akadt volna közöttük ember. Ezekben az időkben nem egy forradalom azért nem tudott diadalmaskodni, mert nem volt a sorok közt elegendő, a modern gépezet működtetésére képes művelt fiatal. Nálunk, hála a programot teremtő reformkor éveinek, volt. * 1849 tavaszán a mi fiataljaink ugyanolyan nélkülözhetetlenek voltak, mint 1848 márciusában. Nem törődtek vele, hogy Kos-
