Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-15 / 4. szám
48 KÜLFÖLDI MAGYAR MŰHELYEK akartam” - jegyzi meg Frank Magda. És hogy mit akart? Svájcba utazott a zürichi technikai főiskolára: abban az időben egyetlen lányként tanult ott. A rektor egyszer rá is kérdezett: ki fogja magát alkalmazni mint nőt? „Hát ha másként nem megy, majd a szovjetek” - hangzott a hetyke válasz. Mire, finoman szólva, eltanácsolták. „Görögországba mentem, majd utaztam tovább. Repültem, autót vezettem, el voltam kényeztetve. Néhányszor menyasszony is voltam. Azután meg férjhez mentem. Férjem, Frank László gépészmérnök, a legszebb férfi volt, akivel találkoztam...” A szülők nyitottak az ifjú hölgynek egy bútorüzletet („hogy végre megkössenek”), de azután a terveket keresztülhúzta előbb a betegség, majd a háború. A betegség a tüdőt támadta meg. A hegyek világában kezdte el Frank Magda a szobrászkodást. „Egész nap az agyagot gyúrtam. Gyakran azonban olyan kemény volt, hogy inkább késsel álltam neki faragni.” A háborúban végigszenvedte az üldöztetést. „Dátumokra nem emlékszem, képekben tudok csak gondolkodni.” A képek azonban fájón elevenek: két fiútestvére közül az egyiket meggyilkolják, a szülőket deportálják, őt Wallenberg szabadítja meg egy Dunaparti csoporttal együtt. A háború után immár hivatásként folytatja a kedvtelést, Ferenczy Béni- és Stróbl-tanítvány a főiskolán. 1949-ben nagy elhatározással útlevelet kér - ám helyette az Andrássy útra kerül. Innen a már külön élő (de magas állásba került) férj hozza ki. Gyalog vág neki a határnak. Ausztria, Svájc következik, majd 1950-ben csatlakozik bátyjához, Argentínában. „Szerencsém volt, rögtön szobrászok közé kerültem. Mintáztam sokat és gyerekeket is taníthattam.” 1953-ban mint argentin állampolgár tér vissza Franciaországba, ahol a maga csöndes, de állhatatos módján folytatja a pályát. Művei egyre inkább a nonfi-
