Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-01 / 3. szám
60 IRODALMUNK KINCSESTÁRA BÁLLÁ LÁSZLÓ Szép vagy, gyönyörű vagy... Egy újságírói „vadászatára” Zoltán el is kísérte Gerlóczyt. Úgy esett, hogy neki is épp akkor kellett Husztra utaznia egy nagyobb ottani munka megbeszélésére. Ez, igaz, még akkor történt, mikor Sirsin még nem átkozta ki a Kárpáti Igaz Szóból az eredeti magyar cikkeket. Úgy döntöttek, hogy akciójukat együtt bonyolítják le. Először a kalapgyárba mentek, Zoltánnak itt kellett a Képzőművészeti Kombinát megbízásából a „vörös sarok”, vagyis amolyan politikai szoba dekorálását megbeszélnie. És Bélának itt nagyon jó hasznát vette, sokkal előnyösebb megállapodást kötött, mint nélküle sikerült volna. Gerlóczy - Zoltán kissé visszahúzódó természetével szemben - „rámenős” volt, jól értett a rábeszéléshez, s az újságnál töltött rövid idő alatt nagy magabiztosságra tett szert, egykettőre sikerült az igazgatót - mint mondani szokás - „megmalmoznia”; többet rendelt, mint amennyiről eredetileg szó volt, és drágább díjszabású munkákat. És most: együtt a tanítóképzőbe! Gerlóczy egy kis izgalommal indult ide: ő is részt vett az aláírásgyűjtésben a folyamodványra, amelyben a szülők kérték, hogy itt párhuzamos magyar osztály nyíljék. Hosszas huzavona után most ez megvalósult. Az idén már megindult az első évfolyam. S ő nagy riport írására készül! Hát... megrázó élmény volt. Az első magyar középfokú isko-Szemelvény Bállá László „Azt bünteti, kit szeret" c. előkészületben lévő kortörténeti regényéből, A regény a kárpátaljai magyarság, főként az értelmiség sorsát Írja le a negyvenes és ötvenes évek fordulóján la... Még ha egyelőre szakirányú is... A magyar oktatás közben Kárpátalján nagy késéssel úgy-ahogy megindult, nyíltak elemi, azután hétosztályos iskolák, de középfokú egyetlenegy sem, s a hét osztályt végzett magyar tanulók most már persze nem mehettek Kisvárdára, mint ők negyvennégy végén - oroszul vagy ukránul kellett folytatniuk a tanulmányaikat, közben igen sokan „elvéreztek”... És most ez a huszonkét tizenöt-tizenhat éves a hetedik osztály után... ide jött. Magyarul tanult tovább. Mire a kalapgyárban végeztek, már a tanítóképzőben javában folytak az órák, s ők egyenesen betoppantak a magyar osztályba, itt jelentették be az órán levő tanárnőnek: a Kárpáti Igaz Szótól jöttek, írni akarnak róluk. Erre a bejelentésükre fölborult a rend. A tanulók felugráltak a helyükről. („Mindenki vissza a padjába!” - ezt a tanárnő a falaknak mondhatta.) A fiúk, lányok körülállták őket, a kezüket kapkodták, szorongatták. Kérdezés nélkül beszéltek, és mindenki egyszerre. Kis életükben óriási esemény volt ez: a magyar újságtól eljöttek a magyar képezdészekhez. (Akkor még nem tudták, se ők, se Gerlóczy, hogy ez a magyar újság az utolsókat rúgja.) Három-négy cikkre is elég lett volna, amit Bélának nagy hirtelenében elmondtak. Szavalókórust szerveztek. Egy kis színjátszó együttest most igyekeznek összehozni. Rajzkörük is van. (Megelégedéssel vették tudomásul, hogy Zoltán ebben szakember.) És önképzőkör, önképzőkör... Négyen-öten is vannak köztük, akik verselnek. Akartak egy kis Adyünnepséget rendezni, de ezt a járás nem engedélyezte. Azt mondták: csináljanak helyette Majakovszkij-estet. Megcsinálják! Ennek is örülnek! És az októberi forradalom évfordulójára a tanítóképző közös megemlékezésén kívül lesz még nekik egy kis külön, magyar nyelvű háziünnepségük is. Már nagyjából be is tanulták a műsort. Ma este szívesen bemutatják nekik. (A tanárnőhöz: „Ugye, meg tetszik engedni?”) Az esti órákban azután meg is van a kis „előzetes”. A tanárnő (különben osztályfőnökük is) figyelmezteti az ungváriakat:- Félek, hogy egy kicsit csalódni fognak. Jó lett volna magyar írók műveit is fölvenni a műsorba, meg magyar dalokat... Ezt nem engedték meg. A listát be kellett mutatnunk a járásnál. Hát csak szovjet versek és dalok lesznek... És mégis: mintha itt ma este egy kis csoda történt volna. Mert kisült, hogy lehet Majakovszkijt is fátyolos hangon szavalni, ha magyarul szavalják. Először magyarul! És csilloghat könnytől az énekkar tagjainak a szeme, mikor a „Siroka sztrana moja rodnájá”-t, Lebegyev-Kumács híres dalát adják elő magyar fordításban:- Drága föld, szülőhazámnak földje... Mert közben mindenki arra a másik hazára gondol. * A kis háziünnepségre eljött a tanárnő férje is, rokonszenves ötvenes mérnökember, Géza nevezetű. Összebarátkoztak, összetegeződtek vele.- Meghívnánk benneteket vacsorára ... A vendéglő jóformán üres (ki jön ide hétfő este?), a pincér csak körülöttük buzgólkodik. Géza bort rendel a vacsorához, „abból” (törzsvendég lehet itt); valami egészen sötét, olajosán csillogó nedűt tesznek eléjük üvegkancsóban. Géza megemeli a kancsót, a villany elé tartja, láthatólag nagy élvezettel néz rajta keresztül. Igen, ez az, amit kért.-Tizenkét éves muskotály, a
